235. mese

Az átváltozás (Szavak száma: 1478)

Volt egyszer egy igazhívő ember. Ennek az igazhívő embernek az volt a legnagyobb vágya, hogy egyszer Mekkába zarándokolhasson. Gazdag ember volt, csak aranya két nagy korsóval, hanem nem tudta, hova tegye, hova rejtse az aranyát. Lakott a szomszédjában egy zsidó szabó. Gondolta magában az ember, hogy a két korsó aranyat rábízza a szomszédjára. Hanem, hogy a zsidó meg ne tudja, mi van a korsóban, zsírral bevonta mind a két korsó tetejét. Gondolta, a zsidók úgy sem eszik a zsírt, rá sem fog nézni a korsóra.

Úgy tett, amint gondolta. Átvitte a két korsót a szomszédhoz s megkérte, hogy őrizze, amíg Mekkából visszakerül.

Na, elment az ember Mekkába, a két korsó meg ott maradt a zsidónál. Egyszer a zsidó felesége, amint a szobában takarított, hozzáütött véletlenül az egyik korsóhoz és eltörte. Hát Istenem, mi történt! Az a sok arany, ami a korsóban volt, szerteszét gurult a szobában.

- Jer, jer, - kiabált az asszony az urának. - Nézz ide, mennyi arany!

- Az ám, ez arany, - mondotta a zsidó.

Mindjárt elővették a másik korsót is, azt is eltörték. Bezzeg, hogy az is tele volt arannyal. Gondolták magukban: Hiszen az igazhívő két korsó zsírt hagyott náluk, az aranyat szépen megtarthatják maguknak. Majd vesznek más korsót, épen olyat, amilyen ez volt, azután megtöltik zsírral, s mikor az igazhívő hazajön, szépen átadják neki.

Úgy tettek, amint határozták. Esztendő mulva azután hazajött az igazhívő, átalment a szomszédjához és kérte a korsókat.

- Itt van, barátom, - mondotta a zsidó.

- Köszönöm, hogy megőrizted, - hálálkodott az igazhívő, s a korsókat hazavitte.

Amint hazaért, első dolga volt, hogy a zsírt leszedje a korsók tetejéről és megnézze az aranyait. Hát, Uram, Teremtőm, a korsó fenékig zsír! Szörnyű haragra lobbant, szaladt vissza a zsidóhoz s mondotta neki:

- Mi dolog ez, szomszéd, én neked két korsó aranyat adtam őrzésre s te meg zsírt adtál helyettük!

- Bizonyosan, ha arany volt benne, zsírrá változott, - mondotta a zsidó.

Hanem az igazhívő nem elégedett meg ezzel a válasszal. Elment panaszra. Egyenesen Harun-al-Rasid szultánhoz ment. Leborult a szultán előtt az igazhívő, mondotta:

- A próféták törvénye beszéljen belőled! Én ennek a zsidónak általadtam két korsót, mind a kettő tele volt arannyal. Azért adtam, hogy őrizze meg, amíg Mekkába zarándokolok. Mikor azután visszatértem, arany helyett zsírt találtam a korsóban.

- Igaz ez? - kérdezte a szultán.

- Igaz, felség, hogy ő zsírt talált a korsókban, de ha arany volt bennük, egyéb nem történhetett, az arany zsírrá változott.

Mondotta a szultán:

- Igaza lehet ennek az embernek. Nagy az Istennek az ő hatalma, megtörténhetett ez a csuda is. Menj, fiam, - szólt az igazhívőnek - én rajtad nem segíthetek.

Az igazhívő hazament nagy búval, bánattal, nem találta helyét, nem volt sem éjjele, sem nappala, nem tudta, mit kezdjen, merre forduljon, hogyan szerezze vissza az aranyát. Egyszer aztán, amint járt-kelt a városban, nagy búsan, találkozik Abu-Novasz-szal. Ez az Abu-Novasz híres tréfacsináló, nagy huncut ember volt. Kérdi a zarándok embert:

- Hát mi bajod, barátom? Miért eresztetted úgy búnak a fejedet?

- Ne is kérdezd, - felelte az ember. - A zsidó ellopta minden pénzemet.

- Hát ez hogy lehet? - kérdezte Abu-Novasz.

Elmondotta, hogy s mint történt a dolog.

- Hát csak bízd rám, én majd visszaszerzem neked az aranyat. Adj belőle 200 darabot, majd meglátod, hogy meglesz a pénzed.

- Adok jó szívvel, - mondotta az igazhívő - csak szerezd vissza!

Volt Abu-Novasznak egy ismerőse, egy keresztény ember. Festő volt ez az ember. Mondotta Abu ennek a festőnek:

- Pajtás, fesd le nekem a zsidó szabót.

- Jó szívvel, - mondotta a festő.

Elvitte a szabó háza elé, épen ott ült a szabó, a festő jól megnézte, azután hazament, pompásan lefestette. Másnap már vitte is, a képet Abu-Novasznak. Abu egyszeribe üzent az igazhívőnek, hivatta magához.

- Nos, tetszik a kép? El van a szabó találva?

- Hiszen jó, jó a kép, - mondotta a zarándok - csakhogy hol a pénzem? Azt nem látom.

- Majd meglátod a pénzedet. Most végy egy majmot.

Nem tudta ugyan a zarándok, hogy mire jó az, de vett egy majmot. Abu a majmot bevitte a házába, a zsidó szabó képét hozzátámasztotta a falhoz. A majmot szembeállította a képpel, akkor azután rettenetesen elkezdette ütni egy korbáccsal. A szegény majom nézett jobbra-balra, hogy hova meneküljön. Végre is a kép mögé szaladt, ott húzódott meg. Ezt azután Abu napról-napra ismételte. Hacsak mérgesen ránézett a majomra, az mindjárt a kép mögé szaladt. Mikor ezzel készen volt Abu, elment a zarándok emberhez és mondta neki:

- Hallod-e, tégy úgy, mintha elfelejtetted volna a szomszédod dolgát. Járj el hozzá, mint annakelőtte, beszélj vele barátságosan, aztán mikor újra jól összebarátkoztatok, valami alka­lommal, mikor nem lesz otthon, hozd el a fiát.

A zarándok ember megfogadta Abu tanácsát elment a szomszédhoz, lassanként összebarát­koztak Egyszer azután valami dolga akadt a szabónak és kérte a zarándok embert:

- Maradj itt egy kevés ideig, vigyázz a fiamra, amíg visszajövök.

- Jó szívvel, - mondotta a zarándok ember.

De épen csak azt várta, hogy a szabó elmenjen hazulról, felkapta a fiút s meg sem állott vele az Abu lakásáig.

- Na, - mondotta Abu - most eredj s vidd a majmot a zsidó házába. De útközben végy egy fél kenyeret s egy uncia zsírt. Egyél belőle, de ne edd meg egészen, várd meg, míg hazajön a zsidó. Ha kérdi: »Hol a fiam?« - mutass a majomra s mondd neki: »Itt van ni!« - Ha azt kérdi: »Mi történt vele: hogy lett belőle majom?« - akkor mondjad: »Amikor a kenyeret és a zsírt enni kezdettem, ő is evett a zsírból egy falást, s abban a pillanatban majommá változott«.

A zarándok ember elvitte a majmot a zsidó házába, útközben vett egy fél kenyeret és zsírt s mikor épen javában falatozott, hazajött a zsidó. Körülnézett a szobában s bezzeg hogy az volt az első kérdésem - Hol a fiam? - Az ember rámutatott a majomra: - Ihol a fiad!

- Az élő Istenre, - kiáltott fel a zsidó - mi történt?! Az én fiam majommá változott?

Mondotta a zarándok ember:

- Kedves barátom, én nem tudom, hogy történhetett; elég az hozzá, hogy amint a kenyeret, meg a zsírt ettem, ő is evett belőle egy falást s abban a pillanatban majommá változott.

Sírt, jajgatott a zsidó; magánkívül szaladt Harun-al-Rasid szultán palotájába, hogy bepana­szolja a zarándok embert. De mikor a palotába ért, már ott volt Abu is, s ment utána a zarándok ember is. Felment a zsidó a szultán elé, aki épen ott ült a törvénykező teremben, körülötte a tanácsosok, s eléadta a panaszt. Ránézett a szultán a zarándok emberre s mondta neki: - Igaz ez?

- Uram, - felelte a zarándok ember - úgy van, ahogy elmondotta. Rám bízta a fiát, én meg kenyeret, zsírt ettem, abból evett a gyermek is, s amint egyet-kettőt falt, majommá változott.

Közbeszólt a zsidó:

- Nem, az nem lehet igaz. Amióta Jézus Krisztus a földön járt, azóta átváltozás nem történt.

A szultán ránézett a zsidóra s mondotta:

- Igazad van, fiam, azóta csakugyan nem történt átváltozás.

De abban a pillanatban eléugrott Abu. Mondotta a szultánnak:

- Felséges szultán, engedd meg, hogy idehozzuk a majmot. Ha a majom megismeri a zsidót és hozzászalad, megöleli, akkor bizonyosan a fia. Ha nem szalad hozzá és nem öleli meg, akkor nem a fia.

- Jól van, - mondotta a szultán - hát hozzátok ide a majmot.

Mindjárt hozták a majmot. Akkor meg Abu mondotta:

- Most pedig mind, akik jelen vannak, álljanak mind a fal mellé.

Mind a fal mellé állottak, Abu pedig szörnyű haragosan ránézett a majomra, mintha verni akarná. A majom pedig egyet ugrott, kettőt szökött s ott volt a zsidó nyakában. Hiába ütötte-verte, lökdöste magától a zsidó: nem tudta lerázni magáról.

- Hát, fiam, - mondotta a szultán a zsidónak - csak vidd haza a fiadat.

De a zsidó nem tudott belenyugodni a dologba és mondotta:

- Uram, ismét mondom, hogy mióta Jézus Krisztus a földön járt, azóta nem volt több átváltozás.

- Mit beszélsz te? - mondotta Abu. - Te mondod, hogy nem volt azóta átváltozás? Hiszen te magad bizonyítottad azt. Te magad mondottad, hogy az arany zsírrá változott. Ha az Úr zsírrá tudta változtatni az aranyat, akkor bizonyosan az embert is át tudja változtatni majommá.

A szultán megcsóválta a fejét és mondotta:

- Igaza van Abunak. Az Úrnak, aki aranyat zsírrá tud változtatni, elég hatalma van arra is, hogy az embereket átváltoztassa. Hát csak vigyed a fiadat haza, jó ember.

Mit volt, mit nem tenni, a zsidó fogta a majmot és vitte haza. A zarándok ember ment utána s mondotta gúnyolódva:

- No, szomszéd, hát csak jól vigyázz a majomra. Ami pedig a fiadat illeti, hát az nálam van, ott van a pincémben. Ott is tartom fogva; éheztetem, sanyargatom, valameddig az aranyaimat vissza nem adod.

Bezzeg hogy a zsidó nyomban szaladt haza, összeszedte a zarándok ember aranyát és utolsó darabig visszaadta.

Aztán ő is visszakapta a fiát.