Élt
egy városban egy ember, olyan gazdag, hogy csordultig volt aranypénzzel minden
ládája, de ő maga olyan gonosz szívű, hogy gonoszsága még vagyonánál is nagyobb
volt.
Méghozzá
bíró volt ez az ember, s az lett volna a dolga, hogy igazságot tegyen, de csak
igazságtalanság telt tőle. Gyűlölték is a városban.
Egy
nap – vásár volt éppen – lóhátra ült, és kiment a szőlőjébe. Útközben
hozzácsatlakozott az ördög. Pompás ruhát viselt, úgy festett, mint egy előkelő gazdag
úr.
Fúrta
a bíró oldalát a kíváncsiság: kicsoda-micsoda az idegen.
Megkérdezte
tőle:
- Ki
fia vagy s mi járatban?
-
Örülj neki, ha nem tudod, ki vagyok és mi
járatban – felelte az ördög.
-
Nem addig van az! – mérgelődött a bíró. –
Tudni akarom, ki vagy, s megbánod, ha nem mondod meg! Én itt bíró vagyok, csak
egy szavamba kerül, s börtönbe dugnak!
-
No ha így van – mondta az ördög -, akkor hát
meg kell mondanom: én vagyok az ördög!
-
No – hökkent meg a bíró. – Aztán mit keresel
errefelé?
-
Nem titkolom most már azt sem, bíró uram.
Azért jöttem, hogy ebből a városból ma elvigyem, amit jó szívvel kínálnak.
-
Hát csak vidd – mondta a bíró
-
De hadd látom én is, mit kínálnak neked!
- Ne
kívánd azt látni – felelte az ördög.
De a
bíró addig-addig erősködött, míg az ördög végre ráállt, hogy magával viszi, s láthat,
hallhat mindent.
Elmentek
hát együtt a piactérre, a bíró meg az ördög. Éppen vásár volt. Meglátták a
bírót a társával, akiről nem tudták, kicsoda, s mindenütt tele pohárral
kínálták, és hívták, hogy tegyen igazságot. Fölkapott a bíró egy kancsó bort, s
odanyújtotta az ördögnek:
- Igyál!
-
Nem iszom én, mert látom, nem jó szívvel
kínálod+ Ahogy továbbmentek, megláttak egy asszonyt, aki egy disznót vezetett
madzagon nagy kínnal-keservvel. A disznó arra akart menni, amerre a kedve
tartotta, az asszony meg húzta-vonta, végül nagy mérgesen rárivallt:
-
Hogy vinne el az ördög szőröstül-bőröstül, te
csökönyös!
-
Hallod, barátom? – mondta a bíró az ördögnek.
-
Fogd a disznót és vidd – neked kínálják!
-
Nem szívéből mondta az asszony! felelte az
ördög.
- Álló
esztendeig siratná, ha elvinném a disznóját. Azt vehetem csak el, amit jó
szívvel kínálnak.
Továbbmentek,
s egy másik asszonnyal találkoztak, aki a kicsi gyerekét vezette. A gyerek
rosszalkodott, az anyja meg rákiáltott:
- Ördög
vinne a pokolba, haszontalan kölyke!
-
Hallod, cimbora? Tied a gyerek, kapd fel és
vidd – neked kínálják!
-
Ez se volt komoly beszéd! felelte az ördög a
bírónak.
- Ha
szaván fognám az asszonyt, holtáig a gyerekét siratná.
Odaértek
a piactér közepére, ahol a legsűrűbb volt a sokadalom. Egyszer csak eléjük
lépett egy szegény, beteg öregasszony, s nagy fennszóval siránkozni kezdett:
- Jaj,
neked, bíró! Jaj, neked, mert olyan gazdag vagy, én meg koldus vagyok, mégis
elvétetted az egyetlen tehénkémet, egyetlen táplálómat! Jaj, neked, bíró!
Bárcsak sose látnánk többé, vigyen el az ördög!
A
bíró meg se mukkanhatott, az ördög már mellette termett, és azt mondta:
- Látod,
bíró, ezt már szívből mondták, jó szívvel kínáltak nekem, hát viszlek!
Azzal
megragadta a bírót, s már vitte is a pokol fenekére
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése