A MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
AZ ÁRVA KAGZAGZUK (2. rész. Szavak száma:689)
Az egyik őszi napon a halászok hatalmas uszadékfával tértek haza a tengerről, de olyan rettentő súlyos volt, hogy még a partra se tudták kivonszolni, hanem odakötözték az egyik part menti sziklához.
Mikor leszállt az éjszaka, Kagzagzuk könyörögni kezdett a nevelőanyjának:
- Add a csizmámat, anyám, szeretném megnézni a parton azt a kis fadarabot.
Az asszony először csak legyintett, aztán megvonta a vállát.
- Nesze! - mondta gúnyosan, és kidobta a csizmát a küszöbön. - Csak aztán el ne lopd azt a kis fát, amit tíz ember se tudott megmozdítani!
És nevetett.
Csak azt nem tudta, hogy Kagzagzuk is nevet magában. Szép csöndben lelopakodott a partra, s mikor látta, hogy senki sincs a közelben, szétszakította a köteleket, vállára vette a rengeteg nagy tuskót, elvitte a házuk mögé, és ott beásta a földbe, de úgy, hogy csak a teteje lássék ki.
Reggel, mikor az első férfi kiment a partra, úgy elkezdett kiáltozni, hogy az egész falu fölébredt rá.
- Emberek! Emberek! Eltűnt a fa! Nincs meg a fa!
Hamarosan mindenki ott tolongott a parton a szikla körül. Senki se értette, hogyan történhetett a dolog. Hiszen se szél, se dagály nem volt éjszaka - de akkor mi szaggatta szét a köteleket?
Így tanakodtak, mikor egyszerre a nagy jégkunyhó felől egy öregasszony kiáltozott feléjük:
- Emberek! Gyertek! Itt az uszadékfa, amit kerestek!
A következő pillanatban már mind ott nyüzsögtek a földbe ásott hatalmas tuskó körül. És még jobban csudálkoztak, mint lent a parton.
- Hát ezt ki csinálta? Hát ezt ki tehette? - mondogatták.
Az egyik öreg halász végül is kibökte mindegyikük titkos gondolatát:
- Halljátok, barátaim, valaki közülünk erősebb, mint amilyennek mutatja magát!
Erre lopva, feltűnés nélkül, mindenki kidüllesztette a mellét, hogy azt higgyék a többiek, ő az az erős ember.
Csak éppen Kagzagzuk nem. Úgy állt ott ferde vállal meg nyakkal közöttük, mintha egy kavicsot se tudna továbbhajítani. S a pajtásai nem is kegyelmeztek neki: minden napra kitaláltak valami újabb gonoszságot, amivel kínozhatták.
S ez így ment egészen addig, amíg csak be nem köszöntött a tél.
Akkor mindenki bekucorodott a kunyhójába, és aludt meg lustálkodott. Egy időre még Kagzagzuk bosszantásáról is megfeledkeztek, ilyenkor vetettek neki egy kis ételmaradékot - ennyi volt az egész.
Egy nap aztán megint hosszabbodni kezdtek a napok, s a halászok is újra tengerre szálltak. De csak egyedül Kagzagzuk tudta, hogy most jött el az ő ideje!
Az egyik reggel híre ment a faluban, hogy három hatalmas jegesmedve tűnt fel az egyik jéghegy hátán. A falu férfiai mind összecsődültek, és méregették a medvéket, de azok olyan szokatlanul nagyok voltak, hogy egyiküknek se volt bátorsága megküzdeni velük.
S akkor Kagzagzuk így szólt a nevelőanyjához:
- Add a csizmámat, anyám, hadd nézzem meg magamnak azt a három medvét.
- Te? - mondta az asszony elképedve. - Te akarod megnézni őket?
Aztán kacagott egy jót, és odadobta a küszöbre a csizmát.
- Hanem ha visszajössz - folytatta gúnyosan -, üres kézzel meg ne lássalak! Az egyiknek a bundáját hozd el ágytakarónak, a másikét meg lábalávalónak. Hát úgy igyekezz!
Kagzagzuk nem szólt semmit. Felhúzta a csizmáját, a rongyait jó szorosan összekötözte magán, aztán elindult a jéghegy felé, amelyikre a három medve fölmászott.
Az emberek meg mind összefutottak és nézték.
- Hát ha ez nem bolond, akkor senki! Takarodsz mindjárt vissza! Kergessétek vissza!
Így kiáltoztak, de Kagzagzuk úgy átvágott közöttük, mint a fürge szigony a kis halak falkáján.
S hirtelen futásnak eredt. Olyan sebesen futott, hogy a sarka szinte a nyakát érte közben, s a hó, amit felcsapott a csizmájával, szikrázva porzott a nyomában.
S ahogy odaért a jéghegyhez, egy hatalmas ugrással mindjárt fönt termett a három medve közvetlen közelében!
De erre már a sok odacsődült népben is benne rekedt a gúnyolódás.
Dermedten figyelték, hogy mi lesz.
S látták, hogy az egyik medve fölemeli a mancsát, és Kagzagzuk felé csap. A fiú azonban hátraugrott, háromszor megpördült maga körül - úgy, ahogy a medveforma szörnyeteg kitanította -, aztán hirtelen megragadta a medve két mellső lábát, és úgy odacsapta a jéghez, hogy menten elterült. Még csak mozdulni se mozdult többet. Majd újra fölemelte a hatalmas testet, és odahajította a bámészkodók lába elé.
- Ez volt az egyik! Nyúzzátok meg magatoknak, és daraboljátok fel! - kiáltotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése