MENEKÜLÉS EGY LÁNY SEGÍTSÉGÉVEL (Szavak száma: 1650)
Hol
volt, hol nem volt, egyszer élt egy nagy birodalom királya, akinek
nem volt egyetlen gyermeke sem. A király és a királyné ezért
nagyon szomorú volt, és állandóan imádkoztak az istenhez, hogy
adjon nekik egy gyereket.
Egy
napon a király elment sétálni az erdőbe. Járkált egy ideig,
majd körülnézett, és akkor nem ismerte fel helyet, nem tudta,
hogy hol is van. Az erdő teljesen idegennek tűnt neki, és akkor
megértette, hogy eltévedt. Ekkor elindult, ki akart menni az útra,
de minél jobban igyekezett, annál jobban eltévedt az erdőben.
Végül fáradtan leült egy fatönkre, és már nem tudta, hogy mit
is tegyen.
Akkor
megpillantott egy férfit, aki feléje közeledett. Amikor odaért a
királyhoz, megkérdezte, hogy mit csinál ott. A király elmondta
neki a baját, és megkérte, hogy vezesse ki az útra, amin
hazatalál. A férfi elnevette magát, és azt mondta, hogy ingyen
nem teszi meg, de megmutatja neki az utat, ha a király neki adja
azt, amit elsőnek meglát otthon. A király elgondolkodott, hogy
biztosan a kutyája lesz az, ami elsőnek majd elébe fog szaladni.
Sajnálta a kutyáját, de mit volt mit tennie? Saját szemével
látta, hogy az erdőben marad másképpen. A király megígérte,
hogy teljesíti az ember kívánságát. Amikor az idegen megmondta
neki, hogy mikor és hová vigye azt, amit elsőnek fog
megpillantani, kivezette a királyt az útra, aki azon gyorsan el is
jutott a várba.
Amikor
a király beért a várba, a nagyanya sietett eléje, karjában a
király fiával, aki az idő alatt született, amíg ő az erdőben
volt. Nagyon örült a király a fiának, de még nagyobb volt a
bánata, amikor arra gondolt, hogy a gyereket elígérte az
ismeretlennek. Képtelen volt ezt magában tartani, ezért
besietett a királynéhoz és elmesélte neki, hogy hogyan járt az
erdőben, és hogy most egyetlen boldogságukat oda kell adni az
ördögnek. A királyné vigasztalgatta az urát, és azt mondta,
hogy beszélni kell a közelben élő gazdával, akiknek ugyanakkor
született kislányuk, hogy adják oda a fiú helyett ezt a kislányt.
A
király beszélt a gazdával, aki kezdetben hallani sem akart róla,
de mivel szegény volt, és egy sereg gyereke volt, és a király
megígérte, hogy jól megfizeti, végül hagyta magát rábeszélni,
és odaadta a királynak a lányát. Az a lányt elvitte a
meghatározott időben a meghatározott helyre az ördögnek. Az
ördög azonnal szélvészként elviharzott a lánnyal.
Amikor
a király fia megnőtt és megtudta, hogy a gazda lányát odaadták
ő helyette az ördögnek, magában arra gondolt, hogy hogyan
szabadítsa ki a lányt az ördög karmai közül. A királyfi
elmesélte az apjának, hogy mire szánta rá magát. Habár a szülei
ellene voltak, kedves szavakkal igyekeztek visszatartani, a herceg
kitartott az elhatározása mellett, elment a szüleitől, régi
rongyokba öltözött, szedett magának egy kis borsót, és elment
ugyanabba az erdőbe, ahol annak idején az apja eltévedt.
Ment
csak, ment, végül találkozott az ördöggel. Az megkérdezte tőle:
„Mit keresel?”
„Munkát!”
felelte a királyfi, mert, mondta, a gazdája elkergette. Az ördög
munkát ígért neki, és ezért elvezette a házába. A királyfi,
amint ment az ördög mögött, mindenfelé szétszórta a
borsószemeket, hogy később tudja az utat vissza haza. Miután
megtettek egy hosszú utat, eljutottak egy nagy kőhöz. Az ördög
parancsára az kinyílt és bejutottak egy mély átjáróba, ami az
ördög birodalmába vezetett. Amint végigmentek az alagútban,
kijutottak egy másik, kopár, nagyon is nem tetszetős világba,
ahol nem látott egyetlen egy fát, egyetlen egy élőlényt sem,
minden csendes volt, mint egy kihalt vidék. Végül eljutottak az
ördög házához. Amikor bementek, a herceg megpillantott egy szép,
fiatal lányt, aki az ő megmentője volt. Az ördög a királyfinak,
már mint a saját fiának, megmutatta a kis szobát, hol fekhet, és
megmondta, hogy később menjen be hozzá, akkor elmondja, hogy
másnap milyen munkát kell végeznie. A királyfi beszélgetni
kezdett a lánnyal, elmesélte, hogy őmiatta hozták az ördöghöz,
és ő azért jött el, hogy kiszabadítsa. A lány azt gondolta,
hogy nagyon nehéz lesz elszökni, de mégis meg kell próbálni.
Miután
így kibeszélgették magukat, a királyfi, amint utasították,
elment az ördöghöz, hogy munkát kérjen. Az ördög azt
mondta, hogy holnap könnyű munkája lesz, legeltetnie kell a fekete
borjút, amelyik az istállóban van. A herceg az ördögtől
boldogan ment vissza a lányhoz, és elmondta neki, hogy milyen
könnyű dolga lesz a következő napon. De a lány azt mondta
neki, hogy nem tud vigyázni a borjúra, mert az pár perc alatt
körberohanja az egész világot. A lány, ismerve már annak a
természetét, segíthetett a királyfinak, adott neki egy
spárga-gombolyagot és kioktatta, hogy annak az egyik végét kösse
rá a borjú bal hátsó lábára, a másik végét pedig fogja ő a
kezében, így a borjú sehová sem tud elszaladni.
A
herceg reggel így is tett és este visszavezette a borjút az
istállóba, boldogan, hogy egy napot már le is szolgált. Az ördög
csodálkozott, hogy sikerült neki a borjút meglegeltetni, de semmit
sem mondott, másnapra elrendelte, hogy az istállóban etesse meg a
kancáját úgy, hogy sohase fogyjon ki előtte az étel, és mögötte
ne legyen piszok.
A
herceg ismét elmesélte a lánynak, hogy milyen feladatot kapott
másnapra. A lány azt mondta neki, hogy az a kanca egy
telhetetlen állat, senki sem tudja kellően megetetni: bármit is
elébe tesznek, azonnal felfalja, és mindjárt ki is jön belőle:
„Túl kell járnia az eszén. Vigyél magaddal holnap egy
fejszét”, mondta, „és hajolj le az istálló küszöbére,
mintha valamit vágnál ott - a kanca majd megkérdi: »Hová teszed
azt, amit kivágsz?« Ekkor felelj így: »Betömöm vele a
pofádat, hogy ne tudjál úgy nyelni.« A ló mindjárt nyugodt
marad.”
A
herceg reggel bement az istállóba, a ló elé tette a szénát, de
alig fordult el tőle, a ló már le is nyelt mindent, és a másik
végén ki is jött belőle. Ekkor leült a küszöbre, fogott egy
darab fát és vette a fejszét, és elkezdett faragni. A ló látva
ezt, megkérdezte, hogy hová teszi azt az éket. A királyfi azt
felelte, hogy az ő pofájába, hogy ne tudjon ilyen gyorsan enni.
Ekkor a ló kérlelni kezdte, hogy ne tegye, ezentúl nem fog enni.
Úgy látszott, hogy a királyfi hitt neki, megint tett eléje
szénát, de a ló egész nap hozzá sem ért. A királyfi így
leszolgálta a második napot.
Az
ördög megsejtette, hogy a lány segített a hercegnek. Mivel meg
akart róla győződni, harmadnap még nehezebb munkát bízott
a hercegre. A következő éjjel ki kell vágnia az erdő fáit,
összevágni a törzseket, felszántani a földet, elboronálni,
bevetni gabonával, learatni, kicsépelni, megőrölni és
reggelire kenyeret kell sütni.
A
herceg teljesen megszédült, mert nem tudta elhinni, hogy akár a
lány segítségével képes elvégezni ennyi munkát. Azért
először elment a lányhoz, elmesélte neki, hogy az ördög milyen
munkával bízta meg. A lány megint megmondta neki, hogy mit kell
tennie. Az ördögnek volt három kamrája, azokban volt három
szerencsétlen gonosz lélek, egyik rosszabb a másiknál. A lány
átadta a hercegnek ezeknek a kamráknak a kulcsait, és kioktatta,
hogy mindegyik szellemnek adja ki a parancsot. Minden időben el fog
készülni.
A
herceg úgy is tett, ahogyan a lány mondta, és reggel az ördögnek
át tudta adni a kisült kenyeret. Az ördög, aki világosan
látta, hogy a királyfi és a lány nagyon együtt van, azt mondta,
hogy ma pihenjék ki magukat, és másnap reggel, amikor felkelnek, ő
összeházasítja őket.
A
herceg nem tudta, hogyan is mondjon köszönetet ezért az ördögnek,
és a lány elől sem titkolta el ezt az örömhírt. Mindketten
egymásba szerettek. A lány megijedt, és azt mondta, hogy az ördög
egyáltalán nem akarja őket összeházasítani, hanem meg akarja
őket ölni, ezért a legjobb lesz, ha minél hamarabb elszöknek.
Következő éjjel a királyfi menjen be a tehénistállóba,
vágja le a fekete borjút, de úgy, az anyja ne vegye észre és ne
kezdjen bőgni. Majd vágja le a borjú fejét és vegye ki az arany
gombolyagot. A lány még egyszer figyelmeztette a herceget, hogy
legyen nagyon óvatos. A királyfi megígérte, és mindent úgy
tett, ahogyan a lány mondta, kivette a gombolyagot, elrejtette a
ruhájában, és mindketten futásnak eredtek.
Reggel,
felébredvén az ördög hívta a fiút meg a lányt, de mivel
választ nem kapott, elindult, hogy megkeresse őket, de sehol sem
találta. Ekkor megértette, hogy azok megszöktek. Az ördög nagyon
megharagudott, beszaladt a kamrába, kiengedte a gonosz szellemeket
és rájuk parancsolt, hogy fussanak a szökevények után, és
hozzák vissza őket.
Amint
azok futni kezdtek, a ruhájában a gombolyag is megmozdult, és
ekkor a lány közölte a királyfival, hogy üldözik őket. Ekkor
ők átváltoztak, az egyikük patakká, a másikuk kis hallá. A
szellemek eljutottak a patakhoz, itt nem látva a menekülőket,
visszafordultak és mondták az ördögnek, hogy csak egy patakot és
egy kis halat láttak. Az ördög dühösen kiáltotta: „Ti
ostobák! Ki kellett volna innotok a patakot, és felfalnotok a
halat!”
Ekkor
az ördög más gonosz szellemeket küldött a szökevények után.
Őróluk is már jó időben tudomást szerzett a királyfi és a
lány. Az arany gombolyag mozogni kezdett, és az egyikük
rózsabokorrá, a másikuk rózsává változott. A szellemek
odaértek hozzájuk, de amikor csak egy éppen elvirágzott
rózsabokrot találtak, visszafutottak az ördöghöz, és elmondták
neki, hogy a szökevényeket nem találtak meg, hanem csak egy
virágzó rózsabokrot láttak.
Az
ördög szörnyen feldühödött, és harmadszorra is küldött egy
sereg gonosz szellemet, akik még szörnyűségesebbek, még
kegyetlenebbek voltak, a menekülők után, akik ekkor már
eljutottak a határkőhöz, mely az Isten birodalmát választotta el
az ördög birodalmától. A gombolyag ismét mozogni
kezdett, a szökevények kis legyekké változtak, és ott repkedtek
a levegőben. A gonosz szellemek, akik már átkutatták az
egész földet, és csak kis repdeső rovarokat találtak,
visszamentek az ördöghöz és elmesélték neki, hogy csak legyeket
találtak. Az ördög haragjában majd szétpattant, de már semmit
sem tehetett, mert a szökevények már átmentek az alagúton és a
kövön, be Isten birodalmába, és az ördögnek üres kézzel
kellett hazamennie.
A
királyfi és a lány gyorsan ment előre az úton, amit a szétszórt
babszemek mutattak, és szerencsésen hazaértek a királyi
várba, a szüleik legnagyobb örömére. Hamarosan megtartották az
esküvőt, és a király, már egy idősebb férfi, átadta
birodalmát a fiának, és ezután halálukig mindannyian boldogan
éltek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése