A möndölecskék. (Szavak száma: 1624)
Ecczö’
hó vót, hó nem vót, hetethét országon, még azon is tul vót egy szegény özvegy
asszony, annak vót három legén fia, de hogy szegények vótak, hát égynek mindég
é kelött mönni szógá’ni. Legelőbb is emőnt a nagyobbik fiu, s a miko mönne mönne
hetethét országon, még azon tul is, talál egy öreg embört. Hogy hát talál egy
öreg embört, e megszólittsa őtöt: Ecsém uram, mi járásbali? azt feleli a fiu:
En edös apám, szógá’ni indutam. En pedig éppen szóga keresni! Ahajt megfogaggya
a fiut a möndölecskék (juhok) mellé.
Rögge,
mikó megindul véllök, meghaggya az öreg, hogy azokot ne hajtsa, ne téröngesse,
csak mönnyön, möndögejjön mind utánnok, met azok magokra is szép csöndösön
ellegelésznek.
Megindittsa
a fiu a möndölecskéköt; legelőbb is érnek egy gyönyörüségös szép rétet, ő csak
mönt, möndögélt utánnok, a mind meghatta vót neki az öreg embör; azután egy
sebös fojóvizhöz érköznek, körösztü, mönnek réta a möndölecskék, de ő nem mert
beél mönni a nagy vizbe, henem ott kerü’te a vizet, hát a möndölecskék magoktó’
visszajöttek, átal a vizön, ő pedig kapta magát, estére haza hajtotta. Azt
kérdi tőlle az öreg embör: No édös fiam, beszéld e neköm, hó jártál a
möndölecskékkel? - En édös apám csak möntem möndögeltem utánnok, hát azok
möntek esőben is egy nagy sijáttságra, onnét erköztek egy nagy sebös
fojóvizhöz, azon a nagy vizön körösztü’ möntek, én pedig innet marattam, mett
nem mertem belémönni a nagy vizbe! Hogy ezt beszéli a szegén fiu, hát azt
mongya neki az öreg: Nó édös fiam, én tégödöt eleresztlek, mett látom, hogy nem
szógá’ni való legén vagy. Ahajt szepön fizetés nélkül eleresztötte.
Emönyön
biz ő nagyszomorán haza. Hogy haza mönyön, hát azt kérdi tölle a más két
testvére: No édös bátyánk, hat mit szógála? Hm mit szógá’tam? mönnyetök ê tük
is, megtuggyátok.
No
jó’ van! Emönyön a közbeeső is szógálatot keresni, hát éppen ahoz a gazdához
szegődik bé, ő is ugy jár mind a nagyobbik, s egy nagy sömmivel haza mönyön.
Hogy haza mönyön hát, kerdi a küssebbik testvére: No hát édös bátyám! kied mit
szógála? Hm! mit szó’gátam? mönny e, tés is megtudod.
No
jó’ van! Emönyön biz ő is, hogy poróbá’jon szöröncsét; a miko mönne, mönne, hát
ő is éppen aval az öreggel találkozik, bészegődik hézza esztendőre a
möndölecskék mellé, s az öreg megmongya neki is, hogy csak mind utánnok
mönnyön, suhutt töllők e ne maraggyon.
Rögge
fö’tarisnyál az öreg a pajtábó’ kiereszti a möndölecskéköt, megindunak, a fiu
is mind nyomró’ nyomra mönyön utánnok; hát a möndölecskék legelőbb is érnek egy
szép ződ sijáttságot, körösztü’ mönnek azon szép lassan legelészve, s elérnek
egy sebös fojóvizet, körösztü’ mönnek azon is a möndölecskék, utánnok a legénke
is belé mönyön; de mihejt belémönyön a vizbe, écczöribe az a sebös viz ugy
lesorvassza rólla a gúnyát, húst, mindönt, hogy a miko kiért a túsó martra,
csupán a csontya s a bőre vót megmaradva. A hogy kiért a túsó martra hát, a
möndölecskék visszafordunak, ahajt csak fúni kez’nek rea, écczöribe még külömb
teste lössz, mind a mijen vót. Esmet megindunak elől a möndölecskék, hát érnek
egy nagy rétet; de azon a rétön ojan nagy fü van, hogy kaszá’ni is lehetött
vóna, még is ott a marhák ojan soványok vótak, hogy a szél szinte efútta őköt;
onnat möntek a möndölecskék egy más rétre, hat ott ugy nincs mit ögyenek a
marháknak mind a kopacz fődön, mégis ojan köverek, mind a gyurott háj; onnat
möntek a möndölecskék egy nagy erdőbe, hát ott mindön fán ojan keserves sirás
rivás vagyon, hogy! Nözi, nözi, hogy miféle nagy sirás lehet az? hát mindön
ágon égy-égy csóré verébfiu vagyon, ott sirnak rinak. Onnat is tovább möntek
möndögéltek a möndölecskék, mig egy nagy kerthöz juttak, hát kétfelől a kertön
két kutya ugy marakodik, hogy a hob szakadva szakad a szájokbó’, még sem
tuggyák egymást bántani. Tovább möntek a möndölecskék, mig egy nagy tóhoz
értek, hát lássa, hogy egy asszonyembör a tóban egy kalánnyal valamit a vizbő’
mind csak meröget, de még sem tuggya soha kimerni. - Onnat elébb möntek a
möndölecskék, hogy előbb möntek, lássa, hogy egy patakba mijen szép tiszta
kiristáj viz foj; ő hogy erőssen meg vót szonnyulva, hát innya akart belőlle,
de gondôta magába, hogy annak a fôrása még sokkal szöbb lehet; ő bizon êmönyön
a fôrására, hát lássa, hogy egy döglött büdös kutyának a szájábó’ buzog a viz,
ahajt ugy megijett, hogy egy csöppött sem iszik belőlle. Innét möntek a
möndölecskék egy kertbe, de ez a kert ojan csuda szép vót, hogy annál szöbbet
emböri szöm még soha sem látott, külömbné’ külömb virágok nyiltak benne, még is
a möndölecskék egy virághoz sem nyultak, csak ötték a ződ füvet. Hogy ötték a
ződ füvet hát, ő is leül egy szép virágos fának az árnyékába, hogy falatozzon
egy kicsit, ecczö’ csak lássa, hogy egy szép fejér galamb előtte repdös, ő
bizon kapja magát, vót neki egy kicsi mordájja, hézza lő a galambhoz, egy
tollát le is lövi, aval êfut a galamb, ő fő’vöszi a tollat, belé töszi a
zsebibe.
Megindunak
azonba a möndölecskék haza fele; ő is utánnok mind mönt möndögélt, mig éppen
haza érköztek.
Hogy
haza érköztek hát, azt kérdi tölle az öreg embör: No fiam, hát jól jártak-e a
möndölecskék? azt feleli a fiu: Jól jártak bizon, mett neköm écczö’ sem
kellött téröngetnöm, csak éppen mönnöm utánnok. Hogy azt mongya, hát azt kérdi
még az öreg embör: No fiam, beszéld el, hó jártál a möndölecskékkel? Ahajt
beszélni kezdi, hogy esőbben is möntek a möndölecskék egy szep ződ siáttságra,
azután egy sebös fojóvizön átmöntek, no csak mind êbeszéli, hogy ő hó járt,
mêre járt vellök. Hogy ebeszéli, hát azt mongya az öreg: Édös fiam, ládd-é, az
a gyönyörüseges szép ződd siáttság, a hova legelőbb möntél a möndölecskékkel, a
te eddig való éfiuságodat jelenti; a viz, a mejikön körösztü’ möntél: a bünmosó
életvize; hogy róllad mind a gunyádat, mind a husodat lesorvasztotta, ez azt
jelenti, hogy a te eddig való büneidöt lemosta; hogy a túsó marton a
möndölecskék reád futtak, s azután még sokkal frissebb testöd lén, ládd-e fiam,
ez azt jelenti, hogy mivel a szönt hüt, az életvize, a lelködöt egésszen
átaljárta s a te büneidbő’ kitértél, hát egessz lelkedbe ujraszülettél; azok a
möndölecskék, a kik reád futtak, az angyalok s a kegyös jó tanottók; azok a
marhák, kik a kövér fübe is soványok vótak, azt jelentik, hogy ezön a világon a
fösvények nagy bőségbe vannak, de magoktól is sajná’ják az ételt; azok a más
világon is nagy bőségbe lösznek, elég ételök, italok lössz, ösznek, isznak, de
azé’ mégis örökké ehök, szonnyak lösznek? azok a marhák, kik a kopaczon is jól
öttek, attól is jó kövérök vótak, azok azt jelentik, hogy a kik a világon a
kicsiből is attak a szegénnek, a magok testököt sem sonyorgatták étlen,
szonnyan, azok a más világon kicsi eledelből is jóézü falatot ösznek, soha sem
ehöznek, nem szonnyulnak meg; hogy az erdőn ojan keservösen sirtak a madárfiak,
e ládd-é édös fiam, azt jelenti, hogy a mej anyák ezön a világon nem
körösztö’tetik meg gyermökeiköt, hanem ugy étemettetik, a más világon azok
örökké sirnak rinak; hogy két kutya egy kertön átal ugy marakodott, ez azt
jelenti, hogy a kik ezön a világon az atyafiak közül ugy virrognak, pölleködnek
a jószág fölött, a más világon is örökkétig veszeködnek, de soha éssze nem
férhetnek; hogy egy tóba egy asszonyembör ojan erőssen halászott valamit egy
kalánynyal, még sem tutta kifogni, ez azt jelenti, hogy a ki ezön a világon a
tejbe vizet tő’t, s ugy aggya e másnak, az a másvilágon fojvást egy tóba lössz,
s ott egy kalánynyal örökké halász, hogy valahogy a viz közül válassza ki a
tejet, de soha sem tuggya; hogy egy szép tiszta patakot láttál, de abbó’ nem
ittál, hanem a fôrásra möntél, hol egy döglött kutyának a szájábó’ foj ki a
viz, ládd-e édös fiam, az a szép tiszta patak vize jelenti a papok szép
predikáczióit, szönt imáttságait, a kutya pedig, a kiből foj a szép viz, a
papokot jelenti, a kik kegyös, bőcs tanittásokat tösznek, de magok nem tartsák
meg; a kert pedig, a mejikbe bémöntetök, az a mennyország; a kik ezön a világon
bün nélkül élnek, a más világon egy ojan szép kerbe mönnek.
De
most azt kérdöm, édös, fiam! meg tudod-é bizonyittani, hogy te jártál abb’ a
kerbe is? A fiu csakhamar kivöszi a tarisnyájából a fejér galambtollat,
od’aggya: nézze öreg atyám, ezt éppen ott lőttem egy fejér galambból. Az öreg
evöszi a galambtollat s azt mongya neki: Ládd‑e, fiam, az a fejér galamb én
vótam, én mindönkó vigyáztam reád, egész utadba fojvást möntem utánnad, örökké
szömmel tartottam, hogy mit cselekszöl? ládd-é az Isten is igy mönyön titkon az
embörrel, hogy láthassa, ki mit cselekszik; hogy te egy tollát kilőtted a
galambnak, az az én egyik ujom, csak nözd meg, hogy nincs itt; nözi, hát oda
van az öregnek a kicsi uja! ahajt csak oda töszi az öreg a tollat, reá fu, hát
écczöribe fáinul oda csinálódik.
De
má’ bétőt vót az esztendő, me - hogy szót egybe keverjek - akko csak három nap
vót egy esztendő. - Azt mongya az öreg a küs szógának: No fiam, immá’ bétőt az
esztendő, hocczide a tarisnyát, aval elereszlek! de esőbben azt kérdöm tölled:
inkább a mennyországot választod-e, vaj pedig annyi arannyat, a mennyit
ebirhatsz haza? A fiu azt feleli réa: Neki nem kell aranny, csak hogy
mennyországba mehessön. Az öreg écczöribe megtő’t egy zsákot neki aranynyal,
fő’töszi a hátára, aval ebocsátotta.
A
fiu pedig hogy a gazda ajándékát szépön megköszönte, fogja magát, emönyön haza
a zsák aranynyal, de ojan hat ökrös gazda lössz belőlle, hogy az egéssz faluba,
de még a vidékbe is csak egy láb sem vót hézza hasonló; feleségöt is kapott egy
derék jó leánt, ojan szépöt, mind egy virágszál; még a mái nap is él, ha meg
nem hót. Hónap lögyön a kietök vendégök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése