Jézus
mondásának teljesedni kell (Szavak száma: 1293)
Egyszer
volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is tul volt egy szegény ember;
ez egy nagy pusztán épen az országut mellett lakott egy uraság majorjában
kerülősködött, még akkor, mikor Jézus a földön járt. Egyszer épen utazott Jézus
Péter apostollal és épen annál a pusztánál rájok esteledett. Bement Jézus
szállást kérni a szegény emberhez, de a szegény ember azt mondta: uram! nem
adhatok, mert a feleségem gyermekszülésben szenved, alkalmatlan volna itt a
hálás. De Jézus mondá: mindegy az, uramfia, azért csak itt hálunk (mert setét
volt, mint a kulimáz); s letelepedtek Jézusék. Volt ott már akkor szállva egy
gazdag kereskedő is, a ki épen szalonnát sütött. A szegény ember felesége igen
jajgatott kinjában. Egyszer mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a
szegény asszonynak, hogy ne kinlódjék már olyan sokáig. Ekkor azt mondja Péter
apostolnak: eredj ki csak, Péter, nézzed, mi van az egen. Akkor Péter kiment,
de nem látott semmit az egen, s bemene megint a házba. Egyszer ujra igen jajgat
a szegény asszony. Megint mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a szegény
asszonynak, ne kinlódjék már tovább. Megint mondja Péternek: eredj csak, Péter,
nézzed, mi van az egen. Kimegyen Péter, néz föl az égre, lát egy kardot. Akkor
bemegyen, mondja Jézusnak: uram, nem látok én csak egy kardot. Akkor mondja
Jézus: na, meglesz már mindjárt. Ekkor megint jajgat a szegény asszony; megint
mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a szegény asszonynak, ne kinlódjék
tovább. Most megint azt mondja Péternek, eredj csak Péter, nézzed, mit látsz az
egen. Kimegyen Péter, de nem lát semmit; mikorra bement, már a gyermek megszületett.
Jézus
nem ugy adta ki magát, mintha ő lett volna Jézus, hanem mint pap. A szegény
ember mondá, hogy áldaná meg gyermekét. Jézus megáldván, látá, hogy fiu a
gyermek, mondá a kereskedőnek: van az urnak egy kis lánya, ez a fiu, ha
megnő, azt fogja elvenni. A kereskedő felcsattant, hogy hát hogy venné el az ő
lányát olyan szegény ember fia; de Jézus azt mondá, hogy az ugy lesz.
Más
nap elment Jézus Péterrel a maga utjára, valamint a kereskedő is a magáéra.
Egyszer hát darab idő mulva a fiu megnőtt és igen derék legény válott belőle;
az apja megmondta, hogy mit mondott neki, mikor született, egy papi ember; ő is
felszedte vette magát, ment házasodni oda, hol a gazdag kereskedő lakott.
Megyen hát, mendegél hetedhét ország ellen, megtalál egy várost. Már igen
ehetett volna; s bement ott egy vendégfogadóba, hogy majd eszik valamit; látja,
hogy ott van egy uri ember, s ez az uri ember épen az a kereskedő volt, kinek a
lányát ő megkérni ment. Mi járatban vagy, fiam? kérdi tőle a kereskedő, hol
lakol? Ő mondja, hol lakik, mi járatban van; a kereskedőnek mindjárt eszébe
jutott, hogy hát ki lehet az a fiu. Kérdi tőle tovább: hát mifélének a leányát
veszed el? Egy gazdag kereskedőét, mondá a fiu. Mondja aztán a kereskedő: na,
én vagyok az a kereskedő; hanem várakozz; irok én mindjárt egy czédulát a
feleségemnek, hogy adja oda neked leányomat, mert én utazom a tengerekre, nem
mehetek vissza.
A
kereskedő pedig nem azt irta feleségének a czédulára, hogy adja oda leányát,
hanem hogy mihelyt oda megyen, egyszerre rudalja ki. A fiu, mivel olvasni nem
tudott, azt gondolta, hogy az van a czédulára irva, hogy elkapja a leányt; ment
nagy örömmel a város felé, a czédulát kalapjához dugta. Egyszer már igen
elfáradt, megizzadt, eldült egy árokhányásra, és ott elaludt. Megyen arra három
diák; meglátják a czédulát, hogy mi van rá irva, kivették a kalapja mellől,
avval azt irták rá, hogy adja oda leányát a kereskedőné a legénynek, azzal
tovább mentek. Egyszer felkel a legény, megyen mendegél, eléri a várost,
bemegyen a gazdag kereskedőnél, oda adja a czédulát. Mindjárt igen szivesen
látták, sütöttek, főztek, vendégelték a legényt; a leány igen belé szeretett,
mert ám szép fiu volt; azután rövid időn megesküdtek.
Egyszer
haza megyen a kereskedő, látja, hogy ott van a fiu, s egészen neki veresedett
mérgében, de már késő volt; mindig szidta, mocskolta a fiut. A fiu is megunta
mindig ezt hallani, egy nap felvette magát, köszönt a feleségének, avval
elindult, hogy megkeresi az apját. Utjában, a mint megyen, mendegél, találkozik
egy urral. Hová mégy, szegény ember? Megyek az apám házához, felelé emez. Egy
dolgot biznék én rád, ha megcselekednéd. Mit? mondja a legény. Eredj a napistenhez
és kérdezd meg tőle: miért jőn fel oly vigan, és miért megyen le oly szomoruan?
A fiu is kész volt, ment hetedhét ország ellen, s talál egy kis folyóvizet.
Látja, hogy ott a csónakban van egy ember; a seggi a csónakhoz, a keze meg a
lapáthoz van ragadva. A mint viszi által felé a vizen a fiut, kérdi tőle: hová
mégy, fiam? mert már ősz volt az ember. Én bizony megyek a napistenhez, mondá a
fiu, megkérdezni, hogy miért jön oly vigan fel és miért megyen le oly
szomoruan. Ekkor mondja neki az ember: ugyan édes fiam, kérdezd meg, hogy hogy
van az, hogy én itt vénültem meg ebben a csónakban, és mégsem tudok innen
szabadulni. Jó, öreg apám, hát megkérdem.
Megyen a fiú, mendegél; közeledett a naphoz,
már szinte égette orczáját, mikor egyszer kiáltja a napisten: megállj, mit
keressz itt? Megiedt a fiú, de azután mégis mondá a napistennek: én bizony azt
jöttem kérdeni: miért megyen le a nap olyan szomoruan és miért jő fel oly
vigan? Mondja neki a napisten: azért száll le szomoruan, mert akkor már minden
ember elfárad és boszus, de reggel megujult erővel megyen kiki a maga
munkájára. No, jól van; már ezt tudta a fiu. Azután kérdezé: miért van, hogy a
hol egy vizen átjöttem, egy ember már ott vénült meg, mégsem tud onnét
szabadulni, s mondta nekem, hogy kérdezzem meg: hogy hogy tudna onnét
kiszabadulni. Mondd meg neki, hogy ha valaki a csónakjában lesz, csak azt
mondja neki: halbert! mindjárt az ragad oda, de addig ne mondd, mig a csónakban
leszesz, mert te ragadsz ott. Ment hát visszafelé nagy örömmel a fiu; elért a
vizhez, kérdi tőle a vén ember: no, hát mit mondott a napisten, miért száll le
a nap szomoruan és miért kél fel vigan. Azért, mondá a fiu, hogy este mindenki
elfáradt, kidolgozta magát, de reggel egészen megfrisülve uj erővel megyen a
munkára. Kérdi tovább a vén ember: hát azt nem mondta-e, hogy én hogy
szabadulhatnék ki? A fiu nem merte mondani a csónakban, hanem felelé: majd
megmondom odaki. Mikor kiszállott a csónakból, elment egy hajitásnyira, onnan
kiáltotta vissza, hogy a ki a csónakjába ül, csak azt mondja: halbert! mindjárt
az ragad oda. Ezzel fütyörészve ment az urhoz, a ki küldte vót őtet a napistenhez.
Mikor oda megyen, kérdi tőle az ur: na, hát mit mondott a napisten, miért száll
le a nap oly szomoruan és miért jő fel oly vigan? Ő elmondta, hogy azért száll
le szomoruan, mert akkor mindenki kifárad a munkában, de reggel azért kel fel
vidáman, hogy akkor minden ember kinyugodta magát és vigan megyen a munkára.
Ekkor az ur egy szekeret aranynyal, ezüsttel megrakatott, a fiut rá ültette és
ugy küldte haza. A felesége már a ganajrul várta a fiut. Látja, hogy jön egy
kocsi az uton, de nem gondolta, hogy azon az ura jő. Egyszer látja, hogy nyilik
a kapu és a kocsibul az ő ura száll ki; mindjárt megörült, összecsókoloztak.
Rakolják befelé a sok drágaságot; kérdezi vejétől a kereskedő: hol vette azt a
sok drága kincset. A napistenhez jártam, azért kaptam ezt mind. A kereskedő ugy
értette, hogy a napisten adta, s megindult hazulról, hogy ő is oda megy.
Megyen, mendegél hetedhét ország ellen, s megtalálja a kis vizet, a min által
kellett menni; a vén ember elkiáltja magát: halbert! Ő mindjárt szabad lett, a
kereskedő seggi ragadt a csónakhoz, a lapát a kezéhez, s most is ott ül, ha meg
nem holt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése