HALLGASD MEG, MIT MOND ANYA! (Szavak száma:
379)
Hol
volt, hol nem volt, egyszer egy kecskebak, egy kos, egy gúnár, egy
kakas és egy kandúr útra kelt, de az erdőben érte őket az éj.
Ekkor megállapodtak, hogy építenek maguknak egy kunyhót.
A
kecske a szarvaival kezdett mindjárt gerendáknak fákat dönteni, a
kos homlokával az ágakat tördelte, a macska a karmaival mohát
szedett, hogy azzal majd betömjék a réseket, a kakas a folyóparton
nádat szedett, a gúnár nagy szárnyaival a tetőfedő szerepére
vállalkozott.
A
kunyhó ily módon egy-kettőre készen is lett. Vacsora után
mindannyian lefeküdtek: a kos a kemence elé, a macska a kemencére,
a gúnár a padló közepére, a kecske az asztal végébe, a kakas a
karzatra. Az útitársak hamarosan békésen álomba merültek.
Éjfél
körül egy anyafarkas két kölykét vezette, hogy megtanulják a
mesterségüket, és egyszercsak eljutottak az újonnan épült
kunyhóhoz.
„No,
ez valamilyen csoda!” kiáltott fel. „Reggel, amikor erre jártam,
itt még semmit sem láttam. Mintha a földből nőtt volna ki
valamilyen varázslatos módon.”
„Mama,
menjünk be, nézzük meg, hogy ki lakik a kunyhóban!” kérték a
kis farkasok.
„Nem,
nem, gyermekeim! Mindenütt, csak nem itt, ha nem akarunk veszélybe
kerülni.”
Az
anyafarkas ezek után elsietett a folyóparton egy kis dombhoz, ahol
bal oldalára feküdt és mindjárt elaludt. Az egyik kis farkas
azonban visszatért a kunyhóhoz és bement. A kecskebak, lévén egy
büszke férfi, azonnal rátámadt a szarvaival a tolakodóra, hogy
minden ablaküveg megcsendült. Minden társa felébredt, és siettek
illően fogadni a vendéget: a kos a homlokával az oldalát nyomta,
a gúnár belecsípett a bundájába, a macska előre ment és a
karmaival az arcába kapott, de a kakas, aki sötétben nem látott,
csak kiabált: „Kukurikú! Hol van, hol? Adjátok ide!”
Reggel
a farkas megkérdezte a fiát, hogy ki tépte ki a haját? Hol
történt vele ilyen szörnyűség?
„Igen,
mama, amíg te aludtál, én elmentem megnézni, hogy mi olyan jó
abban a kunyhóban, de mihelyt kinyitottam az ajtót, valaki egy
vassal a falhoz nyomott, más valaki a bordáimat nyomogatta, a
harmadik elkapta a sörényemet és egyszerre két ostorral vert, a
negyedik a szemembe köpött és az arcomat karmolászta, az ötödik
csak egyre ismételgette: »Hol van, hol van? Adjátok ide!« Még
jó, hogy ettől el tudtam menekülni.”
„Semmi
baj, fiacskám. De miért mentél oda? Nem megmondtam nektek, hogy ne
menjetek oda?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése