225. mese

Több hétszer esküdni, mint egyszer (Szavak száma: 1965)

Egyszer volt, honnan volt, még az operencziás tengeren is tul élt egy szegény ember feleségestől, a ki igen derék személy volt. Ezt megtudta az ördög s az asszonyhoz járt szerelmeteskedni, a nélkül hogy az asszony maga is tudta volna. Egyszer odamegy az ördög s kéri az asszonyt, hogy adja oda neki, a mit a házánál nem tud. Hiszen én mindent tudok házamnál, mond az asszony, de az ördög mégis csak kérte, hogy adja oda neki, utoljára is odaadta az asszony, ki teherbe esett és ugyan nem a férjétől, hanem az ördögtől s ez volt a mit nem tudott. Egyszer hát megszületik a fiu, már nagy volt, mikor eljött az ördög, és mondá az asszonynak: no, hát ezt a fiut igérted te nekem, ez az, a mit nem tudtál; már most elviszem. Az asszony sirt rítt, de az ördög még is elvitte. Az ördögnek volt otthon egy leánya; a fiut pedig Dénesnek keresztelte; leánya már akkor tudta az ördögi mesterséget, de a fiu még nem. Egyszer a vén ördög felesége behivja a vén ördögöt és mondja neki: te vén kutya! tanitsd már ezt a fiut valamire; maholnap megvénül s még nem tud semmit. Ekkor estve mindjárt behivta az ördög Dénest és parancsolta neki, hogy az udvart szántsa fel, vesse be kölessel, hogy reggelre aratni lehessen. A fiu igen busult, Ilona hítta be vacsorára, de ő nem ment; kérdezte Ilona: mi baja, min busul? Hogy ne busulnék, mikor azt parancsolta a vén dög apád, hogy ezt az udvart fölszántsam, kölessel bevessem, hogy reggelre aratni lehessen. A lány azt mondja neki: ne busulj semmit, adok én néked egy sipot, ha azt megfujod, jőnek te hozzád emberek; ne iedj meg tőlök, azok azt fogják mondani: mit paran­csolsz? Te pedig mondjad, hogy ezt az udvart szántsátok fel, vessétek be kölessel, hogy holnap aratni lehessen. Egyszer jőnek az emberek; kérdezik: mit parancsolsz? Ő azt mondja nekiek: ezt az udvart szántsátok fel, vessétek be kölessel, hogy reggelre aratni lehessen. Reggel, mikor kijön a vén ördög, látja, hogy minden ugy van, a mint parancsolta. Másnap megint behivja Dénest. Egy erdő volt s azt mondja neki, hogy az erdőt kiirtsa és vesse be buzával, hogy más nap délre aratni lehessen. Ekkor megint busult a fiu, még a vacsora sem kellett neki; a leány kérdezte: mit busulsz? Hogy ne busulnék, felelt a fiu, mikor azt parancsolta a vén dög apád, hogy ezt az erdőt kiirtsam, buzával bevessem, hogy holnap délre aratni lehessen. Ej, ne busulj semmit, mondja Ilona, itt egy kis síp, fujd meg ezt, majd jő sok ember s kérdezik, hogy mit parancsolsz, s te mondd meg nekik, hogy ezt az erdőt kiirtsák, bevessék buzával, hogy holnap délre aratni lehessen. Hát egyszer megyen a sok nép, kérdezik Dénestől: mit parancsolsz? Ez mondta nekik, hogy ezt az erdőt kiirtsátok, buzával bevessétek, hogy holnap délre aratni lehessen. Más nap délben nézi a vén ördög és jól van minden. Harmadik nap megint behivatja Dénest s azt mondja neki: no, holnap délre egy várat épits ezen az udvaron viaszból, hogy benne ebédelhessek, mert különben, ha ezer lelked lesz is, meg kell halni. Megint busult a fiu, még a vacsora sem kellett neki. Megy hozzá Ilona, kérdi Dénestől: miért busulsz? Hogy ne busulnék, mikor az a vén dög apád azt parancsolta, hogy holnap délre itt az udvaron egy viasz várat épitsek, hogy benne ebédelhessen, különben ha ezer lelkem lesz is, meg kell halnom. Ilona mondja neki: Ej ne busulj, szivem szép szerelme! itt egy síp, ha ezt megfujod, jő mindenfelől sok méh, s ha megparancsolod nekik, azok mindjárt megcsinálják. Egyszer hát megfujja a sípot Dénes; jőnek mindenfelől a sok méhek, s kérdezik: mit parancsolsz? Dénes azt mondta nekik, hogy holnap délre az udvaron egy viasz várat épitsenek, hogy benne lehessen ebédelni. Ekkor kimegyen a vén ördög, hát látja, hogy megvan a mint parancsolta. Most azt mondja a vén ördög felesége a vén ördögnek: eredj, te vén kutya, nézz széjjel; hátha lányod csinálja, mit fiadnak parancsolsz. Tehát a vén ördög elzárta őket egymástól, a leányt egy kis szobába, s megparancsolta a fiunak estve, hogy holnap reggelre a tulsó udvart, mely tele van kősziklával, szántsa fel és vesse be, mert különben, ha ezer lelke lesz is, meg kell halnia. Busult, sirt, rítt a fiu, mert már a lánynak sem volt több sípja, meg el is zárták tőle. Oda megyen hát mégis a lány szobájának kulcslyukához, mondja neki: hogy a kutyák, ebek nyalják fel annak a vén apádnak a vérét, azt mondta, hogy azt a tulsó sziklás udvart szántsam fel, vessem be buzával, hogy holnap délre aratni lehessen, különben, ha ezer lelkem lesz is, meg kell halnom. A lány mondja neki: ne busulj, szivem szép szerelme! elszökünk, itt hagyjuk ezeket a vén kutyákat; majd köpök én hármat a ház közepire; az első azt fogja mondani, ha hivnak, hogy most öltözöm, a második, hogy mosdom, a harmadik, hogy mindjárt megyek. Ugy is lett; a lány kiment a kulcslyukon a fiuhoz, felült egy tüzes lapátra, a fiut a hátára vette, s mentek, mint a gondolat heted hét ország ellen. Reggel hivják a lányt, azt mondja az első köp, olyan hangon, mint a lányé volt: most öltözöm. Megint hivják vagy egy óra mulva, azt mondja a másik köp: most mosdom; megint hivják vagy egy óra mulva, azt mondja a harmadik köp: mindjárt megyek. Várták a lányt, nem ment. Ekkor a vén ördög felesége mondja a vén ördögnek: eredj, te vén kutya, hát ha elszöktek. Akkor bemegyen a vén ördög a házba s nem talál senkit, csak a három köpöt. Mindjárt mondja a vén ördögné a vén ördögnek: megmondtam, kutyák, ebek nyalják fel a véredet, vigyázz reájok, most eredj utánok, különben, ha ezer lelked lesz is, meghalsz. Ekkor a vén ördög felült egy tüzes szénvonóra és ment utánok és már csaknem elérte őket, mikor a lány azt mondja a fiunak: Dénes, szivem, lelkem, nézz hátra, igen ég az én bal orczám. Dénes hátra nézett, azután mondá a lánynak: nem látok én egyebet, csak egy nagy fekete borulatot. A lány mondja: no! az a mi apánk; hanem már most mit csináljunk? Én válok itt kápolnának, te pedig abba egy öreg papnak; le fog ide szállani a vén dög és kérdezni fogja: nem láttál-e ilyen meg ilyen fiatalokat? te pedig csak azt mondd neki: bizon nem láttam én, pedig itt vénültem meg. Ugy is lett; a vén ördög leszállott a kápolnához, kérdezi a paptól, nem látott-e ilyen s ilyen fiatalokat. Dénes pedig mondja: bizon nem láttam, pedig itt vénültem meg, madárnál egyebet. Akkor a vén ördög megfordult, haza ment. A felesége kérdezi otthon, hogy nem látta-e őket. Mondja neki a vén ördög: nem láttam én egyebet egy kápolnánál, abban meg egy öreg papot. Kérdeztem tőle: nem látott-e ilyen meg ilyen fiatalokat, azt mondta: ott vénült meg, még sem látott madárnál egyebet. Ekkor mondja a felesége: hiszen te vén bolond, abból a kápolnából csak egy forgácsot hoztál volna, mindjárt haza jöttek volna.

De Ilonáék, mihelyt apjok elment, fölkeltek, mentek heted hét ország ellen, egy hegyen leültek pihenni s ott hétszer megesküdtek, hogy ők soha el nem hagyják egymást. A vén ördög felesége meg ütötte, verte a vén ördögöt, hogy menjen keresse a fiut, meg a lányt; a vén ördög ekkor még haragosabban felült egy tüzes lapátra, és ment utánok heted hét ország ellen. Ekkor megint mondja a lány a fiunak: Dénes, szivem, lelkem, nézz hátra csak, mert igen ég a balorczám, mit látsz? Nem látok egyebet, mondja Dénes, csak egy nagy veres borulatot. Ekkor mondja a lány a fiunak: no még eddig kikerültük a veszedelmet, de már most látom, hogy vissza kell mennünk, hanem mégis próbáljunk valamit, én válok itt egy tónak, te meg egy nagy arany kacsának a tóba; fog téged kergetni az a vén ördög, de vigyázz, hogy csak egy tollad szála se veszszen el, mert akkor vissza kell menni. A lány tónak válott, a mint mondta, Dénes pedig egy arany kacsának belé. Egyszer leszáll a vén ördög a tóhoz, kergeti a kacsát egyik szélétől a másikig, s már meg is éhezett, utoljára felszedte vette magát, haza ment, de megátkozta a fiut, meg a lányt, hogy hét esztendeig ne beszéljenek egymással.

Mikor elment a vén ördög, ugy elvált Dénes Ilonától, hogy még azt sem mondták egymásnak: isten áldjon meg. Ilona egy jobb kéz felől való városba ment ott beállott szobalánynak, Dénes pedig a bal kéz felé való városba ment, hol egy király lakott, annál beállott kályhafütőnek. Volt annak a királynak egy igen szép lánya; kérték mindenféle királyfiak, nem ment senkihez se, hanem csináltatott egy magas oszlopot a kapufélfa mellé, arra egy koszorut tett s azt mondta, hogy ahoz megyen, a ki azt lekapja; próbálták sokan, nem tudta senki lekapni. Egyszer gondol­kozik Dénes, hogy meg kéne próbálni, hátha szerencsés volna, ő is kimegyen a kertbe, volt neki ott egy lófeje, megrugja, kiesik belőle egy dió, felnyitja a diót, hát egy szép paripa kiugrik belőle, meg egy szép öltözék uri ruha. Mindjárt szépen felöltözött, felült a paripára, azután elvágtatott az oszlophoz s ugy lekapta róla a koszorut, mintha ott sem lett volna. Ekkor bement a királyhoz a királykisasszony, mihelyt meglátta, mindjárt fülig szerelmes lett belé, ott a sok urak előtt gyürüt váltottak s ellakták a kézfogót. Azután Dénes köszönt a királykisasszonynak, hogy két hét mulva visszamegy, aztán megesküsznek. Dénes kiment a kert alá, levetette az uri ruhát, avval megint a kályhafütői ruhába öltözött. A királykisasszony várta már a mátkáját, mert ekkorára el kellett volna neki már jőni, de hogy nem jött, a királykisasszony igen megbetegedett. Szánta Dénest egy darabig, azután már csak a gyürüjét szánta. Dénes már ekkor gondolkodott, hogy kéne a gyürüt a királykisasszonynak visszaadni. Egyszer hát egy délben bemegy a konyhába, látja, hogy a szakács egy kis tálkában külön tálal a királykisasszonynak; ő is alattomosan belé lökte a gyürüt. Felviszik a királykisasszonynak az ételt, a mint felkavarja, látja, hogy benne van egy gyürü; nézi, hát látja, hogy az övé. Mindjárt felhivták a szakácsasszonyt, kérdezték, hogy hát ki lökte azt a gyürüt a tálba. Én nem tudom, felelé a szakácsasszony, nem volt a konyhában senki, csak az a kályhafütő törlészkedett ott. Felhivják a kályhafütőt, kérdezik, hol vette azt a gyürüt. Elsőbb tagadta, de később csakugyan ki vallotta; ekkor mindjárt papot hozatott a király, Dénes kiment a kertbe, megrugta a lófejet, az paripának válott; szépen felöltözött, még hétszerte szebb volt most, mint azelőtt. Ekkor megesküdtek, hét nap, hét éjszaka állott a lakodalom. Az első éjszaka hát, a mint együtt feküdt Dénes a királykisasszonynyal, jön az ablakra Ilona galamb képében, mert már akkor eltelt a hét esztendő s azt mondja Dénesnek: Dénes, szivem, szép szerelmem, ébredj; itt van, a kivel hétszer megesküdtél a gyepen; nem ébredt föl Dénes, de a szobaleány ezt kihallgatta. Más éjszaka megint elment Ilona galamb képében az ablakra, megint mondja: Dénes, szivem, szép szerelmem, ébredj fel; itt van a kivel hétszer megesküdtél a gyepen. Ekkor sem ébredt fel Dénes. Akkor azt mondja Ilona: na! még egyszer eljövök, ha akkor sem leszesz ébren, soha sem látsz többé; a szobalány azt mind hallotta.

Másnap igy szól a szobalány Dénesnek: mondanék én valamit a királyfinak, ha meg nem haragudnék. Mit? mondjad. Itt volt egy valaki már két éjszaka galamb képében az ablakon és azt mondta: ébredj Dénes, szivem, szép szerelmem; itt van, a kivel hétszer megesküdtél a gyepen; s azt mondta, hogy még egyszer eljön, de ha akkor sem ébredsz fel, többé soha nem látsz. Dénes mindjárt tudta, hogy Ilona; ébrebben aludt más éjszaka. Egyszer hallja, hogy mondja valaki: Dénes, szivem, szép szerelmem, itt van, a kivel hétszer megesküdtél. Akkor Dénes felkel, be­veszi a galambot, hát hétszerte szebb kisasszonynak válik, mint a királykisasszony, akkor még hétszerte jobban megszerette Dénes, és mondja a feleségének: no! feleségem, te veled csak egyszer esküdtem meg, de ezzel hétszer; igazságosabban leszek az övé. Ekkor Dénes felszedte magát, egy más városba ment, ott Ilonával megesküdött; most is élnek, ha meg nem haltak.