NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
MANABUS TÖRTÉNETEI (3. rész. Szavak száma: 480)
Megöli a vízi szörnyet
Sokat szenvedtek az emberek az idő tájt egy vízi szörnyetegtől, egy óriási haltól. Ez gyakran rátámadt a halászokra, a víz alá, a mélybe vonszolta és ott fölfalta őket.
Manabus kért egy pálcát a nagyanyjától, és elmondta neki: az a terve, hogy ő maga is fölfalatja magát a szörnyeteggel, aztán megöli.
Ezután nekifogott, és épített egy kis tutajt, kievezett a tengerre. Közben szakadatlanul így énekelt:
Masenomak,
Masenomak,
gyere gyorsan, falj föl engem!
Masenomak, gyere
gyorsan,
Masenomak, falj föl engem!
Masenomak, a vízi szörnyeteg meghallotta az éneket, és megparancsolta a kicsinyeinek, hogy falják föl Manabust. Amikor az aprócska szörnyek rátámadtak, Manabus mindig kitért előlük, és így énekelt:
Apró
szörnyek, félre, félre!
Azt akarom, Masenomak,
Masenomak
maga jöjjön!
Falj föl engem, Masenomak!
Ezzel aztán annyira sikerült felbőszítenie a vízi szörnyeteget, hogy az azon nyomban rávetette magát, és egyetlen szájtátással elnyelte.
Manabus eszméletét vesztette.
Amikor ismét magához tért, a hal óriási gyomrában régi ismerősei között találta magát. Ott volt a medve, a szarvas, a sündisznó, a holló, a mókus és még sokan mások. Az ismerősök elmondták neki, hogy sokan az elnyeltek közül már elpusztultak. Ez nagyon szomorúvá tette Manabust.
Manabus a harci dal eléneklésére készülődött, nélkülözhetetlen ez a csata előtt, hogy a harcos tudtul adja támadása célját, okát-módját. Manabus arra kérte társait, énekeljenek és táncoljanak vele együtt. Különösen a mókusnak volt nagyon figyelemre méltó hangja, fürgén ugrált körbe-körbe, közben szakadatlanul „Szek-szek, szek-szek!” - így énekelt. A többiek jót mulattak a mókuson, annyira, hogy teljesen el is feledték szorult helyzetüket.
A tánc és vigalom megártott a vízi szörnyetegnek, kezdte magát kutyául érezni a gyomrában táncoló népséggel. Mikor aztán Manabus éppen a szíve táján ropta, sőt a késével még bele is bökött az óriáshal szívébe, Masenomak elvesztette minden erejét, rángatózni és öklendezni kezdett.
Manabus háromszor merítette meg kését a szörny szívében, aztán ráparancsolt:
Masenomak,
Masenomak
vigvamomhoz ussz most gyorsan,
siess, siess,
Masenomak!
Az óriáshal olyan hánykolódásba kezdett, hogy a gyomrában levők mind eszméletüket vesztették. Meddig tartott ez az állapot, nem tudták.
Amikor Manabus visszanyerte az eszméletét, minden mozdulatlan és néma volt körülötte. Tudta, hogy a szörnyeteg kimúlt, és hogy teteme vagy a tenger fenekén, vagy a part homokján hever. Hogy biztos legyen a dolgában, addig tapogatott, keresgélt az óriáshal gyomrában, amíg meg nem találta a megfelelő helyet, ahol könnyen lyukat vághatott a szörny testébe.
Végre sikerült, és Manabus megpillantotta a napfényt. A nyílást elzárta, fogta a pálcáját, és újra énekelni kezdett:
A
nap fényét látom,
a nap fényét látom!
Erre aztán fölserkentek a többiek is. A mókus is fölugrott, és azon nyomban énekelni kezdett: „Szek-szek, szek-szek, szek-szek!” Erre valamennyien táncra perdültek.
Mikor a táncba belefáradtak, Manabus jókora nyílást hasított a szörnyeteg gyomrán, s ezen át mindannyian kiléptek. Mielőtt elváltak volna egymástól, hogy ki-ki saját otthonába térjen, mindannyian megdicsérték a mókust szép hangjáért.
Manabus így szólt a mókushoz:
- Te még sokra viszed a szép hangoddal, mókus testvér!
Így győzte le Manabus Masenomakot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése