A CITERÁS ÉS A TENGER-ANYA (Szavak száma:
277)
Hol
volt, hol nem volt, egyszer tengerészek úsztak a tengeren. Az egyik
tengerész jól játszott a citerán. És egyszer az történt, hogy
egy széllökés a vízbe sodorta a citerást a hangszerével. Úszott
az, kapálózott, de végül csak lesüllyedt a tenger fenekére,
ahol valami csillogót látott. Közelebb ment, hát ott állt egy
hatalmas borostyán-vár, különböző drágakövekkel díszítve.
Elgondolkodott, hogy bemenjen-e vagy ne? Abban a pillanatban kinyílt
a várkapu és kilépett egy gyönyörű lány, drágakő-koszorúval
a hajában.
„Mitől
félsz? Gyere be! Ez a Tenger-anya vára, itt semmi bántódásban
sem lesz részed.”
Bement,
körülnézett. Milyen csodálatos minden! Minden ragyog, csillog,
maga a Tenger-anya is olyan szép, hogy ránézni is alig lehet.
Végül a kezébe nyomta a citerát, hogy játsszon. Már éppen
játszani akart, amikor odaugrott hozzá a Tenger-anya egyik lánya
és a fülébe súgott:
„Ne
citerázzál, ne citerázzál, mert akkor a Tenger-anya táncolni
kezd, de attól a tenger vize nyugtalanul hullámzani kezd, kilép a
medréből, és elönti a víz majdnem az egész világot. De ha az
anyám nem hagy békén, akkor a húrokat húzd meg annyira, hogy az
első érintésre elpattanjanak.”
A
citerás meg is húzta jó erősen a húrokat, és mihelyt csak
hozzáért, megpattant az egyik. Nincs mit tenni, ki kell menni a
partra. Estére a Tenger-anya megnyugodott, és a citerást is
lefektette a lányok szobájában. A citerásnak megtetszettek a
lányok, de különösen az, aki a tanácsot a fülébe súgta. És
az most ezt mondta:
„Engem
Melnupének hívnak. Ha lefekszel, ne fordítsd felém az arcodat,
mert meghalsz!”
Jól
van, a citerás szót fogadott és mindjárt elaludt. Reggel
felébredve nem tudta, hogy mi történt. A Melnupe zöld partján
találta magát a citerájával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése