NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
A
KÉT NAPFIÚ HŐSTETTEI (1. rész. Szavak száma: 332)
Az istenek nevetnek
Nagyon megfogyatkozott a navahók népes törzse. Nem voltak már csak négyen: egy házaspár, az asszony meg a férje és a gyerekeik. Hogyne fogyatkoztak volna meg a navahók, hiszen az ősidők eleje óta, amikor a törzs feljött az alvilágból, szüntelenül a legrettenetesebb szörnyetegek, az Anayék üldözték és öldösték őket.
Ez idő tájt történt, hogy a még életben maradt négy navahó egy kis türkizből faragott asszonyszobrocskát talált, és isteni parancsra felkapaszkodtak a szoborral a Csoliki-hegy csúcsára.
Az istenek már vártak rájuk odafönt.
Leterítettek egy szép nagy szarvasbőrt, ráfektették a türkizszobrot, melléje tettek még egy gyöngyházból készült asszonyszobrocskát is, aztán mindkettőt leterítették még egy szarvasbőrrel.
Körülállták most az istenek a bőrt. Fellebbentgették többször egymás után. Végül negyedszerre a két asszonyszoborból két eleven asszony lett, mégpedig Eszcsánatlehi és Jolkai Eszcsán.
Negyednap Eszcsánatlehi így szólt Jolkai Eszcsánhoz:
- Kapaszkodjunk csak fel a csúcsra, és nézzünk körül!
Amint körülnéztek, nagyon egyedül érezték magukat, mert nem láttak körös-körül semmi egyebet, mint a fejük fölött lassan tovakúszó napot és egy kis vízesést, amely lábaik elé öntötte vizét.
Eszcsánatlehi leheveredett, lábait kelet felé fordítva egy sziklára, hogy a felkelő nap reávethesse áldó sugarait. Jolkai Eszcsán pedig lejjebb ereszkedett a sziklákon, hogy a vízesés permetező vize behinthesse testét.
Negyednap mindketten érezték, hogy a sugárzó nap és a permetező víz igazi asszonyokká tette őket. Mindkettőjüknek fiuk született. Először az Eszcsánatlehié jött a világra, azután a Jolkai Eszcsáné.
Negyednapra a két fiú úgy megnőtt, mintha máris tizenkét esztendősek volnának. Olyan jó futók voltak, hogy már az istenek gyorsaságával akartak vetélkedni, de feleúton annyira kimerültek, hogy az istenek utolérték őket, és mahagónivesszőkkel alaposan megcsapkodták a hátukat.
Negyednap a két fiú ismét versenyre hívta az isteneket. Négy nap elegendő volt nekik, hogy megerősödjenek, és mestereivé váljanak a futásnak. Most már férfikoruk virágjában olyan szélsebesen futottak, hogy utol érték az isteneket, és ők csapkodták meg mahagónivesszőkkel az istenek hátát.
Az istenek nevettek és tapsoltak örömükben, nagyon kedvükre való volt az erő és a bátorság, mely a két fiú szívét megtöltötte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése