"A szabadok.”
2. rész. (Szavak száma: 868)
A többi «szabad» egyenkint szállingózott. Előbújt a bozótból Félénk is, az ébrenalvó nyúl; megjött csakhamar Vérszopó, a nyestek e kóborló kalandora: azután Lomha, a csíkosfejü borz; továbbá Bujdosó, a kecses menyétke. Aki csak tudott a dologról, mind-mind.
Barlangi sietve foglalta el elnöki helyét a sziklafal mellett, egy kopott gránittömbön.
- Szabadok! - kezdte mondókáját - már mindnyájan tudjátok mily öröm ért bennünket!
- Mily gyász! kiáltott közbe Robaj, a Daliás öccse, akiben sok volt az ellenzéki szellem.
A «szabadok» közt mozgás támadt. Ahány kérődző, az mind helyeslőleg dobogott csülkével, sőt Agyaras is nagyot röffenve mondta: úgy van!
De a farkasok közönyösek maradtak; Hóhér pedig, a hiúz, egyszerűen elnevette magát. Ő tudta, hogy hiába a panasz; úgy van és úgy lesz minden, ahogy a hatalom akarja.
Barlangi dorgálólag csóválta a fejét s csöndet intett.
- A király megjött, mondta, s alázattal hajtotta meg magát. A király mindnyájunknál erősebb, tehát ő az úr. Neki ellenszegülni kész romlás.
E pillanatban érkezett meg Ravasz, a fiskális. Farkát zászlóként tartotta a magasba; így jelezte, hogy szót kér.
- Halljuk Ravaszt! kiabálták a kérődzők, akiken legjobban erőt vett az izgatottság. Érezték szegények, hogy minden tervezgetésre nekik kell legjobban ügyelniök, mert könnyen ők húzzák majd a rövidebbet.
A fiskális keskeny pofáján gyönge mosoly jelent meg. - Azt hiszem, jó eszmém van, szólott s körüljáratta tekintetét. Mindenki kíváncsian figyelt.
- A királyhoz hódoló küldöttség menjen, ez elkerülhetetlen. A küldöttség azután alázattal esedezzék a Felség szine előtt, hogy fogadja el a «szabadoktól» egyenes adóba az ember tulajdonát.
Egy pillanatig csend volt. A «szabadok» összenéztek.
- Igen, folytatta a fiskális, jól mondtam: az ember tulajdonát. Ha a király, aki hatalmas és roppant erejű, beéri a szelíd nyájakkal, csordákkal, az ember barmaival: akkor mi tovább is békén juthatunk megszokott zsákmányunkhoz itt kint.
A kérődzők a szelíd nyájak emlegetésére már-már örömujjongásban törtek ki; de most megértették, hogy rájok nézve a legjobb esetben is csak a status quo állhat fenn. Kedvetlenül hallgattak; a bikák és bakok agancsukat és kampójokat ütögették a fák derekához, ami nálok az elégedetlenség jele volt. Hóhér megint kacagott erre a látványra.
A farkasok ellenben üvölteni kezdtek örömükben. A rókák tetszéssel vakkantottak. Gyász, az őrholló, jóváhagyólag korrogott.
Barlangi feltette a kérdést: - «Szabadok» elfogadjátok-e az ügyvéd indítványát?
A ragadozók mind egyszerre morogták: el! el! A kis Bújdosó, az apró menyétke, bukfencet vetett, úgy nyávogta: hogyne, hogyne!
- Tiltakozunk! kiáltotta Robaj. Mi szarvasok, őzek és zergék, külön feliratot nyújtunk be a Felségnek s igazságot kérünk, hogy a «szabadok» egyáltalában ne bánthassák egymást.
- Ne bizony! makogta Félénk, nagy szerényen.
Barlangi tanácstalanúl vakarta a fülét. A királynak nem fog tetszeni ez a pártoskodás. Legjobb lenne, ha azzal lehetne dicsekedni, hogy íme mindenki kormánypárti.
Ravasz megvárta, hogy kissé csillapodjék a zaj s ekkor így szólt:
- Miattunk ám nyujtsátok be a külön feliratot. De magatokból álljon a küldöttség. Ajánlom, hogy mindjárt a legkövérebbek vigyék, hogy a király, aki már bizonyosan éhes -
Itt megállt s gonosz vigyorgással élvezte a kérődzők megrettenését.
- Nos, ki vállalkozik? kérdezte, alig bírva visszafojtani kacagását.
A kérődzők hallgattak. Robaj Daliást lökdöste:
- Szólj már, no! - Daliás visszalökte: - Az indítványt te tetted, tied a felelősség.
Barlangi kimondta a határozatot:
- A «szabadok» elfogadják a
fiskális indítványát!
Mindjárt ki is nevezte a küldöttség tagjait.
Először is illett, hogy ő maga, a helytartó, legyen a vezető. Ott kellett azután lenni a Felség rokonának, Hóhérnak. A fiskálist, akinek válságos percekben leghuncutabbúl járt az esze, kihagyni nem lehetett. Hátul sorakozhat a loyális nép, aki akar, mind.
Amíg Barlangi beszélt, a kérődzők lassankint elosontak. Még a nép közt sem lehettek biztonságban; addig legalább nem, amíg a király az adóbehajtás módjáról nem nyilatkozik.
- Gyerünk, súgta Matróna a szomszédjának. A szomszéd tovább adta a jelszót s a szarvasok közűl csakhamar senki sem volt a gyűlés helyén.
A küldöttség hirtelenében összeállott. Mögötte kullogtak a nép szerepére vállalkozók. Barlangi előre tötyögött s éppen jelt akart adni az indulásra, amikor szétnyílt előttök az a bozót, ahonnan Félénk ide jött volt, s egy hatalmas, csudásan szép alak lépett a gyepre, puhán, könnyedén.
- A Csíkos fojtogató! bőgte Barlangi, megdöbbenve.
A rabló-szabadok szőrükborzoltan ismételték: - A Csíkos fojtogató!...
A Csíkos fojtogató, Bengália borzalmasan remek szülötte csöndesen mozgatta farka végét, ami nála kellemes izgalom jele volt. Sárgásvörös szőrét fényes fekete csíkok barázdálták; gerincét kissé meghajlította; tekintetében kiváncsiságot és hajlamot az erőszakosságra lehetett felfedezni.
Ámbár nem mutatott nyilt ellenséges indulatot, a «szabadok» sejtelmesen és ösztönszerűleg találták ki, hogy ebben a kiszámíthatatlan lényben sohasem bízhatnak igazán.
Kínos másodperc következett, amely alatt a gyűlés után még együtt maradt «szabadok» azon tanakodtak, merre ugorhatnának el szükség esetén legbiztosabban a Csíkos fojtogató szomszédságából.
A fiskális, Ravasz, aki rendszerint mindnyájok helyett szokott gondolkodni, e zavart pillanatban hirtelen előlépett, amire Barlangi megkönnyebbülten nyögött egyet. Az ő helytartói feladata lett volna most a szónoklás s a dolgok intézése. Csakhogy az ilyesmihez sem sokat értett, minthogy eddigelé alig kellett magát a beszéd művészetével megerőltetnie. Legfeljebb ő hozzá szónokoltak a «szabadok», s neki nem volt sokkal több dolga, minthogy ahol éppen eszébe jutott, ott beledörmögjön a mások beszédébe.
Ravasz ellenben művésze volt a szónak, sőt ékes dikciói közben arra is ráért, hogy titkos gondolatokat szúrjon hatásos mondásai közé, a maga külön mulatságára. Az ilyen zárjel közé ékelt gondolatokban volt tulajdonképen igazi őszinte véleménye, amit nyiltan nem hangoztathatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése