641. mese...

 

Új mesék, új gyűjtőtől:

CSUDAVILÁG

Fordította: Győry Ilona

A nyulacska. (Szavak száma: 1626)

Elza már nyolcz éves volt, de mindeddig nem igen mozdult ki a városból, s igy természetesen édes keveset tudott a faluról s a szabad természetről. A tavasz érkezését mindössze csak arról vette észre, hogy ilyenkor a sétatér fái kizöldültek, a szülei háza előtt levő kertecske rózsa­bokrai pedig rügyezni kezdtek.

Egyszer azonban nagybátyja, ki a tavaszi bevásárlások végett jött be birtokáról a városba, s Elza szüleihez szállt, igy szólt a leánykához: „Ha velem jösz, akkor megmutatom neked az igazi tavaszt. Olyant, a minőről itt a városban fogalmad sem lehet. Akarsz-e velem jönni?”

Ha akart-e Elza? Hogyne akart volna s szerencsére szülei meg is engedték, hogy elmenjen a bácsival. Épen egy hét hiányzott még husvéthoz s azért Elza tanitója megengedte a leány­kának - ki ugyis igen szorgalmas tanuló volt - hogy már egy héttel a husvéti szünet kezdete előtt elutazzék. Igy aztán a mama becsomagolta a leányka ruháit és fehérnemüjét s ellátva Elzát mindenféle jó tanácscsal és figyelmeztetéssel, elbucsuzott tőle s ekkor aztán a gőzkocsi elrepitette a leánykát szülővárosából.

Óh, hogy dobogott Elza szive, mikor elgondolta, hogy most egészen más vidékre, más emberek közé kerül! S mégis ugy örült már, ha eszébe jutott, hogy meglátja a jó Mari nénit s a kis Flórát, kit már a bácsi szavai után is egészen megszeretett.

„Flóra persze kijön elénk a kocsin a vasuthoz!” jósolta a bácsi, de nem ugy lett, mert a kocsis - ki egyedül jött ki eléjük, szomoru arczczal ujságolta, hogy Flóra sulyos betegen fekszik otthon; borzasztó főfájása és láza van, mert tegnap künn játszottak a réten s ugrándozás közben beleesett a lecsapoló árok jéghideg vizébe s ennek következtében nagyon meghütötte magát.

Ez ugyancsak rossz ujság volt! Mennyire máskép ütött ki a dolog, mint a hogy Elza elkép­zelte! Az egész ház csendes volt és szomoru s a kis vendéggel senki sem törődött. Elza egész nap egyedül volt a nagy nappaliban, hol Flóra képeskönyveit nézegette sorra s a mint el­hagyatva ott ült, titokban nagyon vágyódott haza, szüleihez.

De szerencsére másnap már jobbra fordult a dolog. Flóra tul volt a veszélyen, láza is enyhült s mihelyt hallotta, hogy Elza itt van, azonnal könyörgött szüleinek, hogy bocsássák be hozzá.

A kis városi leányt nagyon meghatotta, mikor halványan, betegen látta a fehér vánkosok közt kis unokatestvérét, kiről azt hitte, hogy egészségesen, élénken fogja látni. Elza első pillanatra nagyon megszerette a szép kis erdei tündért s reggeltől estig ott időzött ágya mellett, hogy legalább lássa, ha most még beszélgetni nem igen volt is szabad.

Most már nem kivánkozott ki a kertbe, bár a márcziusi nap nagyon hivogatólag sütött be a hálószoba ablakának tarka üvegén át s a kertész mindennap küldött be hóvirágot és ibolyát a kis betegnek.

Már a husvéti ünnepek is elérkeztek s Elza ugyszólván még mindig nem látta a szép parkot. Flórának még nem volt szabad felkelnie, mert láza még visszavisszatért, de azért most már szabad volt Elzával többet beszélgetnie s igy sokat mesélt neki kedvenczeiről, a kis bornyuról, a csirkékről és a galambokról.

„Egy nyullal is megbarátkoztam már”, mondá Flóra. „Ott lakik a park felső végén, a bokrok között. A papa ugyan nem akarja ezt hinni, pedig ugy van. Télen nagyon sokszor láttam a nyulat s mondhatom, nem is olyan félénk, a milyennek mondják, mert ha nem mentem a bokorhoz nagyon közel, akkor két lábra állt s egészen bátran előjött.”

„Eredj, te kis bohó”, szólt közbe a papa, „ki hiszi ezt el?”

De Flóra erősitette, hogy igy van s végre szülei is hitelt adtak szavainak félig-meddig, bár kissé hihetetlennek tetszett előttük, hogy egy szegény tapsi-füles az emberek közelében keres­sen tanyát, ha az éhség és hideg üldözi is.

Fájdalom, Flóra állitása nemsokára igaznak bizonyult, még pedig nagyon szomoru módon.

Másnap hangos beszélgetés zaja hatolt be a beteg szobájába, mire Flóra igy szólt Elzához: „Ugyan nézd meg mi történik ott künn?” A leányka azonnal kisietett, de csakhamar rémülve fordult vissza, mert mit látott? A kertészfiu, ki a konyhaajtóban állt a szakácsnéval és a szolgálóval beszélve, egy meglőtt, véres nyulat tartott kezében. Mikor Elza kilépett, a fiu épen ezt mondá: „Bemegyek s megmutatom a kis kisasszonynak!”

„Nem jó lesz, mert meg talál ijedni”, felelt Elza, mire a cselédek is ellenezték a kertészfiu szándékát, De Flóra, ki kiváncsi volt, hogy mi történik a folyosón, kikiáltott s azt kérdezte, hogy miről beszélnek annyi ideig. Erre a kertészfiu azt hitte, hogy most már csakugyan be kell mennie s felemelve a merev, véres állatot, belépett vele a leánykához. De a mint ez a szegény nyulat megpillantotta, hangos sikoltással hanyatlott vissza vánkosai közé s igy kiáltott: „Az én régi ismerősöm! Oh, hogy tehetett ilyent! Vigye el, nem akarom látni!” Mikor a fiu látta, hogy a dolog ilyen rosszul ütött ki s hogy Flória egészen vigasztalhatatlan, akkor igyekezett minél gyorsabban kijutni a szobából. Ezalatt azonban Flóra szülei odaérkeztek s mikor atyja meg­tudta, mi történt, jól lehordta a kertészlegényt.

„Te ostoba ficzkó,” mondá, „hát nem tudod, hogy ebben az évszakban egyáltalán nem is szabad nyulat lőni? Ezentul jegyezd meg magadnak!”

„Csak Flórát tudnánk megvigasztalni!” mondá a mama, de a leányka egyre siratta a szegény nyulat. Oly keservesen zokogott s annyira felizgatta magát, hogy a láz ismét kitört rajta; nem is evett s csak nagy sokára sikerült annyira lecsendesiteni, hogy végre elaludt.

Már estére járt az idő, mikor fölébredt. A ragyogó nap épen akkor áldozott le, aranyfénybe boritva a nyugati eget s a magas fák között nemsokára feltünt a hold ezüst sarlója. Ekkor megcsendültek a faluban a harangok, melyek a feltámadás ünnepét hirdették.

„Hideg éjszakánk lesz!” mondá Flóra atyja, ki már régen ott állt az ablaknál. „Tiszta és hideg. Mi lesz a szegény virágokkal!” E szókra, melyeket kissé hangosabban ejtett ki, Flóra is föl­ébredt. Arcza ki volt pirulva és sötét szeme különös tűzben égett.

„Most volt itt a nyul élve és épen”, mondá. „Nem láttátok?”

„Ne gondolj mindig arra a nyulra, gyermekem!” mondá anyja. „Bizonyosan csak álmodtál!”

„Nem, nem álmodtam!” felelt Flóra. „A nyul csakugyan itt volt, sőt még beszélt is hozzám. Azt mondta, hogy most már elköltözik a parkból, mert nem maradhat itt tovább. De fészké­ben, a bokrok között két husvéti tojást hagyott s ezeket nekem szánta!”

„Képzelődés, gyermekem”, mondá Mari néni mosolyogva, de Flórát nem lehetett meggyőzni.

„Kérlek, keressétek meg a nyul fészkét!” mondá, „bizonyosan megtaláljátok a két tojást.”

„Jó, jó, holnap majd megkeressük”, mondá a papa, „de most feküdjél csendesen kis leányom s feledd el ezt a bohó dolgot!”

Flóra csendesen sirdogált még egy ideig s félálomban is azt ismételte: „Keressétek meg a fészkét!”

Most Elza is átment saját szobájába, hogy feküdjék; Flóra szülői is lenyugodtak s nemsokára nem lehetett a nagy csendes házban mást hallani, mint a nagy fali óra ketyegését és Flóra nyugodt, mély lélekzését.

Elza azonban nem tudott aludni, egyre Flóra álmai jártak eszében. Végre elaludt, de csak­hamar felébredt ismét szokása ellenére. Flóra hangja ébreszté fel.

„Oh kérlek, nézzétek meg a fészket”, mondá álmában a gyermek, mire atyja és anyja oda­siettek ágyához s kérték, hogy ne gondoljon mindig erre a dologra, hanem aludjék szép csendesen.

Elzának azonban egy gondolata támadt, mire titokzatosan elmosolyodott. Azt gondolta, hogy senki sem hallja meg, ha most felöltözik s a hátsó kis ajtón kioson a szabadba.

Miért ne történhetnék meg ez a husvéti csoda? Elza sok csodás történetet olvasott mesés könyveiből s évek óta vágyott arra, bárcsak egyszer vele is történnék valami csodálatos dolog.

E kivánsághoz ma még az is járult, hogy eszébe jutott, hátha ezáltal Flórának is nagy örömet szerezhetne.

Nem sokat töprengett, vajjon megtegye-e, hanem gyorsan felöltözött s nesztelenül kiosont a kertbe. Éles, hideg levegő csapódott arczába, a gyepen pedig mint finom csipkefátyol feküdt a dér, mely csakugy csillogott a hold fényében. Elza borzongva, de minden habozás nélkül sietett előre. Nemsokára elérte a park felső végét, hol a szilfák közötti tisztáson tul sürü bokrok sötétlettek. Flóra szavai szerint itt kellett a nyul fészkének lennie. Elza reménykedve kezdett a bokrok között keresgélni s annyira hitte, hogy itt valami csudának kell ma történni, hogy talán az sem lepte volna meg, ha néhány drágakövet talált volna a fészekben. De sokáig semmit sem talált, pedig a hold majdnem nappali világosságot árasztott a park bokraira.

Végre egy csomó hóvirág egy mohos mélyedésre irányozta a leányka figyelmét. Letérdelt, először csak azért, hogy a fehér virágot leszedje, de ime, csodák csodája, e puha mohával ki­párnázott mélyedés csakugyan fészek volt s mi feküdt benne? Két tojásdad alaku, különös sötét tárgy.

„Husvéti tojás!” kiáltá Elza meglepetve s a fészek felé nyulva. A mint a különös alaku tárgyakat megérinté, érezte, hogy puhák és finom fogásuak, mint a bársony. „Nem - gondolá - ez nem tojás.” E pillanatban az egyik megmozdult. Elza most már sejtette, mit talált s a fényes hold megerősitette sejtelmében. Két kis nyul feküdt a fészek alján összehuzódva, két szegény elhagyott kis árva, melyek bizonyosan megfagytak volna az éjen át, ha Elza ide nem jön.

A leányka most felkapta a két kis nyulat s lélekszakadva futott visszafelé. Mari néni azonban ezalatt már észrevette, hogy Elza nincs szobájában s meg nem foghatta, hova lehetett. E pillanatban lépett be a leányka kipirulva a futástól és az örömtől. Volt most kérdezősködés és csodálkozás, mikor Elza megmutatta a különös husvéti meglepetést. Hát még mikor Flóra is meglátta a nyulacskát! Azt sem tudta, mit csináljon örömében s dicsekedve mondta: „Lám, ugy-e hogy nem álmodtam!”

„Ha álmodtál is gyermekem, csakugyan csudálatos álom volt!” mondá atyja meghatva. Szegény kis állatok bizonyosan megfagytak volna, ha Elza nem megy ki őket megkeresni.

Flóra most odatette a két kis nyulat a takaróra s azután boldogan és édesen aludt reggelig.

A két leányka nagy gonddal és nagy fáradsággal csakugyan felnevelte a kis nyulakat s kétség­kivül az öröm is hozzájárult Flóra gyors felépüléséhez. Elza ezután még egy pompás husvéti hetet töltött rokonai körében, mialatt a tavasz is megérkezett teljes pompájában s oly széppé varázsolta a vidéket, hogy ennek szépségét Elza sohasem tudta feledni.

De legkedvesebb emléke e napoknak a lányka előtt mégis a husvéti nyulacskák története maradt.