Favágó, Mercurius (Szavak száma: 387)
Egy víz partján egykor egy jobbágy fát vága,
S némely száraz ágért egy fűzfára hága.
Azonban fejszéje, melyet kölcsön kére,
Kezéből beesett a víz fenekére.
Ezt látván elfakad sírva, s mond: “Istenem!
Látom minden gonosz megesküdt ellenem,
Gyermekimnek otthon nem lévén kenyerök,
E kis fán reménylem hogy négy poltrát nyerek,
Azon egy kenyeret vehetek számukra,
S nem néznek ma estve éh szemmel anyjukra.
De íme, a honnan boldogságom várom,
Látom reménytelen, az neveli károm.
E fejszét nem lehet többé megtalálni
S már azért legalább négy nap kell kapálni.
Éhen hal meg addig szegény házam népe.”
Így sírt, Mercurius mikor hozzá lépe,
S mond neki: “Ne búsulj a fejszén, jó paraszt:
Meg lesz, ne félj semmit, megtaláltam én azt.
S egy szép arany fejszét nyújtván jobb kezével
Reménylem fát vágtál, monda, e fejszével.”
Melyre az éhen holt kegyes paraszt így szólt:
“Uram! az én fejszém oly szép fényes nem volt!”
Ő megelégedvén ez igaz szavával,
S megint megkinálja egy ezüst baltával.
“E volt hát a tied?” De a vén tagadja
S szavát Mercurius ismét helyben hagyja.
Végre egy vas fejszét előtte felemel;
“Uram ez az enyim!” a vén vígan felel;
Nem örülne jobban egy vak két szemének,
Mint ő örült szegény a meglelt fejszének.
Pajtásihoz megyen ily örömmel tele,
S beszéli, miként bánt Mercurius vele,
Hogy arany és ezüst fejszékkel kinálta;
De ő a magáét bennök nem találta.
Mond erre egy jobbágy: “Ugyan bolond voltál,
Az arany fejszére hogy ekképen szóltál.
Én ráhagytam volna ötszáz csegélyével;
Mert felért volna az ezer vas fejszével.”
Így szól s a magáét a vízbe bocsátja:
“Add elő a fejszém, jó Mercur” kiáltja
Mercurius eljő ordító szavára
S egy szép arany fejszét oda visz számára,
S kérdi, ismer‑e e drága fejszére?
“Úgy van, mond a jobbágy, enyim csegélyére;
A ki csinálta is megtudnám mutatni,
Húsz, harminc tanuval megtudnám vallatni.”
“Megőszült vén disznó, Mercurius felel,
E csalárd hazugság helyt vén szádban hogy lel.
Mivel hogy e hazug bizonyságot tetted;
Keressed fejszédet a hová vetetted”...
Azonban a másik jó jobbágy számára
Adja a két fejszét Jupiter szavára.
“Jó szívedért paraszt, mond e béred leszen,
Tudd meg, hogy a jókkal Jupiter így teszen.”
S némely száraz ágért egy fűzfára hága.
Azonban fejszéje, melyet kölcsön kére,
Kezéből beesett a víz fenekére.
Ezt látván elfakad sírva, s mond: “Istenem!
Látom minden gonosz megesküdt ellenem,
Gyermekimnek otthon nem lévén kenyerök,
E kis fán reménylem hogy négy poltrát nyerek,
Azon egy kenyeret vehetek számukra,
S nem néznek ma estve éh szemmel anyjukra.
De íme, a honnan boldogságom várom,
Látom reménytelen, az neveli károm.
E fejszét nem lehet többé megtalálni
S már azért legalább négy nap kell kapálni.
Éhen hal meg addig szegény házam népe.”
Így sírt, Mercurius mikor hozzá lépe,
S mond neki: “Ne búsulj a fejszén, jó paraszt:
Meg lesz, ne félj semmit, megtaláltam én azt.
S egy szép arany fejszét nyújtván jobb kezével
Reménylem fát vágtál, monda, e fejszével.”
Melyre az éhen holt kegyes paraszt így szólt:
“Uram! az én fejszém oly szép fényes nem volt!”
Ő megelégedvén ez igaz szavával,
S megint megkinálja egy ezüst baltával.
“E volt hát a tied?” De a vén tagadja
S szavát Mercurius ismét helyben hagyja.
Végre egy vas fejszét előtte felemel;
“Uram ez az enyim!” a vén vígan felel;
Nem örülne jobban egy vak két szemének,
Mint ő örült szegény a meglelt fejszének.
Pajtásihoz megyen ily örömmel tele,
S beszéli, miként bánt Mercurius vele,
Hogy arany és ezüst fejszékkel kinálta;
De ő a magáét bennök nem találta.
Mond erre egy jobbágy: “Ugyan bolond voltál,
Az arany fejszére hogy ekképen szóltál.
Én ráhagytam volna ötszáz csegélyével;
Mert felért volna az ezer vas fejszével.”
Így szól s a magáét a vízbe bocsátja:
“Add elő a fejszém, jó Mercur” kiáltja
Mercurius eljő ordító szavára
S egy szép arany fejszét oda visz számára,
S kérdi, ismer‑e e drága fejszére?
“Úgy van, mond a jobbágy, enyim csegélyére;
A ki csinálta is megtudnám mutatni,
Húsz, harminc tanuval megtudnám vallatni.”
“Megőszült vén disznó, Mercurius felel,
E csalárd hazugság helyt vén szádban hogy lel.
Mivel hogy e hazug bizonyságot tetted;
Keressed fejszédet a hová vetetted”...
Azonban a másik jó jobbágy számára
Adja a két fejszét Jupiter szavára.
“Jó szívedért paraszt, mond e béred leszen,
Tudd meg, hogy a jókkal Jupiter így teszen.”
E pogány mesének ez rövid értelme
Hogy a jók körül jár az Úr segedelme,
Utál az ő lelke minden hazugokat
S mind a két világon megveri azokat.
Hogy a jók körül jár az Úr segedelme,
Utál az ő lelke minden hazugokat
S mind a két világon megveri azokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése