361. mese

A két gazdag ember gyermeke. (Szavak száma: 989)

Lakott egy országnak két szegletibe messze egymástól két gazdag ember. Egyiknek fia lett, s a másiknak leánya. Mind a ketten meghitták egymást komának, s a keresztelőbe arra egyeztek, hogy a gyermekeiket összeházasittsák.

Nőttek a gyermekek; de munka nélkült s mind kényes beczék. Hogy megnőttek, őkët essze es házasitották.

Csakhamar meghót mind a kettőnek apja annya; ők magikra marattak, a világhoz nem értettek, a gazdasághoz semmit sem tuttak. A jobbágyok, zsellérek vellik azt csinálták, a mit akartak, főggyik mind megburjányosodott, a buzáskas mind megürült, s megkeztek szegényedni.

Ecczer a gazdának eszibe jut, hogy a vásárba kéne menni, met az apjától es ugy látta vót. Elindult vásárba, s elhajtotta a még meglévő fiatal pár szép ökrit es. Uttyába találkozott egy laka­dalommal, s annak ugy köszönt: Isten őrözze kjeteket ijen szomoru változástól, s a meg­szo­mo­rodottaknak aggyon vigasztalást! Ő ezt az apjától ecczer a halottas háznál igy hallotta vót. Megharagusznak ezétt rea a lakadalmasok, mett ékkicsitt jó vérikbe vótak, s jól meg­czibájják; azt mongyák neki: mácczor ha ijen dógot látsz, tartsd fel a kalapodat a botod végibe, s örömödbe rikótozz!

Tovább menyen, s egy erdő széjibe találkozik valami mészárosokkal, a kik kövér disznyókat hajtottak; kapja a kalapját, feltartsa a bottya végibe, s rikótozni kezd. A disznyók megijednek, s mind bérugaszkodnak szerteszéjjel az erdőbe. A mészárosok őt jól elpáhojják s azt mongyák: mácczor, ha ijen dógot látsz, mongyad: az isten ágya meg egy hejjibe kettővel!

Tovább menyen, s lássa, hogy egy ember a főggyit a csipkétől, burjántól tisztogassa, s köszön: Ágya meg isten kjedet bátya egy hejjibe kettővel! Az ember, hogy mérgelődött es a giz-gazra, megcsipi őt, s jól elsupátójja; akkor azt mongya neki: mácczor ha ijen dógot látsz, te es inkább segitts vaj egyet kitépni!

Más hejt találkozik két emberrel, a kik együtt tépelőttek; ő es oda menyen s tépászni kezdi hol egyiket, hol a másikot. Haggyák azok egymást, s őt jól megtépik.

Igy ért el valami-letteképpen a vásárba. Ott széjjelnét, s meglássa, hogy árulnak egy egésszen fakó szekeret. Eszibe jut, hogy apja szekérrel járogatott erdőbe; kérdi attól, a ki árulta, hogy a két ökriétt nem adná-e neki a szekeret? (nem tutta, hogy ha cserel, azután a két ökröt nem aggyák vissza). Az ember előbb még megneheztelt rea, hogy az ő szekerivel miétt csufolko­dik; de csakugyan lássa, hogy az ökrös gazdánál nincsenek mind honn, s a cserét megcsi­nájják.

Az éfju gazdának szekere vót, s azt huzogatta előbb-előbb a vásárba; talált egy kovácsra, s aval a szekeret egy féjsziétt elcserélte. A féjszit egy fénkővel cserélte el.

Mintha a dógot legjobban eligazitotta vóna, haza felé indult. A falujához közel egy tóba meglátott egy sereg vadréczét, a fénkövet közikbe dobta, a fénkő belémerült a tóba s a vadréczék elrepültek mindegyig. Levetkezett, s csórén bement a tóba, hogy a fénkövet keresse meg; de addig az egyetmássát es a tó martyáról ellopták. Igy kellett haza menni a vásárból, mindeniből kivetkeztetve.

Felesége nem vót honn, mikor ő megérkezett. Ő az asztalfiából egy sorkolat kenyeret vett, s aval lement a pinczébe. Mig a hordóhoz ment, hogy bort ereszszen, a kenyeret letette a pinczeküszöbre. Mikor a bort eresztené, visszanéz, s hát lássa, hogy a kutya a kenyerit eppen akkor kapja el. Utánna dobja a csapot, a csap elvesz, s a kutya a kenyérrel elfut - a bor pedig mind egy cseppedős cseppig elfoj. Vót a pinczébe egy zsák liszt; hogy felesége a borfojást észre ne vegye, azt mind reahintezte. Egy lud ott kotolt, s e mig ő dógozott, őt sziszegte; ő azt gondolta, hogy az azt mongya, hogy őt a feleséginek béárujja; kecczer, háromszor, meg­kérdezte: béárulsz-é? s arrafelé ment, de a lud még jobban sziszegett; megfogta hát a nyakát, s jól fődhöz sojtotta, hogy a lud ott maratt. Arra még jobban megijett; hogy helyrehozza a hibát, a ludat megmejesztette, a lisztes hibókába meghingerődzött, azután a tuluba, s ugy a fészekre ült kotolni.

Haza jő felesége, nyitva lássa a pinczeajtót, s oda lemenyen. Ő a fészken ült, s sziszegett, mind a lud. Észreveszi felesége, hogy ő; kap egy darab fát, s neki menyen, mongya: Uram, Jézus, miféle állat, mett ütöm agyon! Ő a fészekről felszökik, s nagyijedve azt mongya: Ne bánts, édes feleségem, mett én vagyok! - Felesége számba kéri, mit vásárolt? Ő mindent úgy elmondott, a hogy vót. Felesége neki kiatta az utat, s azt monta: addég szemem eleibe ne kerüjj, a mig a hibádot herre nem hozod! egy darab kinyeret s egy porczió pálinkát a zsebibe tett, s aval utnak eresztette; azt kévánta: Jó utat, a hol sár nincs!

Uttyába találta Krisztus urunkot, s azt monta neki: Nem eszem meg veled a kinyeremet, mett nem csináltál belőllem gazdag embert! Azután találta a halált; aval a kinyerit s a pálinkáját megosztotta, hogy őt nem vitte el; s komájának fogatta a halált. A halál azt mongya neki: Most láss csudát, koma! s bébutt a porcziós évegbe. Ő az éveget bédugta. A halál kéredzett ki onnét, de ő azt monta neki: Igird meg, hogy gazdag embert csinálsz belőllem, s ugy ki­ereszlek! A halál meg es igirte. Megegyeztek, hogy ő legyen datkor (doctor); a kinek a halál a lábához áll, a nem hal meg, s az ojant akarmijen urussággal meggyavithassa; de a kinek a fejihez áll, annak halál a fejin. Evel egymástól elváltak.

A mü emberünk elér egy városba, a hol a kiráj leánya erőss beteg vót. A datkorok mindent elkövettek, de nem tutták megurusolni. Jelenti, hogy ő megurusojja, ha élnivaló; s ha nem, azt es megmongya. Elment a beteghez, s hát lássa, hogy a halál a lábánál áll. Meggyujt egy kaszaj szénát, annak a hammából feredőt csinál, megfereszti benne a leánt, s a szépen meggyavul. A kiráj őt ugy megajándékozta, hogy nagy gazda ember lett belőlle. Ott maratt lakni; feleségit magához vitette, s az uruslásból együtt uri módra éltek. - Ecczer ő es erőss beteg lett, s a komája a fejihez állott, ő eleget kérte, hogy ájjon a lábához, de a komája azt felelte: én biz’ egyet sem! Aval hát ő es elkőtözött a más világra.