204. mese

A szegény ember és a komája (Szavak száma: 1286)

Volt egyszer egy szegény ember s ennek annyi gyermeke, mint rostán a lyuk, mint hálón a csomó; pedig oly szegény volt, hogy még a kenyérből sem ehetett eleget.

Hogy szegény volt az ember: az egész faluban nem akadt komája, pedig tiz sorjával is bejárta.

- No, ha már ebben a faluban nem akad komám, majd csak akad valahol; de mégis keresek magamnak, ha mindjárt addig megyek is, míg a szememmel látok, mig a lábom térdig el nem kopik!

Itt a szegény ember vetett a szerdásba négy vagy öt sült földialmát s elindult a hosszú útra komát keresni.

A mint mén mendegél, egyszer lát feléje közeledni valakit. Ez pedig nem volt egyéb, mint maga a Krisztus; de ezt a szegény ember nem tudta, még csak nem is álmodta.

- Hová hová, szegény ember? kérdi az istenfia.

- Elmegyek komát keresni. Tiz sorjával is bejártam szülöttehelyemet, még se’ akadt senki. Majd csak akad valaki, ha mindjárt addig megyek is, mig a szememmel látok, mig a lábam térdig el nem kopik!

- Sose’ fáradj! ha elfogadsz: leszek én.

- Hát te ki vagy?

- Én vagyok a Mesiás, az Isten fia.

- Ej, te nekem nem kellesz, mert te egyiktől elveszed és a másiknak odadod; egyiket felgazda­gítod, a másikat pedig elszegényíted!

Azzal a szegény ember tovább ment. A mint mén, mendegél, egyszer előtalált egy hosszú embert, ki nem volt más, mint maga a halál.

- Hová hová, szegény ember? kérdi a halál.

- Elmegyek komát keresni. Tiz sorjával is bejártam szülöttehelyemet, még se’ kaptam. Majd csak akad valaki, ha mindjárt addig megyek is, mig a szememmel látok, mig a lábom térdig el nem kopik!

- Sose’ fáradj! ha elfogadsz: leszek én.

- Hát te, ki vagy?

- Én vagyok az isten postája: a halál.

- No te jó leszesz; mert te egyformán kaszálsz az úr rétjén.

És a halál lett a szegény ember komája; de ő a komáját semmivel se tudta megkinálni; mert sem egy falat kenyere, sem egy korty itala, szóval semmije se’ volt.

- Hallod-e te szegény ember, mondja a halál, egyet mondok, kettő lesz belőle: te a mint látom igen szegény vagy, de majd felgazdagítlak én téged, csak ide hallgass. Itt van egy csomó fű, tedd el ezt jó helyre, akár a ládába, akár a mestergerendára. Ez a fű téged oly orvossá tesz, hogy a híred hét világra szól; majd jőnek te érted még üveges hintóban is, majd hínak téged még grófok-, herczegek- és királyokhoz is. Egész mesterséged pedig csak ebből áll: te engem minden halottnál meglátsz; s ha látod, hogy a lábánál állok, csak ebből a fűből adj be neki s tüstént meggyógyul az; de ha látod hogy a fejénél állok, csak azt mondd: halál ellen nincs orvosság! - s az azonnal meghal.

Ugy is lett. A szegény ember aztán eljárt gyógyítgatni s ha látta, hogy halál komája a beteg lábánál állt, annak csak abból a fűből adott be egy vagy két kanálnyit és az azonnal meg­gyógyult; ha pedig az a beteg fejénél állott, csak ezt felelte: halál ellen nincs orvosság és az tüstént meghalt.

Itt lelkem teremtette a szegény ember híre hét világra szólt, hogy itt meg itt milyen jó doctor van; de el is jöttek érte üveges-aranyos hintón még idegen országokból is s mindenki gazda­gon megajándékozta.

Itt lelkem, mi kerül a dologból mi nem, a szegény emberből olyan gazdag ember lett, hogy még a királynak is ő kölcsönzött.

Egyszer, sok idő mulva, kopogtat az ajtón a komája; de most bezzeg megtudta ám vendégelni, még pedig úgy hogy az, míg él, sose’ felejti el; egy kis lakzival ért fel.

- No koma, mondja a halál, ha te engem ily becsületesen megvendégeltél, úgy hozza magával a becsület, hogy én azt visszaadjam. Azért jöjj el hozzám vendégségbe, szívesen látlak.

Elmegyen a szegény ember halál komájához vendégségbe, hát mulatság közben térül-fordul s látja, hogy a koczikon számtalan sok, ezer meg ezer mécses ég, - ki tele, ki félig, kinek a fenekén itt-ott volt egy csepp s az ilyen már csak úgy pislogott mint a Pilátus macskája, mint a kialvó tűz; csak néha vetett egy-egy lobbot.

- Komám! hát micsodák ezek az izék? kérdi a szegény ember.

- Jobb, ha nem is kérded! felelt a halál.

- Talán ezzel a tengernyi sok mécscsel a pinczébe borért - vagy a kamrába élelemért jársz?

- Jobb, ha nem is kérded.

- Ha szeretsz, ha igazi komám vagy: mondd meg, micsodák ezek?

- No koma, ha már oly igen rám estél, megmondom: ez az emberélet világa, kinek-kinek van egy.

- Hát nekem van-e?

- Ha anyától születtél, van.

- De melyik az?

- Nem jó azt halandónak tudni!

- Ha igaz komám vagy, ha szeretsz, mond meg!

- Nem jó azt halandónak tudni; mert egy halál helyett hetvenhétszer halnál meg!

- No látom, hogy nem szeretsz!

- Ha már annyira fartatsz, ott van a kosko mellett.

Oda megyen a szegény ember s megnézi a mécsesét, hát látja, hogy csak itt-ott a fenekén van egy csepp; már alig pislogott. Ez nagy szeget ütött a fejébe.

- Koma! hát én csak eddig élek?

- Bíz addig ott, koma!

- Hisz mindjárt kialszik; még vissza se mehetek!

- Annál jobb, nem kell messze fáradnod.

- De tüstént kialszik!

- Nem tehetek róla.

No ez abban maradt s folyt a mulatság újra tovább, mintha semmisem történt volna. Egyszer az isten postájának valami dolga akadt, a gazdag ember pedig térül-fordul, mit, mit nem cselekedett: egy másik mécsesből, mely még egészen tele volt, a magáéba öntött, de ezt a halál mindjárt észrevette.

- Mit cselekedtél, koma?!

- Semmit koma, semmit!

- Ne mond, tudom én azt, ha nem láttam is. Azért, a ki másnak vermet ás, maga esik bele: csak egy imádság az életed.

- Engedj koma.

- Nem lehet!

- Engedj koma.

- Imádkozzál!

- Lábhoz koma.

- Imádkozzál!

Imádkozik a gazdag ember, elmondja a Miatyánkot, de a végéről mindig kifelejtette az Ament. Igy a halál semmire se tudott vele menni; akárhányszor elmondatta vele a Miatyánkot, a végéről mindig elhagyta az Ament: e nélkül pedig nem halhatott meg. Igy jött vissza a szegény ember a vendégségből, s igy nem halt meg.

Hogy haza ért a másvilágra, ezután is csak ugy járt gyógyitani mint annak előtte. Még aztán is sokszor látta halál komáját, de ez őt sohasem tudta levágni, mert az imádság végéről az Amen mindig elmaradt.

Midőn egyszer a szegény emberből lett gazdag ember tizenkét öles portát épittetett volna: a halál fölöltözött ácsruhába s fölkereste a komáját. Ez őt természetesen meg nem ösmerte. Itt a halál kivesz a csizmaszárából egy mértéket s vele elkezdi ott a házat széltébe-hosszába méregetni.

- Mit mér majsztram, kérdi a gazdag ember?

- Ezt az épületet, s a mint látom a szarufák igen hibásan vannak felállitva; egy jó szél ledönti.

- Ha hibásan vannak is: nem eb gondja! felelt gorombául a gazdag ember.

- Ez a mestergerenda is igen gyenge; nem sokára kettétörik.

- Ha ketté törik is: nem eb gondja!

- Ezek a gerendák is véknyak s rádásul meg kajszra állnak.

- Ha véknyak is, és ha kajszra állnak is: nem eb gondja.

- De ezek a léczek is gyengék.

- Ejnye, emilyen-amolyan pokolból jött kontárja, hogy gáncsoskodik a más ember dolgában!

- Hát, hogy meri kend ilyen ember létére azt mondani, hogy kontár vagyok?!

- Milyen ember?

- Az olyan ember, a ki beszélni se tud; azt se tudja kimondani, hogy Amen.

- No hát: Amen... Amen... Amen!

- No koma, mondja a halál, véged van! jer velem! Csak ekkor ismert a szegény ember a komájára.

- Engedj koma.

- Nem lehet!

- Lábamhoz koma.

- Nem lehet!

- Csak addig, mig ezt a házat fölépitettem.

- Nem lehet!

- Ha nem lehet, hát vigyél!!