NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
A KÉT NAPFIÚ HŐSTETTEI (2. rész. Szavak száma: 512)
Hosszú és veszedelmes út
A versenyfutás estéjén a két fiú szokás szerint aludni tért, de nem jött álom a szemükre. Arra lettek figyelmesek, hogy a két asszony suttogva-susogva beszélget egymással. Feszülten figyeltek a suttogásra, de egy szó nem sok, annyit sem értettek belőle.
Végül is felkeltek, és azt kérdezték:
- Miről beszélgettek?
- Semmiről, semmiről igazán - igyekezett a két asszony kitérni a válasz elől.
A két fiút azonban nem egykönnyen lehetett becsapni. Azt kérdezték:
- Ki a mi apánk?
- Nincs apátok - felelték az asszonyok -, apa nélkül jöttetek a világra.
Másnap a két asszony borókafából íjat és nyilakat készített a fiainak, hadd játsszanak kedvükre; de a lelkükre kötötték, nehogy látótávolságnál messzebb menjenek.
A két fiú azonban a figyelmeztetés ellenére mindjárt első nap messze keletre elkalandozott. Egy barna szőrzetű, hegyes orrú vadállatra leltek, s hiába igyekeztek nyilaikkal elejteni.
Hazaérve elmesélték az asszonyoknak, mit láttak, s azok nagy rémülettel hallgatták, azt mondták: a hegyes orrú állat nem lehetett más, csakis a hiéna, a szörnyű Theelgeth Anaye kémje.
Másnap a két fiú délnek kalandozott, találkoztak a hollóval, Csenahale Anaye kémjével, harmadnap nyugaton az ölyvvel találkoztak, Cethakocsilthali Anaye kémjével, negyednap északon a szarkával, Biraye Anaye kémjével.
A két asszony rémülten kiáltozni kezdett:
- Jaj, jaj nekünk! Mi lesz velünk, miért nem fogadtok szót?! Hogyan mentsünk meg benneteket?! Az Anayék kémjei a világ négy égtáján láttak titeket, elmondják uraiknak, hogy két szép navahó fiúcskát láttak íjjal, nyilakkal játszani, és a szörnyek azonnal itt teremnek, hogy felfaljanak benneteket, mint ahogy eddig minden navahó gyermeket felfaltak!
Másnap az asszonyok kukoricalepényt sütöttek hamuban, és Jolkai Eszcsán kiment, hogy körülnézzen.
Legnagyobb rémületére Jeikóval találkozott, a legnagyobb és legvadabb Anayéval. Gyorsan visszaszaladt a kunyhóba, hogy a két fiút elrejtse. Alighogy ezzel végzett, már meg is jelent Jeikó az ajtóban.
- Ez az én lepényem - mondta, és kivette a kukoricalepényt a hamuból. - Milyen remek illata van!
- Dehogy a tiéd - felelte Eszcsánatlehi -, hiszen meg se kottyan a te óriási bendődnek.
- Hát az már aztán igaz, hogy szívesebben falok gyerekeket. Hol vannak a ti fiaitok? - kérdezte az Anaye nagy mohón. - Hallottam, hogy két fiatok van. Ezért jöttem!
- Nincs gyerekünk - válaszolta Eszcsánatlehi -, minden navahó gyerek rég eltűnt a hozzád hasonló szörnyetegek bendőjében.
- Igazán? - gúnyolódott Jeikó. - Akkor hát magyarázd meg nekem, milyen lábnyomok ezek itt!
- Én magam csináltam a nyomokat - felelte az asszony -, nagyon egyedül éreztem magamat, és azt szerettem volna, ha sok-sok ember van körülöttem - s ezzel be is bizonyította az Anayénak, hogy a kezével éppen olyan nyomokat tud csinálni.
Jeikó egy ideig még hitetlenkedett, de aztán csak elment.
Mikor eltűnt, Jolkai Eszcsán egy közeli dombtetőre ment, hogy körülnézzen. Látja ám, hogy minden irányból Anayék sietnek a kunyhó irányába. Azonnal hazaszaladt, és elmondta Eszcsánatlehinek, mit látott.
Eszcsánatlehi fogott négy színes karikát, és elhajította egyiket a másik után a négy égtáj felé. A fehéret keletre, a kéket délre, a sárgát nyugatra és a feketét északra. Azonnal nagy erejű szélvihar támadt, mely a kunyhó felől minden irányba olyan hevesen fújt, hogy az Anayék nem tudtak megküzdeni vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése