A MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
AZ ÁRVA KAGZAGZUK (3. rész. Szavak száma:535)
Azok meg azt gondolták: „Hát ami igaz, igaz. Evvel csakugyan végzett. De a következő biztos tönkrelapítja Kagzagzukot!”
De bizony a második medve se járt jobban, mint az első: a fiú azt is odacsapta a jéghez, sőt még meg is célozta vele az egyik fiatal halászt, aki a jéghegy aljánál állt.
- Nesze, fickó; most aztán nincs kedved szemtelenkedni velem?!
Aztán a harmadik medvét is fölkapta, és egy másik bámészkodónak nyekkentette neki.
- Nesze! - kiáltotta. - Te is sokat gonoszkodtál Kagzagzukkal!
Erre olyan rémület támadt egyszeribe, hogy ahányan voltak, annyifelé szaladtak, és még otthon is reszkettek a félelemtől. Kagzagzuk pedig földobta a vállára a két medvét, amit a nevelőanyja gúnyosan kért tőle, hazavitte, és ledobta őket a kunyhó elé.
- Itt a bunda az ágytakarónak meg egy másik lábalávalónak! - mondta.
S megparancsolta, hogy a medvéket nyúzzák meg, és a húsukat készítsék el.
Szó nélkül engedelmeskedtek neki.
Aztán a ház lakói sorba megkérték, hogy menne be hozzájuk a jó meleg nagyszobába, de Kagzagzuk megállt a küszöbön, és így szólt:
- Addig nem megyek be, amíg valamelyőtök a vállamnál, nyakamnál fogva be nem lökdös.
Senki se mert rá vállalkozni.
Végül a nevelőanyja vállalkozott rá, de annak is remegett a keze, miközben a küszöbről betaszigálta a fiút.
S akkor odabent egyszerre mind rettentő udvariasak lettek hozzá.
Az egyik férfi folyton csak hajlongott körülötte:
- Gyere, lépj közelebb!
A másik meg:
- Gyere, ülj le közénk, kedves Kagzagzuk barátunk!
- De ne... ne oda! - ugrott melléje egy harmadik. - Inkább ide... itt sokkal kényelmesebb helyed lesz.
Kagzagzuk azonban visszautasított minden kedveskedést, és az egyik félreeső sarokba ült le, egy öreg lócára.
A többiek pedig mind csak álltak, nem mert egyikük se leülni a szokott helyére.
Sokáig nagy csönd volt a szobában, mindenki zavartan hallgatott, míg végre megszólalt valaki nagy alázatosan:
- Volna egy szép csizmánk a számodra, Kagzagzuk...
- Meg egy vadonatúj fókabőr nadrágunk - tette hozzá az egyik pajtása.
S egyszerre egész halomnyi holmit raktak oda elé, hogy fogadja el tőlük - a lányok meg vetélkedtek, hogy ezentúl ki varrja neki a ruhákat.
Aztán megvacsoráztak.
Vacsora után az egyik halász megparancsolta a lányának, hogy hozzon Kagzagzuknak vizet; „a mi kedves Kagzagzukunknak” - mondta mosolyogva.
A lány azonnal rohant, és egy szempillantás alatt ott volt a csöbör vízzel.
- Hát követ nem hoztál? - kérdezte Kagzagzuk csodálkozva, miután ivott egy kortyot.
- Milyen követ? - kérdezte ijedten a lány.
- Hát amilyennel meg szoktatok dobálni azelőtt. Nem hoztál?
- Nem... - dadogta a lány, s most már olyan fehér volt, mint a hó.
- No, hát akkor majd én dobálódzom egy kicsit veletek! - mondta Kagzagzuk.
Aztán fölállt, és egyetlen iszonyú ökölcsapással szétzúzta a hatalmas jégkunyhót, ahol mindig meleg volt, s ahová őt soha nem engedték be. Utána meg egy másik karcsapással szelet csinált, de olyat, hogy valamennyien bukdácsolva hömbörödtek szanaszét a hóban - csak az a pár felnőtt meg gyerek nem, akik soha nem bántották, és soha nem taszigálták a vállánál meg a nyakánál fogva.
Ezzel a pár emberrel aztán egy új kunyhót épített maguknak, pontosan olyat, mint a régi volt, és még ma is abban élnek boldogan. A falu népe pedig azóta is hálás Kagzagzuknak, hogy nem állt kegyetlen bosszút rajtuk, pedig hát megtehette volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése