NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
MESE AZ ERŐS INDIÁNRÓL, AKI AZ EGET TARTJA (2. rész. Szavak száma: 732)
Nem sokkal azután megkezdődött a fókavadászat. A három nagybácsi, aki egy-egy csónakot kormányzott, magához vette a három idősebb fiút, de a negyediknek, a legfiatalabb nagybácsinak nem volt legénysége. Ekkor a piszkos fiú, aki még mindig a tűz mellett feküdt, odament a legfiatalabb nagybácsi feleségéhez, és azt mondta:
- Nénémasszony, készíts nekem tiszta inget és élelmet. Elmegyek a nagybátyámmal az ő csónakjában.
Mikor az idősebb fivérek ezt hallották, kinevették.
- Mit tudsz te tenni, hiszen csak útban leszel a vadászaton, azonkívül olyan piszkos vagy, hogy még a fókák is elmenekülnek előled. Maradj csak itthon!
Még hallani sem akartak arról, hogy a fiú velük tartson, de a legfiatalabb nagybácsi azt mondotta:
- Gyere az én csónakomba, bizonyára majd hasznomra leszel, és akármi történik, velem maradsz.
Így tehát a hamuban lustálkodó fiú beszállt a legifjabb nagybácsi csónakjába. Másnap hajnalban, amikor még sötét volt, indultak, és lassan közeledtek ahhoz a helyhez, ahol a fókák tanyáztak. Még messze voltak a szigettől a vadászok, amikor már hallották a hatalmas állatok rekedt kiáltásait. A magányos sziget a tengerben maga is olyan alakú volt, mint egy hatalmas fóka. A sziget körül mindig nagy volt a vihar, ezért nehezen tudták a csónakot odakormányozni. A csónakból ki kellett ugrani a szigetre, és ha a vadász elvétette az ugrást, vízbe fúlt, vagy széttaposták a fókák.
Az első csónakban volt a legidősebb nagybácsi legénységével. Ott állt a csónak orrában. Mikor a hullám felemelte a csónakot, kiugrott a szigetre, de ekkor egy másik hullám odacsapta a csónakot a sziklához, és eltörte. Mind, akik a csónakban voltak, a vízbe estek; nem maradt más szárazon, csak a nagybácsi maga, aki kiugrott a szigetre. Itt azonban egy hatalmas fóka megtámadta, és a levegőbe dobta, úgyhogy eltörött a lába.
Következett a második nagybácsi csónakja. Amikor a csónakot felemelte a hullám, ő is kiugrott, de nem ért partot, az ő csónakja is a sziklához vágódott, és mindannyian a vízbe estek.
Ekkor azt mondotta a legfiatalabb fivér a nagybácsijának:
- Én majd kiugrom a szigetre, te vigyázz a csónakra, és így legyőzzük a fókákat.
A csónak többi utasa nem akart a fiúnak szót fogadni. Azt mondották:
- A többiek, akik gondosan készültek a vadászatra, mind rajtavesztek, hogy tudnád te legyőzni a nehézségeket?
De a legény így válaszolt:
- Vajon öregasszonyok vagy gyermekek vagytok-e, hogy nem mertek férfiakhoz illő vállalkozásokba kezdeni?
Erre már mind elszégyellték magukat, és a csónak a sziget felé indult.
A fiú felállt a csónakban, és amikor a hullám taraja fölkapta a csónakot, és legmagasabb volt a hullámverés, átugrott a szigetre. Amint földet ért, egy hatalmas fóka, a vezér, feléje tartott. A legény könnyedén földhöz vágta a hatalmas jószágot. Ugyanezt tette még sok más fókával is. Amikor látta a többi fóka, hogy mi történik, valamennyien a tengerbe ugrottak, és elhagyták a szigetet. A szigeten nem maradt más, csak a legyőzött állatok teteme.
Ekkor a legény berakta az elejtett fókákat a csónakba, azután maga is beugrott, és visszafelé indultak. Azok, akik a szörnyű vadászat után hazatértek, nagyon szégyellték magukat, mert hiszen az lett a győztes, akit annyit gúnyoltak.
Otthon a legény nem feküdt le a tűz mellé a hamuba, ahogy eddig szokta, hanem a legelőkelőbb fekvőhelyre heveredett. Itt aludt, amíg a többiek behozták az elejtett fókákat. Másnap korán kelt, felébresztette bácsikáját, és azt mondta:
- Gyere velem, bátyám, újból vadászni.
Ezentúl minden reggel elmentek, és minden este gazdag zsákmánnyal tértek haza.
Hosszú ideig tartott ez így. A legfiatalabb nagybácsi háza tele volt hússal, s volt mindig bőven ennivaló. Hamarosan elcserélték a fölösleges húst kincsekre, s nagy jólétben éltek.
Elérkezett az idő, amikor az indián törzsek mindenfelől összejöttek, hogy meglássák, ki a legerősebb köztük. Sok derék indián ifjú készült az erőpróbára. Megint úgy tűnt, hogy a mi legényünk oda se figyel, csak lustálkodik. Csak amikor a többiek aludtak, ment le a tengerpartra fürödni és tornázni. Azután elment az erdőbe, és a fák ágait tördelte. Eleinte kis fákat csavart ki a földből, később egyre nagyobbakat. Amikor úszkált a tengerben, a nagy viharmadár mindig körülötte úszott, s tanácsokat adott, hogy mit tegyen.
Lassan az emberek, akik már elfelejtkeztek a fókavadászatról, ismét gúnyolni kezdték, és azt mondották:
- Miért nem készülsz a versenyre úgy, mint a többiek?
Mások azt mondták:
- Egy ilyen lusta fiú nem is versenyezhet. Csak szégyelnénk magunkat miatta.
Úgy, mint annak előtte, most sem fogta pártját más, csak a legfiatalabb bácsikája és annak felesége.
- Ne felejtsétek el, hogy egyszer ő mentett meg a szégyentől és az éhenhalástól mindannyiunkat - mondogatták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése