A halhatatlanságra vágyó királyfi. (Szavak
száma: 3115)
Ecczör
volt hol nem volt, hetedhét országon, még azon is tul, még az Operencián is
tul, bédőlt kemencének kidőlt ódalába, vén asszony szoknyájának a hetvenhetedik
ráncába volt egy fejér bolha, annak a köllős-közepibe volt egy fényös királyi
város, a városba pedig lakott egy öreg-rend király, kinek volt egyetlenegy
jóramenendő fia, - elég az hezza, hogy a király sokat remélt ebből a fiából,
azér őtöt kitanittatta minden iskolai tudományokra, aztán elküldötte külső országokra
látni, hallani, tapasztalni. - Oda is országolt több esztendeig a királyfi, mig
végre az apja kévánságára hazatelepődött; - de a királyfinak a sok járáskelésbe
egészen elváltozott a természete, gondolkodóvá és szomorkodóvá lött, - ezen az
öreg király erősen megütődött s gondolkodott, hogy mi lehet ennek a nagy
változásnak az oka? de nem szólott senkinek felőle, csak magába főzte, mig arra
a gondolatra jött, hogy a királyfi bizonyosan szerelmös, azér olyan gondolkozó.
Történt ecczör, hogy a király csak a királyfival ketten voltak a királyi
rezsedencia ebédlő szobájába, az öreg király kartőn fogta a fiát, bévezette az
ódalszobába, amely teli volt mindenféle szép leányi képekkel, s azt mondá a
fiának: Te édes fiam, nagyon kedvetlenül viseled magadot; jó vóna, ha
megházasodnál, lásd ebbe a szobába minden császároknak, királyoknak és
fejedelmeknek leányaik le vannak festve, tetszésöd szerint választhatsz;
amelyik leginkább szüved szerént való, azt hozom feleségül neked, csak jobb
kedvödet lássam. - Jaj édes király atyám, felelé a királyfi, se a szerelöm, se
a házasság nem bánt ingömet, hanem az a gondolat szomorit, hogy minden
emböröknek, még a királyoknak is ecczör meg kell halni; szeretném tehát olyan
birodalmat födözni föl, ahol a halálnak nincs hatalma; el is határoztam
magamba, hogy ha a lábam térgyig vásik is, addig menyek, mig ilyent találok.
Az
öreg király ügyeközött leuntatni fiát föltött szándékáról; mondotta neki, hogy
az lehetetlen, elbeszélte azt is, hogy ő már ötven esztendeje, hogy királyja az
országának, mindég megelégedve és bódogul élt s egyszörsmind ajánlotta fiának,
hogy a királyságot is átadja neki, csak más kedvit lássa, s maradjon honnjába;
de a királyfi állhatatos maradt föltételéhöz, másnap reggel kardot kötött az
ódalára s utnak is indult.
Mikor
több nap mulva kihaladt vóna az apja birodalmából, amint möndögelt az uton, még
messzire meglátott egy roppant nagy élőfát, - mintha a tetejibe egy nagy sas
libegne; közelebb mene a fához, hát lássa, hogy egy nagy sas annak a nagy fának
tetejibe levő ágait ugyancsak rugdossa, ugyan poszátoltak szerteszéjjel az
ágak, - mikor elbámészkodnék rajta, a sas csak magát gondolja, leszáll melléje
a királyfinak, körösztül bukkik a fejin, lösz belőle egy király, s azt kérdi a
bámészkodó királyfitól: Te mit bámulsz öcsém? Hát biz én csak azt bámulom, -
felelé emez, - hogy te miért rugdosod ezt a nagy fa tetejit. Erre a sas király
azt mondja: Ládd-e én arra vagyok kárhoztatva, hogy se én, se semmi hezzám
tartozó zelletségöm meg ne halhassunk addig, valameddig ezt az élőfát innét
tőstőből ki nem rugdosom vélle; de már este van, ma többet nem dógozom, hanem
haza mönyök s tégödöt is, mint utazót, jószüvel látlak szegény házamhoz hálóba.
A királyfi erre el is igérközék s együtt elsétáltak a saskirály rezsedenciájába,
- hát a saskirálynak egy gyönyörűséges szép leánya vagyon, ki el is fogadta az
apját s a vendég királyfit s azonnal asztalt terittetött s vacsorával ellátta.
Vacsorálás közbe kérdé több szóváltások között a sas király az utazó királyfit,
hogy mi célja lenne utazásának? A királyfi pedig kinyilatkoztatá, hogy addig
akar éppen utazni, hol olyan birodalomra talál, melybe a halálnak ne lögyön
hatalma. No édes öcsém, - mondá a sas király - ugy éppeg jó helyen jársz; nem
hallád-e, hogy addig rajtam, és a hozzám tartozóimon a halálnak semmi hatalma
nincs, amig azt a nagy fát tőstől, gyökerestől ki nem rugdalom; addig pedig
eltelik 600 esztendő is. Kelj össze addig a leányommal, s itt nálam addig
eleget élhettök. Jaj édös király bátyám uram! az mind jó volna; de 600 esztendő
mulva csak meg kell halni, én pedig olyan helyet akarok fölfödözni, hol a
halálnak soha se lögyön hatalma. A király kisasszony is marasztotta, mert már
jóformán megismerkedtek volt; de semmiképen sem tudá őtöt maradásra birni.
Végre hát, hogy minden emlék nélkül mégis el ne bocsássa, adott neki egy
iskotoját, melynek a belső fenekén az ő képe volt lefestve, s azt mondá: No te
királyfi! mivelhogy semmiképen sem maradál nálam vedd ezt az emléket! - ennek
oly tulajdonsága van, hogy ha elfáradsz a fődön járásba, nyisd föl az
iskotoját, nézz az én képömre, s ahogy gondolod ugy utazhatsz: ha tetszik a
levegőben, ha ott igen élös lesz a levegő fuvása, a föld szinén, mint a sebös
gondolat, vagy mint a sebös forgószél. A királyfi az iskotoját megköszöné,
zsebibe tette, másnap bucsut vött a saskirály házától s utnak indult.
Egy
darabig mönt gyalog az országuton, de egy idő mulva meg kezdött bágyadni, s
eszébe jutott az iskotoja; elővövé hát, kinyitotta s reápillantott a király
küsasszony képibe s gondolta magába: haladjak ugy, mint a sebös szél fönn a
levegőbe, s azonnal fölkereködött, s ugy haladott, mint a sebös szél. Mikor egy
jó darabig elhaladt volna, egyszer egy roppant nagy magos hegy fölött haladva,
lássa, hogy egy kopacz embör egy kosárba ásóval és kapával fődet rakott a hegy
tetejéről, s viszi az alj felé. Megáll s elbámul ezön a királyfi, - a kopacz
embör is megáll s kérdi a királyfitól: te mit bámulsz öcsém? Hát én bizony csak
azt bámulom, hogy kegyemöd hova viszi innét azt a kosár fődet? Jaj édes öcsém!
mondta az öreg, én arra vagyok kárhoztatva, hogy addig se én, se semmi familiám
meg nem halhatunk, mig ezt a nagy hegyet evvel a kosárral mind el nem hordom, s
a helyet itt meg nem teresitöm; de már este felé van, ma többet nem dógozom;
azzal körösztül bukkott a fején, s lött belőle egy kopacz király, melléje
állott az utazó királyfinak, s meghitta őtöt magához éjjeli hálóba. - El is
mentek együtt a kopacz király rezsedenciájába, hát ennek még százszorta szebb
leánya van, mint az előbbinek, - ki őköt jószüvel látta s vacsorával is
csakhamar ellátta. Vacsora alatt a kopacz király megkérdezé az utazó királyfit,
hogy meddig utazik? mire a királyfi hasonlólag azt felelte, hogy addig utazik,
mig olyan országot talál, ahol a halálnak ne lögyön semmi hatalma. Ugy éppen jó
helyt jársz, azt mondja a kopacz király is, mert amint mondám, én arra vagyok
kárhoztatva, hogy addig meg nem halhat semmiféle familiám, mig azt a nagy
hegyet mind el nem hordom, addig pedig eltelik 800 esztendő is; keljetek essze
a leányommal, ugyis látom, nem unjátok egymást, a 800 esztendeig eleget
élhettök. Igen de, mondja a királyfi, én oda akarok menni, hol a halálnak soha
se lögyön hatalma. Erre készülődni kezdett s jóécakát mondván, elmönt a
hálószobájába; másnap mindnyájan igen jókor felkőtek, s a király küsasszony
ujból marasztá a királyfit, de teljességgel nem maradt; hogy tehát minden emlék
nélkül el ne mönnyön a királyfi, adott neki egy olyan arany gyürüt, melynek az
a tulajdonsága volt, hogy ha annak birtokosa ujjában megfordította, éppen ott
lött azonnal, ahol akarta; - a királyfi a gyürüt elvötte, megköszönte s avval
bucsuzott s utra indult megint.
Egy
darabig ment az országuton; ekkor eszébe jut az adott gyürü; megfordítja tehát
azt az ujjába, s gondolja magában, hogy épen a világ végin lögyön. Behunyja
szemit, s hát egy pillantásra, mikor a szemit kinyitja, egy pompás királyi
város közepibe vagyon, megindul annak utcáin le és föl; lássa a sok csodálatos
öltözetü s formáju emböröket, huszonhét féle nyelvön próbált velök beszélni,
mert annyi nyelvet tudott a királyfi, de senki sem felelt egyre is. Megbusul
tehát, hogy mitevös lögyön itt, hol senkivel sem tud értekeződni. Addig jár-kel
bujában, hogy ecczör egy olyan öltözetü emberre talál, milyent az ő országába szoktak
viselni, megszólitsa a maga nyelvén, hát tud rá felelni; megkérdözi tehát
legelőbb is, hogy miféle város ez; az ember megmagyarázza, hogy ez a kék király
országának fővárosa; de maga a király meghót, hanem vagyon egy kedves szép
királyi kisasszony, s az uralkodik hét ország fölött; mert más senki sincs az
egész királyi nemzetségből. A királyfi meg volt elégödve a fölvilágositással, s
kérdé az embert, hogy nem tudná-e a király rezsedenciáját megmutatni. - Jó
szüvel - mondá az ember - s elvezette a királyfit a rezsedenciához, s ott
elbucsuzék tőlle. A királyfi beindult a rezsedenciába, hát a királyi küsasszony
a rezsedencia garádicsára leülve, himet varr, s a királyfi is egyenesen neki
indult; a királyi küsasszony pedig fölállott ülőhelyiből, s megesmerve a
királyfit, hogy nem hétköznapi embör, fölvezette őt a rezsedencia palotáiba, s
ott urilag elfogadta. Több szóváltás után, hogy a királyi küsasszony megtudta a
szándékát a királyfinak, kérte, hogy maradjon nálla s lögyön neki társa az
uralkodásba; de a királyfi kijelentötte, hogy csak abba az országba akar
megtelepödni, hol a halálnak nincs hatalma. Ekkor a király küsasszony kartőn
fogta a király urfit, bevezette egy ódalszoba ajtajába, s hát annak a szobának
a pádimentuma úgy teli van szurkálva varrótüvel, hogy csak egyet sem lehetne
abba többet leszurni. No te királyfi azt mondja ekkor a küsasszony - látod-e
ezt a roppant sokaságu varrótőt? én arra vagyok kárhoztatva, hogy amig ezt a
sok tüt el nem használom, el nem vaslalom a varrásba, addig sem én, sem semmi
hozzám tartozó familiám meg nem halhatunk; addig pedig eltelik ezer esztendő;
ha nálam maradsz, addig eleget élhetünk s uralkodhatunk. - Igen, de, mondja a
királyfi, ezer esztendő mulva csak meg kell halni; én pedig olyan országot
keresök, hol a halálnak soha hatalma ne lögyön. Eleget ügyeközött a himvarró
király küsasszony leverni szándékáról a királyfit; végre is ez kijelentötte,
hogy nem marad, hanem folytatja elkezdött utját. A király küsasszony ekkor a
királyfi eleibe állott, s igy szólott hezzá: mivel semmiképen nem tudlak
megtartani, emlékbe fogadj el tőlem egy arany vesszőcskét, ennek olyan
tulajdonsága löszön, hogy szorultság esetibe azzá változik, amivé változtatni
meggondolod. A királyfi megköszönte a király küsasszony adományát, azt a
zsebibe rejtötte, avval bucsut vött tőlle, s utra indult ujból.
Alig
ért ki a városból, hát ott egy nagy folyóra talált; de látta, hogy annak a
tulsó szélinél az ég kárpitjai már leereszködtek, s tovább menni nem lehet,
mert ott a világnak vége van; felindult tehát vizjöttire a folyó martján; mikor
egy darabocskáig fölfelé haladt volna, ecczör a szömibe ötlött egy fényös
királyi kastély a folyóviz fölött a levegőbe függve; de minden vizsgálódása
után sem látott semmi utat vagy hidat oda, amelyik azt a száraz főddel
összekötötte volna; pedig csakugyan szerette volna a fényes kastélyba
bepillantani. Ecczör csak eszébe jut az aranyvessző, melyet a himvarró király
küsasszonytól kapott volt; elévöszi azt s ledobja a földre evvel a gondolattal:
lögyön belölle egy palló átal a fényes királyi kastélyba, s legottan a
vesszőből egy arany palló lött átal a fényös királyi kastélyba; a királyfi sem
késedelmezött sokáig; reá ugrik az arany pallóra, s átalmönyön rajta a
kastélyba; - de mikor a kastély kapuján belépött, hát aztat olyan külömbnél
csuda-állatok őrzik amilyenöket ő soha sem látott volt. Megijed s poroncsol a
kardjának: kard ki a hüvelyből! - a kardja ki is ugrik s egynehánynak a fejét
el is üti; de hát azoknak ecczöribe más fejük nő; erre még jobban megretten a
királyfi, a kardját hüvelyibe poroncsolja, s megbámul. A kastély királynéja ezt
látta az ablakból s egy inast tüstént utána szalasztott, hogy az őrök ne
bántsák, megporoncsolta az inasnak, hogy azt idegen utazót hozzá vigye. Ugy is
lött. Az inas gyorsan lefutott, a királyfit az őrökön körösztül vitte a kastély
királynéja eleibe.
Mikor
a királyfi megérközött a királyné eleibe, elkezde a királyné hozzá beszélni.
Azt látom, hogy nem mindennapi embör vagy; de azt is akarom tudni, ki vagy s mi
járásbéli? A királyfi erre megnevezé, hogy ő melyik királynak a fia, s hogy
azér indult utra, hogy olyan országot födözzön föl, hol a halálnak nincs
hatalma. No, jó helyt állsz, mondá a királyné, mert én vagyok az élet és
halhatatlanság királynéja, itt már bátorságban vagy a halál ellen. Ecczöribe
leültette s jó szüvel is látta a királyfit, asztalhoz ültetvén őtet csakhamar.
Éppen
egy ezer esztendeig maradt ebbe a fényes kastélyba a királyfi, de az oly hamar
eltünt, mint az előtt egy félesztendő.
Mikor
eltölt volna az ezer esztendő, egy éjczaka olyan álmot lát a királyfi, mintha
otthon az apjával s anyjával mulatozott volna, e miatt a hazavágyódás ugy
utolérte, hogy amikor reggel fölkőt, tüstést jelentötte a halhatatlanság
királynéjának, hogy ő haza akar menni az apját és anyját még egyszer meglátni.
A halhatatlanság királynéja elbámult ezen a beszéden, s azt mondá: Jaj te
királyfi, mit töttél te föl az eszedbe, hiszen apád és anyád több 800
esztendeinél, hogy meghótak, azoknak most semmi hirök, porok föl nem találod.
De a királyfit nem tudta leverni szándékáról; azt mondá tehát: No ha csakugyan
mégis elméssz, addig ne mönj el, jere velem, hogy tarisnyáltassak az utra.
Azonnal a nyakába is akaszta egy arany és egy ezüst kulacsot s bevezeté őtet
legelőbb egy kis ódalszobába, ennek egyik szögletibe megmutatott neki egy kis
lappancsot, azt fölnyittatta s azt mondá: No ebből a folyadékból, mely ez alatt
a lappancs alatt van, töltsd teli az ezüst kulacsodat; ez olyan természetü,
hogy ha ebből akárkit lepreczkelsz, ha az előtt ezer élettel birt volna is,
azonnal halál fia löszön. Azután bévivé egy más ódalszobába, melynek egyik
szögletibe hasonlólag egy küs lappancs látszott, azt is fölnyittatta a
királyné, s megtöltötte annak folyadékjából az arany flaskót, s azt mondá: no
te királyfi, ennek a folyadéknak, mely az örökkévalóság kősziklájából veszi
eredetit, olyan tulajdonsága van, hogy ha valaki ezelőtt négy vagy ötezer
esztendővel meghótt is, ha csak egy csontocskáját megkapod, s megpreczkölöd
ennek vizivel, azonnal a legjobb állapotjába fölébred. A királyfi megköszöné a
halhatatlanság királynéjának ajándékait, aval elbucsuzott tőlle és az egész
kastélytól, s utra indult.
Csakhamar
beért abba a városba, hol a himvarró király küsasszony lakott, de alig ismert
reá, annyira el volt változva, mönt sietve a királyi rezsedenciához, hát ott
olyan csöndesség van, mintha senki sem laknék benne. Mönyön fül a kastély
palotáiba, hát mikor a nappali szobába ér, ott találja a királyi kisasszonyt a
varrójára buva s elaluva; szép csöndösen oda osonkodik, szólitsa, de nem felel;
meghuzintja a gunyáját, de nem mozdul. Innen szalad abba a szobába, mely teli
volt tüvel, hát egy tü sincs benne, az utósó varrótü is a király küsasszony
varrójába belétörött, s aval a királyi küsasszony möghót. Csakhamar kapja az
arany flaskóját, meglocsolja belőle a királyi küsasszonyt, az éledözni kezd,
ecczör feltartsa a fejit, megszólalik s legelőbb is azt mondja a királyfinak:
jaj, édös barátom, be jó, hogy fölébrösztél, rég hogy aluszom, ugy lehet. De
alhattál volna, mond a királyfi, mig a világ, ha föl nem támasztottalak volna.
Ekkor a király küsasszony észrevötte, hogy ő meghót vót s a királyfi
támasztotta föl, megköszöné igön szépen s jótétel helyibe jót igért.
Innen
a királyfi bucsut véve, mönt igyenössen a kopacz királyhoz, hát még messzire
meglássa, hogy a nagy hegyet mind elhordotta, mikorra odaérközik, lássa, hogy a
kosarát a feje alá tette, az ásót és lapátot maga mellé elnyujtotta, s meghót.
Csakhamar előveszi itt is az arany flaskóját, megpreczkeli vele a kopacz
királyt, s mint az elöbbenit föltámaszsza. Ez is jótétel helyibe jót igért, s a
királyfi tőlle elbucsuzik, s mönyön a saskirályhoz, hát a Saskirály a nagy
élőfát gyökerestől, tőstől együtt úgy kikapálta, hogy a legküssebb ágának sincs
semmi hire, pora; maga pedig a szárnyait kétfelé vetette, az orrát a földre
guggasztotta s meghót; már a legyek dorolták is. A királyfi előbb előveszi az
arany kulacsot, megöntözi vélle a Saskirályt, s az is éledözni kezd, esszeszedi
magát s megszólalik: Jaj be sokat aludtam, köszönöm, hogy fölébresztöttél édös
jó barátom! De alhattál volna, mond a királyfi, mig a világ, ha föl nem
támasztottalak volna. Ekkor vöszi észre magát a Saskirály, hogy ő meghót vót.
Reá emlékszik a királyfira, s megköszöni, hogy ötöt föltámasztotta s jótétel
helyibe jót igér.
Ezután
búcsutvöszön a királyfi a Saskirálytól is, elindul s csakhamar megérközik apja
királyi városához, de már messziről észreveszi, hogy a királyi rezsedencia
elsülyedt, semmi hire, pora nem látszik, közelebb mönyön hozzá, hát
kénköves tó lött a helyire, mely ugy égött kék lánggal folyvást, mint a jó
szilvapálinka.
Elveszté
minden reménységit a király urfi, hogy valaha az apját s anyját föltalálhassa,
bujába visszaindul, de amint a város közül haladna ki, hátulról valaki megszólitsa
ezekkel a szókkal. Megállj, király urfi, jó helyt jársz, éppen ezer esztendeje,
hogy szüntelen kereslek. A királyfi hátratekint, s megesmeri, hogy aki
megszóllitotta, az az öreg Halál (kő fülibe!) Csakhamar kapja az ujjában lévő
gyürüt, megfordítsa, s mint a gondolat olyan sebössen a Saskirálynál terem,
onnat a kopacz királynál, onnan a himvarró király küsasszonynál, mindenikkel
minden ármádiájukat kiállittassa a Halál akadályoztatására, mig ő a
halhatatlanság királynéjához béérhet; de a Halál olyan sebössen vágtatott
mindenütt utána, hogy mikor a halhatatlanság királynéja kastélyába egy lábát
bétötte a királyfi, a másikat kivül megragadta a Halál, ilyen szókkal: megállj!
enyim vagy.
Észrevötte
a halhatatlanság királynéja a dógot, s leszólott az ablakból, s pirongatta a
Halált, hogy mit keres az ő országába, mikor ott hatalma nincs. Igen de, azt
mondja a Halál, féllába az én országomba van, az az enyim; igen, de fele az
enyim mindenképen, azt mondta a halhatatlan királyné, s mi hasznod, ha
elhasitsuk, felinek sem én, sem te nem vehessük hasznát; hanem azt mondom: jere
bé hozzám, most megengedöm, s itt ketten fogadással intézzük el a dolgot. A
Halál reá állott, bemönt a halhatatlanság királynéja kastélyába, s a királyné
azt jovasolta néki, hogy ő a királyfit fölrugja épen a hetedik égig, a
hajnalcsillag háta megi, s ha olyan igyenösen föl tudja lökni, hogy a várba
esik, akkor lögyön a királynéjé, ha pedig a vár falán kivül esik le, akkor
lögyön a Halálé. A Halál ezen fogadásba beleegyezött. Ekkor a királyfit a
királyné kiállította a vár közepibe, a lábát a királyfi lábai alá feszitötte, s
ugy fölrugta a csillagok közi, hogy egészen odaveszött, de a veselködésbe egy
kicsit megtántorodott a királyné s erősen megijedt, hogy bizony kivül esik a
királyfi a váron, szorgalmatosan leste tehát, mikor a királyfi visszafordul.
Ecczör megpillantja mint egy küs darázst, hogy hol vagyon, méri a szemivel,
hogy hova tanál leesni, de hát eppenös éppen a vár falára, - mögijed a
királyné, de egy kis déli szél annyit használt mégis, hogy a királyfi éppen a
vár mellé belől felől esött volna, ha a királyné ki nem fogja vala, de a
királyné oda ugrott, s mint egy könnyü laptát ugy kifogta, bévitte az ölibe a
kastélyba, s látván, hogy küsség elszédült megcsókolta, hogy kijózanodjék.
Ekkor megporoncsolta a királyi udvar népinek, hogy mindnyájan söprüt
keressenek, azt gyujtsák meg, s tüzes söprükkel söprüzzék ki a Halált a
halhatatlanság királynéja várából, s megporoncsolta neki, hogy oda többé lábát
betönni ne mérészölje. A királyfi és királyné pedig maig is boldogul és
dicsőségösön élnek; aki nem hiszi, keresse föl a világ véginél a folyó fölött a
levegőbe függő várát a halhatatlanság királynéjának, s mikor azt fölkapja,
azonnal meg fog győződni a mese igazsága felől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése