Jó
és Gonosz utazása (Kirgiz mese, szavak száma: 1277)
Régesrégen
a Jó és Gonosz nagy barátságban voltak s elhatározták, hogy együtt mennek
világot látni. El is indultak nagy készülettel, lóháton. Vittek magukkal
eleséget, sokat, sokat. Útközben meg-megálltak, pihentek, de Gonosz mindig úgy
rendezte a dolgot, hogy csak a Jó elemózsiájából ettek, míg az teljesen
elfogyott. Mikor aztán egy befaló falás nem sok, annyi sem volt a Jó
elemózsiájából, mondotta Gonosz:
-
Na, Jó, a te elemózsiád elfogyott, mit fogsz most csinálni?
-
Jól tudod te azt, - mondotta Jó - minek mondjam?
-
No bizony, hogy jól tudom, - mondotta Gonosz, - levágjuk a lovadat s azt fogjuk
ezután enni.
Jó
nem szólt semmit, levágták a lovat s attól fogva, amíg benne tartott, annak a
húsát ették. Mikor a ló húsa is elfogyott, kérdezte Gonosz:
-
Hát most mit fogsz csinálni, Jó? Elfogyott a ló húsa.
-
Az a te dolgod, Gonosz, én nem szólok bele; tégy, amit akarsz.
-
Hát bizony, ha az én dolgom, akkor le is vágom a fél füledet s azt esszük, amíg
benne tart.
Jó
nem szólt semmit, engedte nagy jámborul, hogy Gonosz levágja a fél fülét. Aztán
az is elfogyott. Sor került a másik fél fülére. Mikor az is elfogyott, megint
kérdezte Gonosz:
-
Na, Jó, már most lovad sincs, füled sincs, mit fogsz csinálni?
-
Én nem tudom, de tudod te; csinálj, amit akarsz.
-
Hát biz én kiszúrom a szemedet, - mondotta Gonosz. És kiszúrta mind a két
szemét Jónak s megették azt is. Most már nem volt sem ló, sem fül, sem szem, s
akkor azt mondotta Gonosz:
-
Na, Jó barátom, most már csakugyan kérdem, hogy mit kezdesz, mit akarsz, mit
fogsz csinálni? Én veled többet egy úton nem járok, itt hagylak.
Mondotta
Jó:
-
Hát jól van, hagyj itt. De mégse hagyj itt, vezess be engemet egy erdőbe, ahol
nincs senki, majd. Ott gondot visel rám az Isten.
Gonosz
megtette ezt a szívességet, bevezette Jót egy sötét erdőbe s otthagyta. Ottan
Jó leült egy fa alá, gondolkozott, tünődött magában, vajjon mi lesz vele. Hát
épen akkor tartott ottan tanácsot egy tigris, egy róka s egy farkas. Jó
elkezdett hallgatózni. A farkas mondta:
-
Te, tigris, miért nem mégy ki ebből az erdőből? Miért tartózkodol itt
állandóan?
-
Azért, - mondotta a tigris - mert ebben az erdőben van két nagy nyárfa; ennek a
nyárfának a levelével ha világtalan ember megdörzsöli a szemét, újra szeme
lesz; ha füle nincs s megdörzsöli a füle helyét, ismét füle lesz. Ezt a két fát
őrizem én, farkas koma. De hát te, farkas koma, miért nem hagyod el a te
hazádat?
-
Azért, - mondotta a farkas - mert az én hazámban, ahol én lakom, van egy gazdag
ember, annak hatezer juha s van ennek a gazdag embernek egy fekete kutyája.
Ennek a kutyának a csontjával vissza lehet adni a halottnak az életét. Ezt a
fekete kutyát szeretném én megszerezni.
Akkor
a farkas, mikor ezt mondotta, a rókához fordult s kérdezte:
-
Hát te, róka koma, miért nem hagyod el a halmot, ahol lakol, soha? Mit csinálsz
te ott?
-
Mert annak a fekete halomnak a tövében, ahol én lakom, akkora darab arany van,
mint egy lófej. Azt őrizem én, - mondotta a róka.
Mindezt
jól hallotta Jó, aztán csak ült szép csendesen, amíg az állatok elszéledtek.
Akkor felkelt, elindult az erdőben, tapogatódzott, megtapogatta sorba a fákat.
Addig tapogatott, amíg rátalált a két nyárfára, arról leszakított néhány
levelet, megdörzsölte a szemét s hát azonnal visszanyerte a szeme világát. Úgy
látott, mint annakelőtte. Aztán megdörzsölte a füle helyét: abban a pillanatban
megvolt a füle. Most már mehetett Jó, amerre neki tetszett. Ment is, meg sem
állott, míg a fekete halomhoz nem ért. Ottan megtalálta a lófej nagyságú
aranyat, amit a róka őrizett. Azzal a lófej nagyságú arannyal elment ahhoz a
gazdag emberhez, akinek hatezer juha volt. Köszönt neki; ez fogadta, aztán
megkérdezte:
-
Hallod-e, nem adnád el a fekete kutyádat?
-
El, ha jól megfizeted, - mondotta a gazdag ember.
-
Nézd, neked adom ezt a nagy darab aranyat.
Bezzeg
jó szívvel adta a gazdag ember a fekete kutyát.
-
Vigyed Isten hirével.
Azzal
elindult Jó, vitte magával a fekete kutyát. Ment, mendegélt, elérkezett egy
rétre, ottan megtelepedett, tüzet gyujtott, levágta a kutyát, rádobta a tűzre,
s addig égette, amíg csak a csontja maradott. Azután meg széttördelte a
csontot, össze-vissza morzsolta, a csontport szépen beletette a zsebébe s
ment-mendegélt, meg sem állott, míg a király városába nem ért. Felment
egyenesen a palotába. A király épen nagy beteg volt, hát a királyné fogadta Jót
s kérdezte, hogy mit akar, miféle ember? Azt mondotta Jó:
-
Szeretnék a fia lenni egy olyan embernek, akinek nincs fia, vagy a leánya egy
olyan embernek, akinek nincs leánya.
Mondotta
a királyné:
-
Ha te fia akarsz lenni egy olyan embernek, akinek nincs fia, akkor légy az én
fiam, mert nekem nincs s a király épen halálán van.
-
Fiad leszek, - mondotta Jó.
Telt,
mult az idő. Egyszer Jó kiment a rétre, ahol a királynak a ménese legelt. Ott
járt-kelt a ménes körül egész nap, csak este került haza s hát este, mikor
hazaér, azzal a hírrel fogadják, hogy meghalt a király. Sírt a királyné
keservesen, Jó pedig bement hozzá, vigasztalta:
-
Ne sírjon, felséges édesanyám, feltámad az én királyapám. Ihol, itt van nálam a
fekete kutya csontjának a pora: ettől a halottak is feltámadnak.
Odaadta
a port a királynénak, az meg belehintette a király szájába s íme, abban a
pillanatban a király felnyitotta a szemét: feltámadott.
-
Hej, de nagyot aludtam! - sóhajtott a király.
Mikor
aztán megtudta, hogy mitől támadt fel, nagy volt az öröme. Egyszeribe
összehivatta az országának a népét s mondta:
-
Engem az én fogadott fiam feltámasztott, én ezért őt azzal jutalmazom, hogy ő
lesz az én utódom. Még ezen a napon általadom neki az én országomat. Hívjátok
be.
Jó
akkor is kint csatangolt a réten a ménes körül. Szaladtak utána a követek,
hívták: jere, Jó, jere, hivat a király. Hazament Jó, felszaladt a palotába s
fogadta a király nagy szeretettel. Megölelte, megcsókolta s hálálkodott neki:
-
Édes fiam, drága fiam, megmentetted az életemet. Mától fogva te vagy az ország
királya!
Gyorsan
beleültette az arany trónusba s fejére tette az aranykoronát. És volt a
királynak egy leánya, olyan szép, mint a hold s olyan felséges, mint a nap s
mondotta ennek a leánynak:
-
Leányom, édes leányom, akarom, hogy felesége légy Jónak.
A
leány szívesen beleegyezett, felesége lett Jónak.
Telt,
mult az idő, élt Jó nagy boldogságban, békességben, egyszer azonban, amint
szokása szerint a ménese körül őgyelgett, találkozott az ő régi társával,
Gonoszszal. Hej csudálkozott Gonosz, nem hitt a szemének!
-
Mi történt veled, Jó, hogy ilyen előkelő ember lett belőled?
Jó
elbeszélt mindent Gonosznak, úgy, amint történt.
-
Ejnye, ejnye, - mondotta Gonosz - vezess el engem is abba a sötét erdőbe, hátha
belőlem is ilyen gazdag, előkelő ember lesz, mint tebelőled. Látod, én
kiszúrtam a szemedet, levágtam a füledet, otthagytalak egy sötét erdőben s
milyen szerencsés ember lett belőled. Szúrd ki te is az én szememet, vágd le
mind a két fülemet, vezess abba az erdőbe s hagyj ott engem, mint ahogy én
otthagytalak téged.
-
Te akarod, hát úgy legyen, - mondotta Jó.
Kiszúrta
mind a két szemét Gonosznak, levágta mind a két fülét, elvezette abba a sötét
erdőbe s otthagyta. A róka, a farkas s a tigris épen akkor jártak ott az erdőben
s meglátták Gonoszt:
-
Ahá, hát ez az ember az, aki elvitte az aranyat; aki megvette attól a gazdag
embertől a fekete kutyát. Jónak jó, gonosznak gonosz a jutalma, - mondották
mind a hárman s abban a pillanatban felfalták Gonoszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése