1002. mese...

 A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

A KÉT NAPFIÚ HŐSTETTEI (5. rész. Szavak száma: 646)

Másnap a világ végére vezette Csohanoai a két fiút. Tizenhat oszlop emelkedett itt a magasba föld és ég között, egy hatalmas, mély vizű folyam áradt az oszlopok közén.

Amint a folyamhoz közeledtek, azt suttogta a szél:

- Ez az utolsó próba! Vigyázzatok!

Aztán teljes erejéből fújni kezdett, és erős, szépen ívelő szivárványhidat alkotott a folyam fölött. A fiúk átkelhettek a szivárvány hídján.

- A négy vörös oszlop a háborút jelenti - súgta most a szél -, a többi a békét.

Ezért aztán, amikor Csohanoai megkérdezte tőlük, melyik négy oszlopot választják a tizenhat közül, azt felelték, hogy a négy vöröset, mert egyre csak ellenségeik, a gonosz Anayék le­győzése járt az eszükben.

Megkapták hát a négy vörös oszlopot, és felmászhattak rajtuk az égbe, és velük mászott az apjuk is. Eljutottak a mennyország középpontjához, ahonnan az egész világot látni lehetett.

- Mutassátok meg, merre laktok a földön odalenn! Hol a hazátok? - fordult most újra Csohanoai a két fiúhoz.

Lepillantottak, keresték azt a helyet a világban, keresték hazájukat, de nem találták, mert oda­föntről minden simának és egyformának látszott. Az erdők csak olyanok voltak, mint fekete foltok, a tavak, mint szikrázó csillagok, és a folyók olyanok, mint a cikázó villám.

Megint a szél jött segítségükre, és megsúgta nekik, merre kell keresniük hazájukat.

Így szóltak hát:

- Ott a San Juan folyam, amott a Rio Grande, arra hátul Csisnadzsini hegye, alattunk a Cocil, nyugat felé Dokoszlidh, az a fehér folt ott Depenca, ott pedig a hegyek között Dzilnaothil, a mi hazánk.

- Úgy van, fiaim - helyeselt Csohanoai, és ígéretének megfelelően villámot bocsátott ki magá­ból, a két fiút ráállította, és villáma lecsapott a két fiúval éppen a Cocil hegyének csúcsára.

Diadal az óriásszörny felett

A két testvér leereszkedett a Cocil hegyéről a déli lejtőn, és vándorolni kezdett Tozatho meleg forrásai felé.

Útközben találkoztak a négy szent emberrel, egy éjszakát töltöttek el velük együtt egy barlang­ban. Mindent megtudtak tőlük Jeikóról, amit csak tudni akartak. Megtudták, hogy napjában háromszor mutatkozik a hegyen, mielőtt lejönne, és csak amikor negyedszer jön elő, akkor száll alá a hegyről, hogy Tozatho forrásából igyék.

Amikor lekuporodik a vízhez, egyik karja a Cocil hegyén, a másik pedig a völgy másik oldalán magasodó hegyeken nyugszik. A két lába olyan messze van egymástól, hogy egy ember reggeltől estig vándorolhat, amíg egyiktől a másikhoz ér.

Hajnalban értek a forrásokhoz, akkoriban ott még a mainál sokkal nagyobb tó terült el. Ahol a völgy összeszűkül, magas sziklafal emelkedett.

Mikor a tópartra értek, így szólt az egyik fiú a másikhoz:

- Próbáljuk ki apánk fegyvereit!

Ki is lőtt egy nyilat a hegy sziklafalára, ma is egy hatalmas hasadás látható ott, ahová a nyíl­vessző bevágott.

- Ilyen fegyverek birtokában nem érhet bennünket semmi baj a harcban - mondták a fiúk egymásnak.

Ekkor hirtelen mennydörgésszerű robajt hallottak, óriásléptek neszét, és már meg is pillan­tották Jeikó fejét, amint feltűnt egy hegycsúcs fölött keleten. De a következő pillanatban már el is tűnt. Aztán délen tűnt fel az óriás feje és mellkasa, hogy röviddel utána ismét eltűnjék. Most nyugaton magasodott fel, azután egészen a térdéig láthatóvá lett Enákon a Cocil fölött. Most leszállt a hegyről, lejött a tópartra, kosarát, melyet mindig magával hordott, a földre dobta. Négyszer hajolt le inni, és minden alkalommal láthatóan megkevesbedett a tó vize, negyedszerre teljesen ki is száradt.

A két fiúnak elszorult a lélegzete, és mozdulatlanná dermedtek, amikor az óriást megpillan­tot­ták. Mire negyedszerre ivott, magukhoz tértek, közelebb léptek a tóparthoz, és Jeikó meg­pillan­totta őket a tó tükrében. Felemelte a fejét, rájuk nézett, és elüvöltötte magát:

- Micsoda gyönyörűséges gyermekek kerülnek a szemem elé! Lám, lám! Hova is tehettem a szememet, hogy eddig nem vettelek észre benneteket?!

- Válaszolj neki - szólt az egyik fiú a másikhoz.

- Micsoda undorító szörnyeteg kerül a szemem elé! Lám, lám! Hova is tehettem a szememet, hogy eddig nem vettelek észre téged?! - kiáltott rá a fiú az óriásszörnyre.

Ekkor a két fiú meghallotta a szél susogását:

- Legyetek résen!