A medve és a
farkas (Szavak száma: 632)
Medve. Jó reggelt, farkas
koma!
Farkas. Nekem ugyan nem jó;
de azért fogadj isten!
M. Be szomorú vagy?
tán valami bajod van?
F. Hadd el; ne
boszants!... csak volt.
M. Tán éhes vagy? mert
oly csikasz a horpaszod: mint valami szúnyog kisasszonyé?
F. Az is, de más is.
M. De te véres is
vagy! tán valamelyik atyádfiával küzdöttél?
F. Azzal ám, csakhogy
a legerősebb, a leggonoszabb atyámfiával - az emberrel volt bajom.
M. Hacsak ember!
F. Hacsak ember?... de
koma, nincs annál erősebb állat!... De halld a historiát, aztán beszélj. Igen
megéheztem, pedig te is tudhatod, hogy a gyenge malacz-, bárány-pecsenyét igen
szeretem. Ezért bekullogtam a faluba, de most az egyszer torkomra forrt; mert
rokonom a kutya fellázadt ellenem, s gazdájának elárult; ugatni, csaholni
kezdett. Kiugrik erre az ember s fényes farkával, mit ők baltának neveznek,
ugyancsak elpáholt, helybehagyott, hogy az irhámat alig tudtam tovább
czipelni.
M. Mondtam a mit
mondtam, s most is azt mondom: hacsak egy ember!
F. De koma, én is
mondtam a mit mondtam s most is azt mondom; nincs annál erősebb állat!
M. Nézd koma, így
tépném össze, mint ezt a galagonyabokrot. - Ezzel a medve nagy mérgesen
tövestül együtt kirántott egy galagonyabokrot s mint a kenderszálat,
pozdorjává, diribra-darabra törte.
F. Könnyű neked itt
vitézkedni, a hol senki sincsen.
M. Ott is maczkó
leszek én a talpamon, legyőzöm az embert.
F. Nem hiszem.
M. Nem?
F. Nem!
M. Hát fogadjunk.
F. Mibe?
M. Egy kövér nyúlba.
F. Nem bánom.
M. Itt a bocskom!
F. Itt a talpam!
Fogadtak abba, hogy a
medve mindig legyőz egy embert, s ezt a farkas tagadta. E fogadás következtében
lesbe álltak; az ország-út mentében egy bokor megé elbújtak.
Csak várnak, csak
várnak, egyszer arra jön egy gyermek.
M. Ember-e ez?
F. Nem.
M. Hát micsoda?
F. Ez csak lesz.
Csak várnak, csak
várnak, egyszer arra jön egy vén koldús.
M. Ember-e ez?
F. Nem.
M. Hát micsoda?
F. Ez csak volt.
Csak várnak, csak
várnak, egyszer arra jön egy fehér személy.
M. Ember-e ez?
F. Nem.
M. Hát micsoda?
F. Ez csak
asszonyi-állat.
Csak várnak, csak
várnak, egyszer arra jön egy lovas huszár.
M. Ember-e ez?
F. Ez már talpig
ember!
Most a medve kiűlt a
töltés kellőközepére s elállta a huszár útját. A farkas pedig csak a bokorban
maradt, onnan nézte az egész dolgot.
Meglátja a huszár a
furcsa út-levél vizitálót, elkáronkodta magát, megtőltötte pisztolyait s
kétszer rálőtt. Mind a két lövés talált, mert a maczkó kissé megrázkódott, de
azért fel se’ vette, csak ott maradt elébi helyén.
A huszár se vette
tréfára a dolgot, kirántván fényes kardját, a meztelen fegyverrel beretválgatni
kezdé az útlevél vizitálót, - természetesen saját omló vére volt a meleg, a
forró szappanléh.
De a medve sem
állhatta sokáig a dicsőséget, hanem ízibe hátat forditott. Bezzeg nem gondolt a
fogadással s nem nézte, hogy hol mély az árok hol nem, hanem illa berek nád a
kert, tüskön-bokron keresztül a vadon erdőbe menekült!
A huszár nem űzhette
tovább, mert nagy pecsétü levelet vitt: így a maczkó megmenekült a kész
haláltól.
Egy hét múlva, a
medve eddig betegen feküdt, - találkozik farkas komájával s a következő
beszédet váltották egymással:
F. No koma, megnyertem
a fogadást!
M. Meg bíz azt;
megkapod a kövér nyúlat.
F. De már most csak
elhiszed, hogy az ember a legerősebb állat?
M. Vagy akarom, vagy
nem, el kell hinnem! Hanem soha világ éltemben nem láttam én oly fura állatot,
mint az az ember; mikor két lábra állva feléje mentem, már vagy harmincz lépésről,
mint a vadmacska a szemem közé köpött, még pedig úgy, hogy még a bőröm is
borsodzott tőle. De ez még hagyján lett volna! de mikor hátulról kihúzta fényes
nyelvét; mikor ezzel nyalogatott, pofozgatott: teremtútse, ki nem tudtam állni,
hanem hátat forditottam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése