496. mese

MEDVE KRISTÓF (Szavak száma: 1398)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy gazda, akinek hét lánya volt. Egy alkalommal mind a hét lány az erdő szélén szénát kaszált. Hirtelen kiszaladt az erdőből egy medve és a lányokra támadt. Azok megijedtek és menekülni kezdtek. A medve utánuk eredt, elkapta legfiatalabbat és elvitte a barlangjába. A medve látva, hogy milyen szép a lány, nem tépte szét, hanem fele­sé­gévé tette.

Egy idő múlva a fogoly lánynak fia született, emberi fia, akit az anyja Medve Kristófnak nevezett el. A fiú csodálatos gyorsasággal nőtt, erősödött és okosodott. Egy napon, amikor a medve nem volt otthon, azt mondta az anyjának, hogy el kell szökni a barlangból, mert itt neki egyáltalán nem tetszik. Ő is egyetértett a fiával, de az szomorította el, hogy hogyan gurítják el a hatalmas követ a barlang bejárata elől, amit a medve mindig oda tett, amikor elment valahová.

Kristóf egy mozdulattal félrerúgta a követ, és ekkor mindkettő szaladni kezdett. De a medve futva éppen hazaért, elkapta mindkettőjüket, visszavitte őket a barlangba és most az előbbinél kétszer nagyobb követ tett a barlang szájába.

Másnap Medve Kristóf már olyan erős volt, hogy ezt a követ is el tudta gurítani, és ők ketten megint szaladni kezdtek, de a medve most is meglátta, visszavitte őket, és a korábbinál négy­szer nagyobb követ tett a barlang elé.

Egy nappal később Medve Kristóf olyan erős lett, hogy ezt a követ is el tudta lökni s barlang szájától és elmenekült az anyjával annak az apjához. A medve most is üldözőbe vette őket, de amikor elértek a nagyapa házához, a fiú bement a szobába, leakasztotta a falról a puskát és agyonlőtte a medvét.

Ezután Kristóf az anyját az apjánál hagyta és maga elindult a nagyvilágba. Ment, mendegélt és egyszercsak meglátott egy hatalmas fa csúcsán egy pici emberkét.

„Ki vagy te?” kérdezte Medve Kristóf.

„Én a fanyüvő vagyok.” felelte az emberke.

„No, akkor döntsd ki azt az öt tölgyet, ha már olyan erős vagy!” mondta Medve Kristóf.

Az emberke lehuppant az egyik tölgyfa mellé és nekiállt, hogy kidöntse. A fa, igaz, meg­moz­dult, de ki nem dőlt. Medve Kristóf azonban egy nekifutásra kidöntötte mind az öt tölgyet. A fanyüvő barátjául fogadta Kristófot, majd együtt indultak tovább. Mentek, mendegéltek, és egyszercsak megláttak egy magas hegy tetején egy emberkét. Ő azonban nem is volt olyan kicsi, csak annak látszott, mert egy magas hegy tetején ült. Medve Kristóf őt is megkérdezte:

„Ki vagy te?”

„A Hegydöntögető,” felelte az büszkén.

„Hegydöntögető? Akkor döntsd le ezt a hegyet, ha olyan nagyon erős vagy!”

Akármennyire is igyekezett a Hegydöntögető, a hegy egy cseppet sem mozdult meg. No, ekkor Medve Kristóf nekigyürkőzött, és ledöntötte, ezután ők hármasban indultak tovább.

Mentek, mendegéltek, eljutottak egy nagyerdőbe és az erdőben egy kis házikóhoz, elhatároz­ták, hogy ott fognak élni. Medve Kristóf és a Hegydöntögető elment vadászni, a Fanyüvő otthon maradt, hogy kását főzzön. Amikor megfőzte a kását, bement hozzá egy kicsike, nagyon hosszú szakállú férfi. Az körül sem nézett, rögtön a kásával teli edényre vetette magát, mindent megevett és elment. Miután hazament a vadászatból Medve Kristóf és Hegydöntö­gető, nem volt mit enniük, ezért üres hassal kellett lefeküdniük.

A következő napon Medve Kristóf Fanyüvővel ment el vadászni, Hegydöntögető maradt otthon kását főzni, de vele is ugyanaz történt, mint a Fanyüvővel.

A harmadik napon Medve Kristóf maradt otthon. Ekkor is megjelent a kicsi, hosszú szakállú emberke, és Kristóf észre sem vette, amikor az már ott volt a kásánál. Kristóf el akarta venni előle az edényt, de az emberke a melléhez szorította. A legény ekkor nagyon megdühödött, felkapta és kivitte az erdőbe, kettéhasított egy tölgyfát, és a résbe szorította az emberke sza­kállát. De az éjjel gyökerestől kirántotta a tölgyfát és elhúzta a szakálla végén a barlangjába.

Másnap reggel Medve Kristóf meglátta, hogy az emberke eltűnt a tölgyfával együtt, közölte ezt két társával és elindultak a keresésére. Amint így keresték, eljutottak egy lyukhoz. Ekkor egy nagy kosárra rákötöttek egy hosszú kötelet és a kosárban leeresztették a lyukba Fanyüvőt. Még nem volt nagyon mélyen, amikor elkezdett kiabálni, hogy ne eresszék mélyebbre, mert ott nagyon hideg van.

Ezután Hegydöntögető ült bele a kosárba. Őt egy kicsit mélyebbre eresztették, de akkor ő is kiabálni kezdett, hogy nagy ott a forróság. Őszintén szólva az egyik nem fázott, a másiknak meg nem volt melege, csak mindketten nagyon féltek, hogy ennek a lyuknak a vége a pokol­ban van. Ezután Medve Kristóf ült a kosárba és leeresztették a fenékre. Ott meglátott egy nagyon szép lányt, akit vaslánccal a falhoz kötöttek. Medve Kristóf ettől a szépségtől szinte kővé vált, de a szép lány rákiáltott:

„Szaladj innen, gyorsan! Amikor hazajön a férjem, darabokra tép téged.”

Ekkor Medve Kristóf kimutatta az erejét kirántotta a kardját és így szólt: „Én nem félek! Jöjjön csak!”

A kikötött szépség elmesélte, hogy ő királylány, nagyon vágyakozik a szülei után, mert az ördög, az ő mostani férje, erővel ragadta el őt tőlük, ezért nagyon jó lenne, ha Kristóf le­győzné. Ezek után két hordóra mutatott: az egyikben víz volt, a másikban az erő, és megkérte Kristófot, hogy cserélje fel azokat: az erőt tartalmazó hordót tegye a vizes hordó helyére, és azt pedig az erő-hordó helyére. Amikor majd hazajön az ördög és elkezdenek harcolni, Medve Kristóf megszomjazva az erő-hordóból fog inni, és akkor legyőzi az ördögöt, aki, nem vesztve el reményét, iszik majd, de erő helyett vizet, és ugyanolyan gyenge marad.

A lány éppen csak befejezte elbeszélését, amikor megérkezett a hatfejű ördög. Szimatolni kezdett: „Ki az az idegen, akinek a szagát érzem?” Mihelyt megpillantotta Medve Kristófot, azonnal rávetette magát.

Kristóf azonban gyorsan legyőzte.

Ezután hamarosan megérkezett egy másik ördög, akinek kilenc feje volt. Ő is azonnal harcolni kezdett Kristóffal. A kilencfejű sokkal erősebb volt a hatfejűnél. Sokáig harcoltak és az ördögnek már fogyni kezdett az ereje. Odaszaladt a vizes hordóhoz és ivott belőle, Kristóf pedig az erőből kortyolt.

Miután mindketten ittak, Medve Kristóf olyan erős lett, hogy három csapással levágta az ördögnek mind a kilenc fejét.

Pár pillanattal később Medve Kristóf érezte és hallotta, hogy remeg és döng a föld. Most a legidősebb ördög, a megkötözött lány férje jött, őneki tizenkét feje volt. Megérezve az idegen szagot és megpillantva az öccsei holttestét, azonnal körülnézett és rávetette magát Kristófra. Ő bátran védekezett és hadonászott a kardjával, de amikor levágta az ördög egyik fejét, annak a helyén azonnal egy újabb nőtt. Kristóf már kezdte elveszteni az erejét, erőt akart szerezni a hordóból, de az ördög olyan vadul harcolt, hogy nem volt rá ideje.

Ekkor azonban jó ötlete támadt, és megkérdezte az ördögöt:

„Te nem engeded meg a szolgáidnak, hogy délben megpihenjenek?”

„De, megengedem.”

„Akkor mi is pihenjünk meg egy kicsit!”

Már az ördög is elfáradt, és ezért egyetértett Medve Kristóffal. Az ördög kifújván magát, ivott a vizes hordóból, Kristóf pedig gyorsan húzott pár kortyot az erőt tartalmazó hordóból.

Miután ittak, tovább harcoltak. Ekkor Medve Kristóf olyan erős volt, hogy az első kard­csapással mindjárt hat fejét vágta le az ördögnek. A többit is olyan gyorsan levágta, hogy arra sem volt idő, hogy újak nőjenek a helyükben. Ekkor kiszabadította a megkötözött lányt.

Ezután felhúzta az ujjára a gyűrűt, felkötötte a kendőt. Medve Kristóf ekkor beültette a kosárba és meg­parancsolta Fanyüvőnek és Hegydöntögetőnk, hogy húzzák ki. Amikor azok kihúzták és meg­látták a szép lányt, nem eresztették vissza a kosarat, hanem elkapván a lányt, elszaladtak.

Kristóf ezután sokat barangolt a pokolban. Egyszer egy fán megpillantott egy kicsike embert, akinek a szakálla egy tölgyfába szorult. Egész testében remegett. Medve Kristóf megkérte, hogy mutassa meg a pokolból kivezető utat, és megígérte neki, hogy kiszabadítja a szakállát a tölgyfából. Az emberke két ajtóra mutatott és azt mondta, hogy menjen a jobboldalin, az egy barlang, és ott kijut.

Kristóf megvizsgálta a baloldali ajtót, de látta, hogy ott nagy tűz ég, ezért a jobboldalin ment ki, ahogyan az emberke mondta. Ment, mendegélt, majd kijutott a barlangból egy királyi vár mellett. Bement és munkát kért, a csatornaásókhoz került.

A csatornát csodálatosan gyorsan ásta, széleset és mélyet, hogy mindenki csak csodálta nagy erejét. Maga a királylány is kiment megnézni a csodálatos csatornaásót. Kristóf a kendőbe tette a kapott gyűrűt, hogy mások ne lássák meg a drágaságot. Kristóf, amint meglátta a király­lányt, felismerte azt, akit ő szabadított ki az ördög karmai közül.

A lány őt nem, de a kendőjét felismerte. Levette a kendőt és akkor meglátta a gyűrűjét is. Ez­után bevezette Kristófot a várba az apjához és elmondta, hogy a csatornaásó az ő meg­mentője.

Később Medve Kristóf megesküdött a királylánnyal, és amikor meghalt az öreg király, ő lett a király és boldogan éltek, míg meg nem haltak.