480. mese

A VAK APA ALMÁI (Szavak száma: 1170)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyon öreg, vak férfi, akinek három fia volt, kettő okos és egy ostoba. Az apának volt egy almafája, amin aranyalmák termettek. De attól az időtől kezdve, hogy a férfi egyszerre csak megvakult, minden éjjel eltűnt egy arany alma. Az apa végül kigondolta, hogy a két okos fia őrizze az almafát. De az álom kiterjesztette fölöttük a szárnyait, és elaludtak. Ekkor az apa az ostoba fiát küldte őrségbe. Az ott ült a fa mellett hajnalig, és semmi sem történt. Arra gondolt, hogy bemegy a lakásba, de akkor hirtelen meg­jelent egy kicsi, arany szárnyú madár és az belecsípett az arany almába. De az ostoba fiú rácsapott a madárra és az almával együtt be akarta vinni a házba. Az ajtóban az arany madár kérlelni kezdte, hogy eressze el. A fiú megsajnálta, ezért így szólt:

„Én elengednélek, nincs rád szükségem, de mit mondjak az apámnak?”

„Fiú, itt van az alma, itt van egy arany toll, és mondd ezt az apádnak: elkaptam egy kis madarat, elvettem az almát, elengedtem a madarat, itt van tőle egy toll!”

Reggel a fiú odaadta az apjának az almát, és megmondta, hogy mit mondott neki a madár. Az apja ezt hallván, sajnálkozva mondta:

„Miért eresztetted el, ő volt az én Szerencsém. Ha behoztad volna, visszanyertem volna a látásomat. Most, fiaim, eredjetek, mindhárman keressétek a Szerencsét!”

Mind a három elindult. A kapun kívül az okos fiúk már nem vitték magukkal ostoba öccsüket - ők együtt mentek tovább, a harmadik egyedül. Az erdőben az ostoba eltévedt. Találkozott egy szürke farkassal, és így szólt:

„Micsoda baj, hogy az okosak mennek. Szállj fel a hátamra, én elviszlek téged oda, ahol az a madár él. Az a madár tetszeni fog, de még jobban tetszik majd a kalicka. Azonban hallgass jól rám: a kalickát ne fogd meg, vedd el a madarat, és azonnal szaladj el vele!”

Az ostoba megígérte, de másképpen gondolta:

„Hogyan vegyem el a madarat kalicka nélkül? Elveszem mindkettőt.”

De a kalitka vékony arany szállal a király ágyához volt erősítve. Amikor az ostoba el akarta venni a kalitkát, a király felébredt és mindjárt hívta a szolgáit, hogy fogják el a tolvajt. A király azt a büntetést szabta ki az ostobára, hogy hozza el az arany sörényű, ezüst színű lovat. No most megjárta, nem tudta elvenni a kalickát, és ráadásul még újabb valamit kellett meg­keresnie.

Elment a farkashoz, aki így szidta:

„Nem figyelmeztettelek, hogy ne vedd el a kalitkát? Szállj a hátamra, elviszlek oda, ahol az a ló van. Szép a ló, de a lószerszám még szebb. Jól hallgass rám: ne vedd el a lószerszámot, vezesd el magát a lovat a zabla nélkül, és azonnal szaladj el vele!”

A fiú megígérte, de magában ezt gondolta:

„Hogyan lovagolhatok a lószerszám nélkül? Elveszem azt is.”

De a ló egy arany fonállal oda volt kötve a király ágyához. Mihelyt elvette a lószerszámot, a király felébredt, hívta a szolgáit, hogy fogják el a tolvajt. Az ostoba fiúra azt a büntetést szabta ki, hogy keresse meg azt a királylányt, aki olyan szép, mint az ágyánál lévő képen. No, így történt, nemhogy a lovat nem szerezte meg, a két keresett dolog után még egy harmadikat is meg kell keresnie. Elment megint a farkashoz, aki összeszidta:

„Nem megmondtam neked, hogy ne vedd el a zablát! Én elvinnélek téged ahhoz a király­lányhoz, de minek, ha úgysem hallgatsz meg.”

„Vigyél el, vigyél el - hallgatni fogok rád, hallgatni fogok rád!”

„No, akkor ülj fel a hátamra! Az a királylány a szépek szépe, de az ő kendője még sokkal szebb. De figyelj rám: a kendőt ne vedd el, csak kapd el a királylányt, és azonnal szaladj el vele!”

Az ostoba legény ez alkalommal szót fogadott a farkasnak. A farkas ekkor ezt mondta neki:

„Jól tetted, hogy hallgattál rám. Most vidd el a királylányt a királynak, de ne add oda neki mielőtt meg nem engedi neked, hogy az az arany ló mindennel, amit ráraksz, háromszor körbe járja a várat. A királylányt is ültesd a lóra. Amikor harmadszor lovagolsz a vár körül, akkor csapj rá a lóra, és a királylánnyal jöjj hozzám. A ló szél szárnyán fog szállni, és téged el nem kapnak.”

Az ostoba legény így is tett, és sikerült neki. A szürke farkas ekkor ezt mondta:

„Jól tetted, hogy hallgattál rám. Most én előre megyek a királylánnyal, te menj vissza a király­hoz, és mondd meg neki, hogy nem adod oda neki a lovat, mielőtt nem adja oda a madarat a kalitkával. A király sajnálni fogja a lovat, inkább odaadja a király az arany madarat, mint az arany sörényű ezüst lovat. Amikor előhozta a madarat, vedd azt át a kalitkával, és még utol­jára kérd meg, hogy még háromszor körbe lovagolhasd a várat. Ő ezt megengedi, de amikor harmadszor lovagolsz körbe, csapj a lóra, és a madárral együtt gyertek ide énhozzám!”

A legény úgy is tett, ahogyan a farkas mondta, és övé lett a kincs, mert már nála van a madár, a ló és a királylány. A farkas kivezette az erdőből, és búcsúzáskor ezt mondta neki:

„Élj boldogan, de ne feledkezz meg énrólam!”

Amint így lovagolt, találkozott a két bátyjával, akik üres kézzel tartottak hazafelé. Azok irigy­ségből megölték az ostoba öccsüket, elvették a madarat, a lovat, a királylányt, és megegyez­tek, hogy az apjuknak majd azt mondják, hogy mind a hármat ők szerezték meg, ha nem, akkor magát a királylányt is megölik.

Az ostoba testvér ott feküdt a rőzserakás alatt három nap és három éjjel. A harmadik nap este megjelent a szürke farkas. Megszaglászta a leütöttet: vége van, vége. No, amikor nem moz­dult, felemelte a hátára és elvitte a csodaforráshoz. Egyszer beletette a forrásvízbe, lemos­datta: már megmozdította a kisujját. Lemosdatta másodszor: már lélegzett, lemosdatta har­mad­szor: már él, de még nem elég erős, hogy lábra álljon. Lemosdatta negyedszer is és már sebes, mint egy ló. A legény nem is tudja, hogy hogyan mondjon köszönetet a farkasnak, de az csak így szólt:

„Mit köszöngetsz itt, inkább siess haza, mert holnap az idősebb bátyád feleségül akarja venni a királylányt.”

Az ostoba amint ment hazafelé, arra gondolt, hogy csendben belopakodik az apja házába, de mihelyt belépett a kapun, a ló már felnyerített, a madár dalolni kezdett, a királylány pedig máris a nyakába ugrott. Ekkor az ostoba legény elmesélte az apjának, hogy mit tettek vele a bátyjai. Az apa haragjában elkergette az okos fiait, hogy azok teljes erejükből futásnak ered­tek, az ostobát meg átölelte, örömében a könnye hullott, és azon át visszanyerte a látását.

Az ostoba legény ekkor megtartotta a királylánnyal az esküvőt, majd ellovagoltak a lány apjá­hoz. Az megpillantva az arany sörényű ezüst lovat, nagy tisztelettel fogadta az ifjú párt, és királlyá tette a vejét. Az ifjú király elhívta az apját, hogy nála éljen, és mind a mai napig boldo­gan élnek.

Később eljött a szürke farkas is. A fiatal király azt gondolta, hogy vendégségbe jött, de a farkas így beszélt:

„Én nem vendégségbe jöttem, hanem az ezüst lóért és az arany madárért. Te azokon keresztül megtaláltad a boldogságot, és most visszaviszem a volt gazdáiknak, hogy azok se szomorkod­janak.”

Az ifjú király beleegyezett, és átadta a farkasnak az állatokat.