Abdullah bosszúja. (2. rész, szavak száma: 600)
Abdullah megállott az ajtó előtt. Gondolkodott. |
| Vörös ördög |
Borghio is olyan volt, mint minden hirtelen haragú ember. Az egyik pillanatban majd hogy szét nem robbant, a másikban meg akár táncra perdült volna. Azóta, hogy a szerecsent megbüntette, azt is elfeledte, hogy van a világon egy Abdullah nevű oroszlánetető. Lefeküdt s nyomban elaludt. Ugyancsak jóízűen horkolt.
Abdullahnak úgy kimeredt a szeme, hogy a «Vörös ördög» (a korallkígyó) hipnotizálva bámult rá.
A szerecsen lassan fújt és lihegett, s némán, csak a tekintetével mondott a kígyónak valamit.
Azután az üvegszekrény fedelét hirtelen lekapta s a drótkosarat borította rá, nagyon könnyedén.
A Vörös ördögöt ez a gyors mozdulat magához térítette. Dühösen csapott fejével a drótfalhoz, oda, ahol az Abdullah keze motoszkált. Villámgyors volt a vágás és ha a szerecsent a drót nem védi, öt perc múlva nincs az élők között. De így a kígyó csalódva húzódott vissza, s gyanakodó, élénk tekintettel várta, hogy hol kaphatna rést, ahol támadását sikeresebben ismételhetné.
Abdullah letette a szekrénykét az ügyeletes-szoba ajtaja elé. Ha valaki azon az ajtón sebtiben kirohan, akkor rá kell lépnie, vagy félre kell rúgnia a drótkosarat. Egy ilyen mozdúlat éppen elég arra, hogy a Vörös ördög megtegye szörnyű kötelességét, amit a bosszúszomjas szerecsen várt tőle.
Nesz nélkül csúszott vissza Abdullah ezután a cirkusz belsejébe. Még folyvást csikorgatta a fogát s amint Cézár ketrece mellett elsuhant, a vaslécet rázogató óriási majomnak a szemébe kacagott.
- Ne busulj mpungu*, ne búsulj. Mindjárt lesz, ami lesz. Készülj barátom, mpungu! Mindjárt vége az éjszakának; kisüt a nap! vigyázz!!...
Azzal csöndesen, gyakorlott kézzel nyitotta ki a nagy majom ketrecét.
A gorilla halk, örvendő röfögéssel szökött ki a vaslécek közül s egy pillanat alatt felkapaszkodott a cirkuszt tartó gerendaoszlopon a nyitva hagyott szelelő lyukhoz, ahonnan a csillagos éj világossága áradt be gyéren a fenevadak közé.
Cézár megérezte a szabad levegőt s rögtön annak a forrását kereste. A szelelőlyuk tulajdonképen egy ajtó nagyságú ablak volt. Azon a fekete rém úgy surrant ki, mintha maga is tudná, hogy most nem szabad lármát ütnie.
Bengália dísze, a nősténytigris, elfojtott, nyávogó bőgéssel nézett a majom után s farka vége idegesen mozgott aközben, mint a leselkedő házi macskáé.
Az elefánt még jobban hátracsapta nagy lebbencsfülét s úgy bámulta, hogy itt mi történik. De egyébiránt nyugodtan maradt.
Abdullah körülfutotta az állatseregletet. Vigyorgó pofáján düh és elszántság volt. Minden ketrec ajtaját kikulcsolta, de még nem nyitotta ki. Gyorsan dolgozott és gyakorlott kézzel. A vadállatok legtöbbje csöndesen pihent. Csak Szultán érdeklődött némileg az iránt, hogy mit keres itt megint az ápoló. Méltósággal nézett vele szemközt egy pillanatig; de Abdullah elugrott. A királlyal nem mert szóba állani. Hátha dühös lesz s ordításával korábban ébreszti fel az olasz főrendezőt, semmint kellene.
Inkább Zulejkához fordult. Elkezdett neki halkan, titkosan, gonoszul hízelegni.
- Te legszebb, te legkegyetlenebb, ha szereted a vért, nemsokára ihatsz. Élesítsd a fogadat; nyújtsd ki karmaidat és reszkess a gyönyörtől! Te benned bízik Abdullah legjobban. Szultán lomha és kényelmes; Szultán csak a mennydörgés! «Esszed» ő, a csendháborító! De te, te magad a mennykő vagy! A te ugrásod a villám!... a te ugrásod s ütésed a halál!...
Zulejka odasompolygott és sunyi tekintettel dörzsölte fejét a vasrácshoz.
A szerecsen már tovább sietett. Óvatosan nézett körül, azután felragadott egy bádogkannát. Abban olaj volt.
Rohant vele a manége felé, ahol egy sarokban néhány porció széna volt. Csak éppen a legszükségesebb, mert a cirkuszban semmiféle könnyen égő anyagot sem volt szabad felhalmozni.
A szénát leöntötte, meglocsolta az olajjal; azután hirtelen meggyújtott egy csomag gyufát s a széna közé dobta.
A pirosló tűz mohón szaladt át az olajos szénára s halk sercegéssel kígyózott rajta feljebb-feljebb.
Abdullah hangtalanul, borzasztó arccal kacagott. De nem időzött itt tovább. Gazella-szökésekkel futott vissza, a nagy állatokhoz. Mire az oroszlán ketrecéhez ért, már hallotta, hogy odaát a lovak rémülten kezdenek nyeríteni. A cirkusz hátterében mintha kivilágítást rendeztek volna.
Mohamed, a vén elefánt, idegesen emelte fel ormányát, szaglászott s izgatott trombitálást hallatott.
Éppen ekkor tárta ki a szerecsen a berber oroszlán ajtaját.
Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2014
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5433-39-9 (online)
MEK-12750
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése