A
farkas és a róka komasága (Szavak száma: 2204)
Verembe esett a
farkas, a róka, a vadmacska és a nyúl. Csak megvoltak ők addig, mig a róka meg
nem éhezett; de, hogy ez a gonosz mulatság bekövetkezett, a róka praktizálni
kezdett s hozzá fogott a dologhoz ilyeténképen:
- Farkas: szép, róka:
szép, vadmacska: szép, nyúl: nem szép - együk meg.
Megfogták a szegény
nyúlat s megették; de mi volt ez ennyi kamasznak? annyi, mint nagy szárazság
idején egy csepp eső; de mégis megvoltak ők az nap, mert máskép nem lehetett;
mert nagy úr az a ,muszály’, de még nagyobb a ,lehetetlenség’.
Másnap a róka újra
elővette a praktikáját s csak elkezdi:
- Farkas: szép, róka:
szép, vadmacska: nem szép - együk meg!
Megették. - A róka
maga alá kaparította a vadmacska belét, de a farkas ezt nem tudta.
Másnap megint nem
volt mit enni. A róka maga alól csak húzogatja, csak tépegeti a vadmacskabélt;
de a farkasnak nem volt mit enni. Meglátja a farkas, hogy az ő rókakomája eszik
valamit, kérdi azért tőle:
- Mit csinálsz róka
koma?
- Hát megéheztem, a
bélemet kihasitottam s most azt eszem.
A farkas is belevágja
a hasába a fogát s jót hasít rajta; de csakhamar vonítva hagyta abba, hogy neki
ilyen mulatság nem kell!
Már
két álló hétig voltak a veremben. A rókának se tartott örökké a vadmacskabél, ő
kegyelme
is megéhezett és csak ekkor kezdett gondolkozni a szabadulásról, s azt mondja a
farkasnak:
- Hallod-e farkas
koma!
- Mit akarsz, róka
koma?
- Nem egyebet farkas
koma, csak azt szeretném tudni, hogy milyen magas vagy; mert világéltemben mindig
hallottam, hogy te is magas vagy, de a medve náladnál mégis magasabb: azért nem
próbálnád meg s nem állnál fel?
Feláll az ordas s ugy
kinyujtózkodott, hogy az ina szinte ropogott belé. A róka egyszerre átlátta,
hogyha felállhatna a farkas hátára, szépen kiugorhatna a veremből.
- Nem azt mondom én
farkas koma, hanem azt: hátha én téged kihúználak.
- Óh, te bolond, hisz
magadat se tudod, nemhogy engemet.
- Hátha felállnék a
válladra, ha nem tudnék is kiszabadulni, de legalább megmondanám, hogy milyen
idő van oda kinn!
A farkas ráállt, a
róka pedig felállván ennek a vállára, innét aztán könnyű volt neki kiugrani.
Mikor aztán kinn volt, illa berek, nád a kert! azt se mondta a farkasnak, hogy:
,bá’; hanem egyenesen berontott egy lúdólba s lakzit csapott; bevert vagy három
lúdat. - De a komájáról se feledkezett meg; mert vitt neki egy lúdczombot.
Mikor a farkas elnyelte a lúdczombot, elkezd előtte sopánkodva panaszkodni
ilyeténképen:
- Ej, farkas koma, de
megjártam! hát az imént hogy elmentem, azzal a szándékkal, hogy vagy egy lúdat
hozok a számodra, rajta vesztettem; mert csak a lába maradt a számba s azt is
neked hoztam. Úgy-e, hogycsak jó komád vagyok?!
- Jól van jól,
morgott az ordas, azt se mondom, hogy jó vagy, azt se, hogy nem; hanem mindenek
előtt húzz ki innen a veremből; - nyujtsd be a farkadat.
- Ej, farkas koma, a
rókafark könnyen szakad, még vagy vissza esnél s megütnéd magadat, vagy tán ép
a nyakadat törnéd ki, mi aztán nekem holtig tartó bánatot okozna, (pedig a
ravaszdi csak jó bőrét féltette, nehogy a farkas, nehezebb levén mint ő,
visszarántsa) engem pedig megfosztanál legszebb ékességemtől; hanem majd hozok
én egy galyat, majd kihúzlak én azon.
Elszalad a róka,
keres két galyat, - az egyik erősebb volt mint a másik.
Benyujtja a vékonyabb
galyat, húzza fölfelé a farkast, s mikor már fele-útban volt, egyet rántott
rajta, a galy kettépattant, a farkas pedig visszaesett, hogy szinte nyekkent
bele. A farkas nagyot orditott, a róka pedig nagyot kaczagott. - Aztán mégis
csak kihúzta az erősebb galyon.
- Hallod-e farkas
koma, én mindig a te javadat akartam, most is azt akarom; mindketten éhesek
vagyunk, de itt meg itt ép lakzi van s tudom a bejárást a kamarához, menjünk
oda a lakodalomba.
Hogy elértek a lakzis
házhoz; hogyim a lakzis nép mind a szobában volt, miután az idő ép vacsora után
volt, ezért tánczoltak: a két czimbora résen volt s beszökött a kamrába. A
gazda pedig, hogy már a kamrában semmi dolog sem volt, azt lakatra vetette, s
igy a két jó madár benszorult. A róka ízibe észrevette a dolgot, hogy nem jó
rendben van a szénája, de a farkas, hogy éhes volt, kedvére evett. Hogy
jóllakott a farkas, oda űlt a csap alá s ivogatott. A róka csak azon törte a
fejét, miként szabadulhatna ki; de a farkas, hogy a füle melegedett, semmivelsem
gondolt. A róka utoljára is, mint a csizmadia az ajtószögben, feltalálta magát;
a talpfa alatt lyukat kezdett ásni. A farkas mint a kefekötő egyre ivott;
köszöngette magára a poharat ilyeténképen: Isten éltessen ordas! isten áldjon
meg! - Utoljára mégis észrevette, hogy a róka sonfordál valamiben s ezért
megszólitotta:
- Mit csinálsz, róka
koma?
- Hahó, farkas koma!
itt lesz még a valami; itt van elásva a csörgefánk, hogy meg ne száradjon, - ez
lesz ám még a jó borkorcsoja!
- Eh, csörgefánk ide,
csörgefánk oda, jöszte igyál; mert különben rád öntöm.
A róka átlátta, hogy
részeg asszonynyal van dolga: ivott, s azzal tovább ásott.
- Róka koma, jer
igyál! mert ha nem jősz, megfogom a hátadon a bőrt, majd eljősz aztán, vagy
akarsz vagy nem!
- Csendesebben farkas
koma; mert majd meghallják oda benn s jól ellazsnakolnak!
- Eh, mit nekem
csendesség?!... róka koma! be danolhatnám van!... No, te vagy a menyasszony,
én pedig a vőlegény, jer, járjuk el a menyasszonytánczot!... Igen jó kedvem
van; jer, hagy öleljelek meg. - A róka már ekkor félig-meddig készen volt a
lyuk ásással, gondolta magában: no várj, majd megöleltetlek, majd
megdanoltatlak, majd megtánczoltatlak, hogy szinte izzadsz bele!
- Róka koma, be
szeretlek, jer, hagy csókoljalak meg!
A róka már ekkor
készen volt a lyukkal; ő is tehát egy hanggal fentebb kezdte a mulatságot.
- Róka koma! szörnyű
jó kedvem van: danoljunk!
- Ne danolj ordas!
- Dallok én!
- Ne danolj!
- Dallok én, ha
mindjárt meghalok is!
- Magadra vess, isten
látja a lelkemet, én oka nem leszek!
- Ok, nem ok...
dallok én s jöszte velem tánczolni. Én vagyok a vő... vő... vőlegény... te vagy
a meny... meny... menyasszony!
Aztán össze
ölelkeztek, össze-vissza csókolták egymást s danolni kezdtek kotta nélkül ily
ékes hangon:
- Au... au... au...
aúúúv!! Aztán tánczolni kezdtek s mindent tővel-hegygyel összeforgattak.
Ugyan mi lehet az...
ugyan mi lehet az?... tanakodtak a vendégek oda bent... Az bíz farkas orditás
és róka kontrázás... az bíz farkas orditás és róka kontrázás... de hol
vannak... azok bíz a kamrában vannak... ott bíz a!...
Közbe-közbe
hallatszott az ékes nóta: Au... au... au... aúúúv!! A farkas primázott, a róka
pedig kontrázott, kotta nélkül.
A bíz a kamrában
van... botra, csűlökre legények... farkas van a kamrában...
Itt levetették a
lakatot, kinyitják a kamrát, hát uramfia! mit látnak?! egy részeg farkast, mely
tele torokkal a csapra ütött hordó mellett danolt, mellette pedig egy félrészeg
róka kontrázott... Ily vendégeket nem hítak a lakziba!... agyon kell verni!
A róka, hogy szorult
a kapcza, szépen kibújt a lyukon s a farkas is utána akart menni; de, hogy im ő
kegyelme nagyobb állat volt mint a róka, nem fért ki a lyukon: benrekedt!...
Csihí-puhí! ütötték-verték, mint a két fenekű dobot! végre nem állhatta sokáig
a dicsőséget: beállott festőlegénynek s a kamra falát szépen kipingálta!
Mikor már a farkast
félig agyon verték, valahogy mégis kiszabadította a fejét s kiszaladt a tárt
ajtón. Ennek is megesett a lakzi, mint Kenyeresnek a bab; ez se megyen többé a
lakodalomba hivatlanul!
A róka most is
szárazon vitte el az irhát! de azért elvetette magát az útfélen, hogy ő
meghalt, hogy őt igy verték, ugy verték agyon. Ezért a fülét-farkát
eleresztette, még a szemét se hunyoritotta, hanem ott feküdt mintegy darab fa.
Arra jön egy halas
kocsi, hát látja a gazda, hogy ott az útfélen egy döglött róka fekszik. Ennek
se kellett több, fölvette a rókát s bevetette hátul a saroglyába.
A róka sohase volt
ily nagy úr, szekéren vitték; de, hogyim az orrába ütődött a jó halszag,
kurázsit kapott az evésre; hozzá is látott amúgy magyar-miskásan.
A halász hátra se
tekintett, csak az ökreit hajtogatta: csále Bimbó, hajsz Csákó!
A róka a mit meg nem
ehetett, egyenként lepogyogtatta a szekérről s mikor megeléglette, utána maga
is leugrott. - A szegény ember észre sem vette a gazdálkodást, csak az ökreit
hajtogatta: csále Csákó! hajsz Bimbó!
A róka aztán a sok
halat fölszedte, ölre rakta. Csak viszi, csak viszi, egyszer ép szembe találja
a kullogó, vert ordast, - s ekkor még neki állt fölebb, hogy ő igy megmondta,
úgy megmondta, minek danolt a koma, - a mit keresett, megkapta! Addig beszélt a
róka és addig mentegette magát, mig utoljára is kibékültek. Hogy szent lett a
barátság, azt kérdi a farkas a rókától:
- Mit viszesz, róka
koma?
- Halat, farkas koma.
- Hol vetted?
- Fogtam.
- Hol?
- A vízben.
- Hogy fogtad?
- Hát, halásztam.
- Koma! tanits meg
engemet is erre a mesterségre.
- Szivesen. Hátha
valahol lékot találok, beledugom a farkamat, a sok hal mind rá tódul s alig
birom kihúzni.
- Nohát úgy én is halászni
megyek, felelt a farkas.
- No, hogy ne mond,
hogy nem voltam jó komád: jer, izleld meg előb az én halászatomat, s ha
jóllaktunk, én is elmegyek veled.
Hogy jóllaktak,
kapják a lelkét, elmentek halászni. A róka kiválasztotta a legnépesebb lékot,
hová legtöbben jártak mosni.
Bedugja az ordas a
farkát s midőn egy kicsit odafagyott, próbálja húzni, nem ereszti valami, - ő
tehát azt gondolta, hogy hal van rajta.
- Róka koma! van már
ezen; mert valami nehezet érzek a farkam végén. Azért húzhatom-e már?
- Ne még farkas koma,
várj; hagy jőjön rá több.
Hitt a bolond ordas a
rókának, úgy annyira, hogy egészen odafagyott a farka.
- No már most
huzhatod, mondja a róka.
- Húznám ám, de nem
birom!
- No majd segitek én.
- Beleharap a róka az ordas szügyébe, annál fogva vonczolta s mikor már jól
elkinozta, csak akkor szólalt fel.
- Hej, koma! nem jól
van itt a dolog; odafagyott a farkad!
- Mit csináljunk?
kérdi a farkas.
- De mit ám?
válaszolt a róka.
- Én nem tudom.
- Én sem ám; - de
mondok egyet, kettő lesz belőle: rágjuk el a farkadat, nekem jó éles fogam van;
- de a farkas nem engedte.
Itt, már az idő
pitymallani, szürkülni kezdett, úgyannyira, hogy meg is viradt. Hogy megviradt,
az asszonyok mosni jöttek a vízre. Hogy odaérnek, hát látják, hogy egy irdatlan
farkas ott űl a lék szélén. Először azt gondolták róla, hogy csak csupa
mulatságból, csupa parádéból űl ott, kurjásznak rá, de bíz az nem szaladt
el.... Az bíz oda van fagyva, az bíz oda van fagyva. Hajigálják, - ki
sulyokkal, ki a mosószék lábával, decsak nem szaladt el, végre észrevették,
hogy hányadán van a dolog.
Itt az asszonyok
vérszemet kapnak; mert ilyenkor még a galamb is ölyv erejével bír: a szegény
farkast mosóruhának nézték s úgy megsulykolták, úgy megszapulták, hogy mig él
sem felejti el. Hijába! mint a szóbeszéd tartja: sok lúd farkast győz.
De az ordas sem
állhatta sokáig a dicsőséget, szép farka hijával megszabadult. - Csakhogy még
igyis elillanhatott, mert bizony csúnyát látott volna! Csak úgy lézengett aztán
mint az agyonvert.
A róka itt is
szárazon vitte el az irhát, - s azalatt valahol belefeküdt a pozdorjába;
gubanczos szőre mind tele lett, aztán pedig elvetette magát az útfélen, hogy ő
igy agyon van, úgy agyon van verve.
Arra kullog a farkas,
hát látja, hogy ott fekszik a komája az útfélen.
- Hát téged mi lelt?
- Ugyan már hogy
kérdezhetsz ilyent, mondja a róka, hiszen félig-meddig agyonvertek!
- No, nekem is betett
a halászat.
- Nekem minden
csontomat úgy összetörték, nézd csak, hogy áll ki a bundám szőre közül!
- Jer velem róka
koma, majd kiheverjük a gazban!
- Mennék ám, de nem
birok!
- No, majd vezetlek
én.
- Vezetnél ám, de a
lábomra se tudok állni!
- No, ha nem birsz,
jer a hátamra, majd én valahogy elczippellek.
Hogy a farkas hátára
vette a rókát, egyszer az csak elkezd annak a fülébe sugdosni, ilyeténképen:
- Vert viszen
veretlent, vert viszen veretlent.
Pedzi a farkas a
fülét, hogy valjon mit mond a komája? A róka csak sugdos, csak sugdos, mondván:
- Vert viszen
veretlent, vert viszen veretlent.
Hegyezi a farkas a
fülét, s kérdi a rókát:
- Hogy mondtad, koma?
- Veretlen visz
vertet, veretlen visz vertet. A farkas elhitte.
Alig mennek egy jó
darabra, a róka ujra elkezd a farkas fülébe sugdosni:
- Vert viszen
veretlent, vert viszen veretlent. A farkas csak hallgatja, csak hallgatja.
- Vert viszen
veretlent, vert viszen veretlent.
Itt a farkas úgy
lehajitotta a rókát a földre, hogy szinte nyekkent bele.
- No róka, eb legyen
a te komád, nem én; róka voltál, róka vagy, róka leszesz s mindaddig az is
maradsz, mig az ördög el nem viszen.
- Miért mondod azt,
farkas koma?
- Ne nevezz úgy, mert
mindjárt összetéplek; eb legyen a te komád, nem én!
Itt a farkas, meg a
róka összecsattogtatták a fogaikat, hogy szinte szikrát hánytak, s elváltak egymástól;
az egyik jobb-, a másik pedig balfelé tartott. Ez napságtól fogva nem komája a
farkasnak a róka s ez időtől fogva mondják azt a szóbeszédben: elsza... mint
róka a komaságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése