A cigány az égben és
pokolban (Szavak száma: 2506)
Egyszer volt, hol nem
volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy cigány meg két
szegény ember. Egyszer ezek így hárman kimentek az erdőre fáért. Hát amint
vágják a fát, egyszer megszólal valamelyik:
- Mi lenne, ha az
Isten egy-egy kívánságunkat teljesítené?
Mondja az egyik
szegény ember - Azt kívánnám, hogy mikor hazamegyek, ott lenne egy tál kolbász
meg egy fehér cipó az asztalomon.
- Én meg - mondja a
másik - azt kívánnám, hogy egy tál túrós lepény lenne az asztalomon.
A cigány gondolta,
hogy hiába kíván akármit, csak nem teljesedik az be, tréfálni akart egy kicsit:
- Én meg azt
kívánnám, hogy - éppen teherben fekszik a feleségem - mikorra hazamegyek,
tizenkét rajkója lenne neki.
No ez abban maradt.
Este, amint
hazavitték a fát, bemegyen az egyik szegény ember a házába, hát ott a tál
kolbász meg a fehér cipó; bemegy a másik is, hát ott a tál túrós lepény;
hazamegy a cigány is, éppen ott találja a bábaasszonyt, tenné le a fát a szögletbe,
rákiált a bába: “Ne tegye kend oda, ott gyerek van”, tenné a másik szögletbe:
“Oda se tegye kend, ott is gyerek van”, tenné a kuckóba: “Oda meg éppen ne
tegye kend, mert ott két gyerek is van”, tenné ide, tenné oda, mindenütt tele
van a ház gyerekkel, sehova sem lehet letenni. Utoljára megharagszik a cigány:
- Ejnye, disznó
teremtette, hát hány gyerek van itt?
- Biz itt - felel a
bábaasszony - éppen kerekszám tizenkettő.
Megijed erre a
cigány.
- No, én tizenharmad
magammal nem leszek egy háznál, mert az szerencsétlen szám! Inkább elmennék a
pokolba kályhafűtőnek.
Alig mondta ki,
mindjárt ott termett egy sánta ördög, nyakon csípte, elvitte a pokolba
kályhafűtőnek.
A tizenkét rajkó
nőtt, növekedett, úgyannyira, hogy mindnyájan legénykort értek.
Egyszer a legkisebbik
kérdi az anyjától:
- Édesanyám, sohase
volt nekünk édesapánk? Vagy ha volt, hova lett, hogy én sose hallottam róla
semmit?
- Bizony nektek,
fiam, volt; de mikor megszülettetek, azt mondta, hogy a tizenhárom szerencsétlen
szám, ő nem lesz tizenharmad magával egy fedél alatt, kiment a házból, azóta
senki se látta.
- No, ha így van,
édesanyám, majd megkeresem én, haza is hozom.
Ezzel a cigányfiú
elindult világra az apját keresni. Kereste, kereste, már az egész föld
kerekséget összejárta utána, de csak nem akadt rá.
Amint így keresi egy
erdőben, megtalál egy nagy nyárfát, aminek a hegye az égbe ért, a gyökere meg a
pokolba. “No - gondolja magában -, ha a földön nincs az apám, az égben kell
neki lenni; fölmegyek, legalább odafönt is széjjelnézek.” Ezzel elővett egy
fejszét, elkezdett magának grádicsot vágni a fába. Mindig feljebb, mindig
feljebb vágta maga előtt a grádicsot, utoljára fölért az égbe.
Amint fölér,
széjjelnéz, látja a tömérdek sok lelket a mennyország kapuja előtt álldogálni,
de az neki mindegy volt, ellökdöste őket az útból jobbra-balra, odament a
kapuhoz, bekopogtatott rajta.
- Ki van ott? -
kérdezi belülről Szent Péter.
- Én vagyok, a Zsiga
cigány tizenkettedik fia.
- Most nem lehet
bejönni, várakozzál.
- Nem várok biz én,
nem az az én dolgom, hanem eresszenek be, hadd keressem meg az apámat.
- Már, fiam, most nem
ereszthetlek be, nincs itthon az Isten, majd ha hazajön, azzal beszélj.
A cigány látta, hogy
már így semmire sem megy, kapta magát, behajította a kalapját a kapun.
- Jaj, Szent Péter
uram, befútta a szél a kalapomat, adja ki!
- Kiadnám biz én,
fiam, de messze elgurult, nem is látom; míg érte járnék, míg keresgélném, a sok
ménkű lélek mind bebujkálna a kapu alatt a kutyabejáráson.
- No, hát eresszen be
kelmed, majd megkeresem én!
- Jaj, fiam, de ha
nem lehet; mondtam már.
- No hiszen jól van,
majd bepanaszlom az Istennek, csak jöjjön haza, hogy kelmed benn fogja a más
ember igaz jószágát.
Szent Péternek mit
volt mit tenni, félt, hogy megpirongatja az Isten, hát beeresztette a cigányt,
de megígértette vele, hogy amint a kalapot megtalálja, visszajön. Meg is ígérte
az, de bizony neki esze ágában se volt, hogy megtartsa; nem bánta ő, csak hogy
egyszer belől lehetett; megkereste a kalapját, a fejibe nyomta, azzal elindult
az apját keresni meg széjjelnézni egy kicsit. Amint így kódorog, egyszer egy
dombhoz ér, melynek a legtetején egy nagy karos szalmaszék volt, körülötte meg
sok gyalogszék. Az a nagy karosszék volt az Isten széke, abból meg lehetett
látni az egész világot, eget, földet, tengereket; a gyalogszékeken meg az
angyalok szoktak ülni. A cigány nekiindult a dombnak; mikor az Isten székéhez
ért, se kérdett, se hallott, beleült, elkezdett bámulni, hogy milyen messze
lehet onnan látni. Amint így nézeget, szemébe ötlik az apja viskója, mindjárt
jobban odanéz, hogyha az anyját megláthatná; egyszer észreveszi, hogy a
szomszéd cigány éppen akkor akarja ellopni az anyja egyetlenegy, nagy
üggyel-bajjal lopott malacát. “No iszen megállj - gondolja magában -, majd rád
ijesztek most” - felkap egy gyalogszéket, utána vágja, de biz az még csak közel
se járt hozzá, felkap egy másikat, az sem éri, így aztán a harmadikat,
negyediket, ötödiket... elkezdett ugyancsak hajigálni az apró székekkel.
Amint legjavában
hajigálódzik, jön ám haza maga az Isten.
- Hát te mit
hajigálsz itt, te gézengúz?
- Hogyne hajigálnék,
felséges uram, mikor látom, hogy a szomszédunk el akarja lopni, de azóta el is
lopta az édesanyám malacát. Azt akartam oldalba ütni, de nem tudtam.
- Jaj hé - felelt az
Isten -, ha én minden emberhez egy széket vágnék, aki egy malacot ellop, nem
győzne engem a világ minden fúró-faragó embere se székkel. Azért azt mondom,
hogy elhordd magad a mennyországból, mert ebrúdon vettetlek ki.
Megijedt a cigány,
úgy elkotródott, mintha ott se lett volna. Mikor kívül volt a mennyország
kapuján, elkezdett gondolkozni, hogy hol lehet az apja, ha se a földön, se az
égben nincs. “Már bizonyosan a pokolban van, az ördögök vitték el - gondolta
magában -, hanem nem fognak ki rajtam, elmegyek oda is, majd megtanítom én
őket.”
Azzal elindult, meg
sem állott, míg a pokol határába nem ért.
Amint ott megy,
mendegél, előtalál egy regiment katonát.
- Hová mégy, cigány?
- kérdezik a katonák.
- Megyek a pokolba,
az apámat keresem.
- De oda ugyan hiába
mégy; mi is azért voltunk ott, mert az ördögök ellopták a királyunk egyetlen
leányát, azt akartuk visszavenni, de biz azok nem adták, pedig a királyunk
annak ígérte a leányt fele királyságával együtt, aki visszahozza. Azért jobb
lesz, ha tovább nem is mégy, hanem visszafordulsz.
- Biz én nem
fordulok, ha már eddig jöttem - felelt a cigánylegény, s odább ment a maga
útján. Egyszer elérkezett a pokol kapujához. Bekopogtat rajta.
- Itthon van-e a
Plutó?
- Nincsen.
- No hát adjátok ki
az apámat, tudom, hogy itt van.
- Nem adjuk bizony
mi, nem bolondultunk meg.
- Hiszen jól van,
majd kiadnátok még, tudom istenem, ha kellene.
Az ördögök csak
nevették; a cigány meg Se kérdett, Se hallott tovább egy szót sem, hanem
elővett egy ásót, elkezdett lépegetni a pokol kapuja előtt előre és hátra, az
ásóval pécézgette a helyet széltibe-hosszába. Meglátja ezt egy ördög, odamegy
hozzá.
- Mit csinálsz, te
cigánylegény?
- Biz én csak egy
templomot rakok ide, hogy se ki, se be ne járhassatok a pokolba, míg az apámat
ki nem adjátok.
Megijedt erre az
ördög, mindjárt beszaladt, kihozta az öreg cigányt.
- No, itt az apád,
most már mehetsz dolgodra.
- Hohó! Nem addig van
ám az, ha az imént ki nem adtátok, egy tapodtat sem megyek addig, míg a
királykisasszonyt is ki nem adjátok.
- Jaj, cigány, csak azt
ne kérd, inkább adunk aranyat, ezüstöt, amennyit elbírsz.
- Nem kell nekem sem
aranyatok, sem ezüstötök, csak a királykisasszony.
- Jaj, csak addig
várj, míg Plutó hazajön.
- Nem várok én egy
szempillantást se. Adjátok, nem adjátok? Mindjárt olyan anyaszentegyházat
építek ide, hogy maga Plutó is kiszorul a pokolból.
Nagyon megijedtek az
ördögök, kiadták a királykisasszonyt, hárman aztán elindultak a felvilág felé.
Hazamegyen Plutó a
pokolba, mindjárt észreveszi, hogy mi hibázik.
- Hát a
királykisasszony hol van?
- Biz azt odaadtuk
egy cigánynak, mert azt mondta, hogy ha oda nem adjuk, olyan templomot épít a
kapu elébe, hogy se ki, se be nem tudunk járni.
- Ó, bolondok! -
mondja Plutó. - Hiszen nem tudott volna az templomot építeni, nem is volt neki,
amiből csinálja. Eredj utána mindjárt, futárom, hozd vissza tőle.
Elindult a futár,
utol is érte a cigányt nemsokára.
- Hohó, cigány, add
vissza a királykisasszonyt!
- Nem adom biz én
ilyen legénynek, mint te vagy. Kiállok én teveled akármiben.
- No, hát fussunk
versenyt - felelt az ördög.
Meglátja a cigány,
hogy ott fekszik a bokorban egy nyúl.
- Ó, szegény ördög -
mondja nagy kevélyen -, ilyen legénnyel, mint te vagy, nem is futtatok magam,
csak az öcsémet küldöm. Eredj, szólítsd, ott delel a bokorban.
Odamegy az ördög a
bokorhoz, a nyúl felriad, elkezd szaladni, de biz annak még csak nyomába se
hághatott. Mindjárt sejtette, hogy a cigány különb gyerek nála, nem is merte
tovább kérni a királykisasszonyt, visszament nagy szégyenszemre a pokolba.
- Hát hol a királykisasszony?
- kérdi Plutó.
- Biz az odamaradt,
mert így meg így jártam. - Itt elbeszélte, hogy hogyan járt.
- Ó, te bolond,
hiszen nem az öccse volt az, hanem nyúl, nem tudott volna a cigány fiú
szaladni. Eredj utána te, fiam, buzogányos, hozd vissza tőle a
királykisasszonyt.
Útnak eredt a
buzogányos, utol is érte csakhamar.
- Hohó, cigány, add
vissza a királykisasszonyt!
- Még ilyen
legénynek, mint te vagy, nem adom. Kiállok én akármiben veled.
- Lássuk hát, ki
tudja ezt a kétmázsás buzogányt magasabbra hajítani.
- No, hajítsd
először!
Az ördög fölhajította
olyan magasra, hogy alig látszott. Amint leesett, a cigány megfogta a nyelét,
azzal elkezdett kiabálni:
- Bátyám! Bátyám!
- Hát te kinek
kiabálsz? - kérdi az ördög.
- Biz én csak a
bátyámnak, aki kovács a másvilágon, felhajítom neki a buzogányt, hasznát veheti
ennek a sok jó vasnak.
- Jaj, inkább ne is
hajíts, maradjon a tiéd a királykisasszony, csak a buzogányomnak végire ne
járj.
Ez is kisasszony
nélkül ment vissza a pokolba. Ettől is kérdezte Plutó:
- Hát hol a
királykisasszony?
- Biz azt nem
hozhattam el, mert így meg így jártam a cigánnyal.
- Ó, te bolond,
hiszen nem bírta volna az a buzogányodat meg se mozdítani. Eredj utána te,
fiam, ostoros, hozd vissza tőle.
Utána indult az
ostoros ördög, el is érte.
- Hohó, cigány, add
vissza a királykisasszonyt!
- Különb legénynek
se, mint te. Kiállok én versenyre veled.
- Tudsz-e hát ezzel a
karikás ostorral nagyobbat kondítani, mint én?
- Csak kondíts, hadd
lám, mit tudsz.
Az ördög kondított
akkorát, mint egy ágyú.
- No, cigány, kondíts
párját!
A cigány nem szólt
semmit, hanem elővett három abroncsot, beabroncsolta először szép gyengén a
királykisasszony fejét, azután az apjáét, utoljára a magáét.
- Hát te mit
csinálsz? - kérdi az ördög.
- Csak a fejünket
abroncsolom be, mert mindjárt akkorát kondítok, hogy akinek be nem lesz
abroncsolva a feje, szétreped.
- No, hát abroncsold
be az enyimet is.
A cigány elkezdte
abroncsolni az ördög fejét, de olyan erősen, hogy utoljára az ördög könyörgésre
fogta a dolgot:
- Jaj, ne szorítsd
már jobban, inkább legyen tied a királykisasszony.
Erre aztán
megtágította a cigány az abroncsot, az ördög visszament nagy pironkodva.
- Hát hol a
kisasszony? - kérdi ettől is Plutó.
- Nem hozhattam biz
azt vissza, mert így meg így jártam az abroncsolással.
- Ó, te bolond,
hiszen nem tudott volna a cigány semekkorát se kondítani. Eredj utána te,
kocsisom, hozd vissza már valahára.
Útnak ered Plutó
kocsisa egy vasvillával, utol is éri a cigányt.
- Hohó, cigány, add
vissza a királykisasszonyt, mert mindjárt agyonszúrlak!
- Nem félek én attól
- feleli a cigány. - De így a sík földön nem nagy mesterség viaskodni; ha
legény vagy, állj ennek a sövénynek a belső oldalára, én majd kívül állok,
lássuk, ki tudja a sövényen keresztül jobban összeszurkálni a másikat.
Az ördögnél egy
kétágú vasvilla volt, a cigánynál pedig egy nyárs.
Azzal elkezdtek
szurkálódzni a sövényen át, de biz az ördög sose tudott átszúrni a kétágú
vasvillával, mert az mindig megakadt a sövényben, a cigány meg a nyárssal úgy
összevissza szurkálta az ördögöt, hogy utoljára megsokallta a dolgot,
szaladásnak eredt, visszanyargalt a pokolba.
- Hát te se hoztad
vissza a királykisasszonyt? - kérdi Plutó.
- Nem lehetett, mert
így meg így jártam, ugyancsak összeszurkált a cigány.
- Úgy kell, bolond,
hisz a sövényen át a kétágú vasvillával egyet sem lehetett szúrni. Eredj utána
te, fiam, szabó, próbálj szerencsét vele.
Nekirugaszkodik az
ördögök szabója, utoléri egy kis ház mellett a cigányt.
- Hohó, cigány, ha
kell a királykisasszony, állj ki velem versenyre!
- Szívesen - feleli a
cigány -, hát mi a te mesterséged?
- Az enyém a varrás,
próbáljuk meg, ki tud jobban varrni. Gyere, menjünk be ebbe a kis házba,
varrjunk versenyt.
Bementek hát,
hozzáfogtak a varráshoz. Az ördög, hogy ne kelljen a cérnát sokszor húzogatni a
tűbe, olyan hosszút belehúzott, hogy minden öltésnél ki kellett az ablakon
ugrani; a cigány meg a kurta cérnával szaporán öltögetett, úgyhogy az ördög
alig öltött még tízet-húszat, már ő készen volt. Így tehát ez az ördög sem
nyerhette el a királykisasszonyt; üres kézzel visszakullogott.
- Hát te is a
királykisasszony nélkül jössz vissza? - kérdi Plutó.
- Úgy bizony, mert
nagyon jól tud az a cigány varrni; olyan hosszú cérnát húztam a tűbe, hogy
minden öltésnél ki kellett ugranom az ablakon, ő meg csak kurtát, mégis
hamarább kész lett vele.
- Ó, bolond, hisz
éppen azzal telt el a sok idő, míg kiugráltál, beugráltál. Szaladj utána te,
fiam, kanász, hátha te el tudnád venni tőle.
Vesd el magad! -
utána rugaszkodik az ördögök kanásza, utoléri éppen a pokol határánál.
- Hohó, cigány, nem a
tied ám a királykisasszony!
- Hát kié?
- Azé, aki jobban
érti a kanászmesterséget. Itt van egy nagy disznóól, tele disznóval, ha ebből
több disznót ki tudsz hajtani egy óra alatt, mint én, elviheted a
királykisasszonyt.
- Nem bánom - feleli
a cigány.
- De hát miről
ismerjük meg, hogy melyik disznót ki hajtotta ki? - kérdi az ördög.
- Én majd - feleli a
cigány - csak a göndör farkúakat hajtom, te meg hajtsd az egyenes farkúakat.
Erre az ördög is ráállott;
azzal hozzáfogtak a disznóhajtáshoz. A cigány kihajtott húszat-harmincat, azzal
lefeküdt, az ördög meg az egész óra alatt kereste az egyenes farkú disznókat; a
sok disznót mind felzavarta, mind kiszaladt az ólból. Mikor aztán eltelt az
óra, szólította a cigány az ördögöt:
- No, ördög, olvassuk
meg, melyik több, a göndör farkú-e vagy az egyenes farkú?
Elkezdték keresni, de
bizony egyet sem leltek egyenes farkút; megint a cigány lett a nyertes. Az
ördög visszament leesett állal a pokolba, a cigány pedig a királykisasszonnyal
kiért a pokol határából, tovább nem volt rajta hatalma Plutónak.
Amint felértek erre a
világra, egyenesen a királykisasszony édesatyjához mentek. Mikor a király
meglátta egyetlen kedves leányát, mikor megtudta, hogy milyen nagy bajjal,
milyen sok veszedelem közt tudta megszabadítani a cigány, mindjárt beváltotta
ígéretét, hozzáadta a leányt fele királyságával együtt, nagy lakodalmat
csaptak, ettek-ittak, még most is élnek, ha meg nem haltak.
A vén cigány pedig
hazament a többi tizenegy rajkójához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése