NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
A HALÁLBÓL VISSZAVÁRT LEÁNY
A vörösrókának nagyon rossz a híre. Úgy mondják, hogy akárcsak a hiéna, a vörösróka is kiássa és fölfalja az elhullott dögöt, s azt is mondják, hogy az üvöltése mindig bánatos, gyászt jelez.
Valamikor réges-régen vörös volt a vörösróka egész irhája, és nagy története van annak, hogyan lett fekete a négy lába.
Az állatok törzsfőnöke nagy lakomára hívta meg a föld minden állatát.
Amikor a törzsfőnök követe megjelent a róka előtt, az megkérdezte:
- És mit adnak enni a vendégseregnek?
- Tortillát - mondta a követ.
- No, ezért nem érdemes olyan messzire elmennem, üres tortilláért még a kapum elé sem lépek ki. Tortillát itthon is ehetem! - Azzal dölyfösen hátat fordított a követnek.
A követ jelentette a törzsfőnöknek, hogyan fogadta a róka a meghívást, s hogyan bánt vele, aki pedig a minden állatok főnökének követe.
- Ez így nincs rendjén - mondta a főnök. - Menj vissza a vörösrókához, légy nagyon udvarias, és mondd meg neki, hogy finomabbnál finomabb pecsenyék kerülnek majd az asztalra, s valamennyit nagy tudományú főzőasszony készíti el.
Tetszett ez a beszéd a vörösrókának, és megígérte, hogy idejében megjelenik a vendégségben. Mikor a követ elment, nekiállt szépítkezni, haja meg a négy vörös mancsa végül csillogott, mint a szép vörösréz.
A vendégsereg udvariasan, hízelkedve fogadta a vörösrókát, a főnök meg egyenesen megkérte: telepedjék le a főhelyre, a tűz mellé. Tetszett ez a beszéd a vörösrókának, el is foglalta a főhelyet, gondolta, hogy ott majd kényelmesen ehetik-ihatik, és a legjobb falatokat halászhatja ki magának.
Gyűltek, gyülekeztek az állatok, a konyhában már alig volt szabad hely, a vörösróka egyre közelebb szorult a tűzhöz, s kezdett nagyon melege lenni. Egy idő múlva nem is bírta tovább a hőséget, fölállt, hogy odébb megy, de alighogy fölállt, hátulról meglökték, a róka beleesett a tűzbe, kegyetlenül megégett mind a négy lába.
Nyögve, jajongva szaladt haza a nagyanyjához, az vezette ugyanis a vörösróka háztartását, akkoriban ez a szokás járta. Az öregasszony azonban nem vigasztalgatta a vörösrókát, hanem így beszélt:
- Rászolgáltál arra, ami ért. Ezzel a szenvedéssel két nagy bűnödért vezekelsz. Mert bűnt követtél el azzal, hogy udvariatlanul bántál a követtel, és bűnt követtél el azzal, hogy udvariatlan voltál az összegyülekezett vendégsereggel is. Miért kellett neked éppen a főhelyre telepedni? Nem illet az meg téged! Ha letelepedtél volna szép szerényen az ajtó mellett a sarokban, nem ért volna ez a nagy baj!
A vörösróka legszívesebben összepörölt volna az öreganyjával, de nem mert feleselni vele, mert az öreg pörlekedett ugyan, de közben bekötözte a sebeit, s mikor ezzel végzett, nyomban táncra kerekedett: a gyógyító táncot járta.
A vörösróka öreganyja táncolt, táncolt egész éjszaka, a vörösróka meg nyögve, jajgatva kuporgott a sarokban. Mikor megvirradt, az öreg abbahagyta a táncot, leszedte a kötést az unokája lábairól. Az égési sebek begyógyultak, ám koromfekete maradt a vörösróka mind a négy lába.
- Jaj, a lábaim, az én szépséges, vörös szőrű lábaim! - jajveszékelt a róka. - Minden lány kinevet, ha meglátja a fekete lábaimat! Jaj, soha többé nem mutogathatom a lábaimat, soha többé nem mehetek a táncba!
A vörösróka öreganyja alaposan kimerült az egész éjszakán át tartó táncban, nem is hederintett az unokája jajongására, összehúzódott a vackán, s mély álomba merült.
Mikor a vörösróka észrevette, hogy öreganyja mélyen alszik, fogta magát, kiosont a kunyhóból, a törzsfőnök vigvamja elé állt, s ott panaszos üvöltésbe kezdett, hosszan, elnyújtottan üvöltött, s olyan hangosan, ahogy csak bírt.
Volt a törzsfőnöknek egy gyönyörű szép lánya, titokban minden állat szerette ezt a szépséges leányzót. A vörösróka is szerette, olyan mélységes szerelemmel, amire csak képes volt ez a balga teremtmény.
Röviddel azután, hogy fölhangzott a vörösróka panaszos üvöltése, a szép leány megbetegedett, s hiába hívták el hozzá a leghíresebb varázslót, hiába volt a varázsló minden tudománya, a szép lány meghalt.
A vörösróka nem tehetett róla, üvöltésével igazán nem akarta elpusztítani a szépséges lányt. Mikor megtudta, hogy meghalt a lány, akit szeretett, a vörösróka hazament, behúzódott a legsötétebb sarokba, bánkódott, s szavát sem lehetett venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése