A MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
AZ
ÁRVA KAGZAGZUK (1. rész. Szavak száma:646)
Eszkimó mese ez, úgy hallgassátok.
Volt egyszer egy szegény árva fiú, Kagzagzuknak hívták. Nevelőszülei gazdag, jómódú emberek voltak, és egy akkora hatalmas jégkunyhóban laktak, ahol nemcsak a rokonságuk fért el, de még a rokonságuk háznépe is.
Éppen csak Kagzagzuknak nem jutott hely a jó meleg kunyhóban. Sőt még azt se nézték jó szemmel, ha bekéredzkedett melegedni. Kint a küszöb mellett csináltak neki egy kis viskót, hogy aludjon ott. De Kagzagzuk akkor már szívesebben aludt a kutyák között, azok legalább őt is melegítették. Így viszont gyakran megesett, hogy reggel, mikor a férfiak ostorral ébresztgették a szánhúzó falkát, neki is kijutott az ütésekből.
De Kagzagzuk ezért sem panaszkodott. Tréfásan ő is ugatni kezdett ilyenkor, mint a kutyák - mintha csak saját magát gúnyolta volna ki.
Máskor meg, mikor a házbeliek jóízűen szeletelték a zsíros falatokat, neki csak valami fagyott maradékot vetettek oda, s még kést se adtak hozzá, hogy darabokra vágja - a fogával kellett kitépni a kemény húsból minden egyes darabot.
De még ez se fájt neki annyira, mint az, hogy ha bármit kértek tőle, vagy ha csak épp elmentek mellette, mindig megtaszították a vállát, hol jobbról, hol balról - s ettől a folytonos taszigálástól ferde lett a válla, de még a nyaka is egy kicsit. Ezért aztán mindenki csúfolta, mindenki nevetett rajta. A lányok megdobálták, a fiúk ledöntötték a földre, és teletömködték a ruháját hóval, úgyhogy a végén már játszani se mert velük, annyira szégyellte a gyengeségét.
Egyszer aztán nagyot gondolt, elszökött otthonról, és kiment a hegyek közé, hogy keressen magának egy csendes zugot, ahol senki se láthatja, hallhatja, mit csinál - s ott nagy bátran így kiáltott fel:
- Erő ura, gyere elő! Erő ura, mutasd magad!
S abban a szempillantásban megjelent egy medveforma, hatalmas állat. Kagzagzuk rettentően megijedt, és el akart futni, de a szörnyeteg menten utolérte, mellső lábát a dereka köré csavarta, és jó alaposan odanyekkentette a földhöz a fiút.
Kagzagzuk egy darabig se látott, se hallott, még a tagjait se érezte, csak a szeme káprázott.
Aztán egyszerre észrevette, hogy a saját tulajdon testéből apró kis csontocskák potyognak ki, de nem ám egy-kettő, hanem egy egész halom!
A medveforma állat erre így szólt:
- Ne sajnáld ezeket a csontocskákat, ezektől voltál gyönge!
Aztán még egyszer a fiú dereka köré csavarta mellső lábát - és a csontocskák újra potyogni kezdtek Kagzagzuk testéből. De már valamivel kevesebb, mint az előbb. Majd mikor harmadszorra is odanyekkentette a szörnyeteg, az utolsó csontocskák is kipotyogtak Kagzagzukból.
S akkor újra megszólalt a medveforma állat:
- Ha igazán erős akarsz lenni, mindennap el kell jönnöd hozzám. Most pedig eredj!
Kagzagzuk, mint a szélvész, úgy vágtatott hazafelé az úton. Könnyűnek érezte magát, és már most olyan erősnek, hogy fél kézzel elbánt volna akármelyik pajtásával. Nagy jókedvében minden szikladarabot fölkapott és elhajított, ami csak útjába került. A kisebbeket meg a lábával rúgta félre.
De ahogy közeledett a házukhoz, azonnal lelassította a lépéseit, a vállát leejtette, a nyakát ferdére húzta, nehogy észrevegyék rajta a változást.
Nem is vettek észre semmit, a lányok éppen úgy megdobálták, mint azelőtt, s a fiúk is alaposan eldöngették. Ő meg csak tűrte. És továbbra is a kutyák között aludt.
Ettől kezdve azonban mindennap találkozott a medveforma szörnyeteggel, s az bármit parancsolt, tanácsolt neki, ő mindent teljesített. És napról napra erősebbnek érezte magát. Mikor ment hazafelé, most már nemcsak szikladarabokat, hanem egész sziklatömböket görgetett maga előtt az úton. Végül már olyan rettentő erő költözött bele, hogy a tanítómestere se nagyon bírt vele - s akkor azt mondta neki a medveforma állat:
- Most már eleget tanultál, többre nincs szükséged. De csak élj úgy ezután is, mint eddig. Hanem ha megjön a tél, és befagy a tenger, találkozol majd három jegesmedvével, azokat meg kell ölnöd. Akkor mutasd meg, hogy mit tudsz!
Azzal eltűnt a szörnyeteg, Kagzagzuk pedig boldogan rohant haza. Rugdosta a köveket, dobálta a sziklákat, mint máskor - otthon pedig tűrte továbbra is, hogy kínozzák, csúfolják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése