500. mese

VARÁZSPÁLCA (Szavak száma: 520)

Hol volt, hol nem volt egy földesúr, akinél élt egy fiú. A fiúnak a fehér kecskét kellett legel­tet­nie, de nem volt hozzá kedve. Az úr megparancsolta a fiúnak, hogy vigye el a kecskét legelni. A fiú elment a kecskével, megállt mellette és sírva fakadt. Jött arra egy öregember, megkérdezte:

„Fiam, miért sírsz?”

„Az úr megbüntet, ha nem legeltetem a kecskét.”

„Ne sírj, fiam, tessék, itt ez a pálca, szúrd bele a földbe, a kecske ott marad mellette, el nem megy sehová.”

A fiú beszúrta a pálcát a földbe és maga hazament. A kecske ott marad a bot mellett, sehová el nem ment. A gazda ismét elküldte a fiút a kecskével. A fiú megharagudott, kiment a rétre, kivette a földből a botot és visszaindult. A kecske azonban nem maradt ott, ment a bot után és bement az udvarba.

Szombat este volt. A fürdőben befűtöttek, a férfiak le is vetkőztek, de még a lányok fürödtek. A fiú beszúrta a botot a földbe a fürdő mellett, maga meg bement, hogy megfürödjön, és ekkor megijedtek a lányok. Sikongva kiszaladtak mindannyian, de az egyik belebotlott a kecs­ké­be, és ott is maradt, nem tudott tovább menni. Ekkor odaszaladt segíteni egy másik lány, de az is ott maradt, nem tudott tovább menni. A fiú, miután megfürdött, fogta a botját és elindult hazafelé, de a botot követte a kecske, a kecskét meg a lányok. Amikor hazaért, e szavakkal fogadta a gazda: Hová vezeted ezeket a lányokat?

„Nem én vezetem őket, a kecske vezeti, én csak a botot viszem,” felelte a fiú.

A gazda odaszaladt, hogy segítsen a lányoknak, de ő is odaragadt. Éppen mentek el egy úr palotája előtt. Amikor az úr meglátta, kiszaladt, megkérdezte a fiút: „Hová viszed a gazdát?”

„Én sehová sem viszem, a lányok viszik őt, a lányokat a kecske, én csak a botot viszem.”

Az úr odament, hogy segítsen a gazdának, de ő is odaragadt. Ekkor a fiú az egész kíséretével ment át a városon. Abban a városban élt egy király, akinek volt egy lánya, akit senki sem tudott megnevettetni. A király éppen a napokban hirdette ki.

„Aki megnevetteti a lányomat, annak adom feleségül, és megteszem királlyá.”

No, jöttek is ilyenek meg olyanok, hogy megnevettessék a királylányt, de akármit is tettek, a lánynak az ajka még csak meg sem rezzent. A fiú útja éppen ennek a királylánynak az ablaka alatt vezetett. A királylány, amint ott hímzett az ablakban, egyszer felemelte a tekintetét, és csodát látott - egy fiút egy bottal, a bot mellett egy kecskét, a kecske mellett lányokat, a lányok mellett egy gazdát, a gazda mellett egy urat. Ezt látva hangosan felnevetett és hívta a királyt:

„Apa, apa, nézd csak, milyen nevetséges!” És a nevetésének nem volt vége.

A király azonnal behívta a fiút:

„Te leszel a vőm! Megtartjuk a lakodalmat, majd elülsz énhelyettem a trónon.”

Ekkor a fiú ráütött a bottal a kecskére, az elment a bottól, ráütött a bottal a lányokra, azok el­mentek a kecskétől, és így tovább, míg az úr is el nem ment a gazdától. Mindenki hazament ezután, de a legény bement a királyi várba, megtartották a lakodalmat és ezután jól gondját viselte a kecskének.