NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
A KÉT NAPFIÚ HŐSTETTEI (4. rész. Szavak száma: 606)
Mikor a két fiú belépett, nyugaton egy asszonyt pillantott meg, délen két deli legényt, északon pedig két bájos leánykát. Az asszony és a lányok nem sokat törődtek a két fiúval, de a két legény annál inkább szemmel tartotta őket.
Ekkor az ajtó fölé akasztott kereplő megszólalt, és az egyik leányka bejelentette:
- Atyánk jön!
Amikor a kereplő másodszor is megszólalt, belépett Csohanoai, a Nap hordozója. Levette válláról a Napot, felakasztotta a szoba nyugati falára, ahol a Nap csengve-bongva ingott-lengett egy ideig, aztán elcsendesedett.
Csohanoai most az asszonyhoz fordult, és ingerülten kérdezte:
- Kik ezek, akik ma beléptek ide?
Az asszony egy ideig nem felelt, a lánykák és a legények is egymásra néztek, de szólni nem merészek egyik sem. A kérdés azonban négy ízben hangzott el egymás után, erre végre így válaszolt az asszony:
- Jobban tennéd, ha nem volnál ilyen nagyra. Két fiú jött ma, azt mondják, az apjukat keresik. Mondd hát, hogyan került ide ez a két fiú! Kinek a fiai ezek?
- Bárcsak valóban az én fiaim volnának - felelte Csohanoai.
Aztán így szólt idősebb gyermekeihez, akik vele együtt éltek:
- Menjetek, és készítsétek elő az izzasztókamrát, izzítsátok fel a négy legkeményebb követ, amit csak találtok: egy fehéret, egy kéket, egy sárgát és egy feketét.
Amint a parancsot meghallották a szelek, így beszéltek egymás között:
- Meg akarja ölni a fiait! Hogyan menthetnénk meg őket?
Az izzasztókamra egy kis dombocskán állt, a szelek üreget vájtak a dombba, lefedték egy lapos kővel, és nagy titokban elsuttogták a két fiúnak:
- Ne bújjatok el a lyukba, csak ha már feleltetek apátok kérdésére.
A két fiú belépett az izzasztóba, a hatalmas, felhevített köveket utánuk vitték, és a nyílásokat égi kendőkkel fedték el.
Csohanoai megkérdezte a fiúkat:
- Melegetek van?
- Nagyon melegünk van! - felelte a két fiú, aztán nyomban belemásztak az üregbe, és összekuporodtak.
Ekkor a tetőn keresztül vizet öntöttek az izzó kövekre, hangos recsegéssel-ropogással repedeztek meg, aztán rettenetes hőséget és óriási gőzfelhőt árasztva darabokra törtek.
Lassan-lassan hűlni kezdtek a széttört kövek, s a két fiú kimászott a lyukból.
- Melegetek van? - kérdezte Csohanoai újra.
- Nagyon melegünk van! - felelték a fiúk.
Csohanoai nagyon meglepődött, mert arra számított, hogy már nem kap választ. Mikor azonban meghallotta a hangjukat, kiengedte őket az izzasztóból.
Barátságosan üdvözölte a fiúkat, és így szólt:
- Valóban, ezek az én fiaim! - de még mindig azon járt az esze, hogyan veszejthetné el őket.
Bementek a házba, és Csohanoai egy türkizpipát vett elő, megtömte dohánnyal.
- Ez a dohány halálos méreg - súgta a szél a két fiú felé -, ezzel akar megölni benneteket.
Csohanoai pedig fölemelte a pipát a Nap tüzébe, meggyújtotta, aztán odanyújtotta a fiúknak, hogy dohányozzanak.
A fiúk szívták a pipát, pöfékeltek, ameddig csak égett a pipa, közben egyre mondogatták, milyen jó, mennyire ízlik nekik.
A mérges dohány, a halálos füst nem tett kárt bennük.
Mikor Csohanoai látta, hogy így sem tudta megölni a két fiút, így szólt:
- Nos, kedves fiaim, mit kívántok tőlem? Miért jöttetek el hozzám?
- Atyánk - feleltek a fiúk -, a föld, ahol élünk, telis-tele van gonosz Anayékkal, üldözik és öldösik az embereket, felfalnak mindenkit. Törzsünk már kis híján kipusztult, alig maradt egy-kettő életben a navahók közül, a gonosz szörnyetegek már ránk is sort akarnak keríteni. Adj fegyvert a kezünkbe, amellyel legyőzhetjük és elpusztíthatjuk ellenségeinket! Segíts rajtunk!
- Tudjátok, ugye - válaszolta Csohanoai -, hogy a Tlosztilban lakó Jeikó is az én fiam, de azért segítek nektek.
Adott nekik ruhát, sapkát, lábszárvédőt és mokasszint, mind tűzkőből készült: adott nekik fegyverül villámnyilat, mennykőnyilat, napsugárnyilat és szivárványnyilat meg egy nagy kőkést.
- Éppen erre volt szükségünk! - mondták a fiúk, és felöltötték a tűzkő-öltözetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése