52. mese

Szarvas és borjai. (Szavak száma: 255)

Egy fiatal szarvas december havában
Betegen fetrengett hideg barlangjában.
Hol anyai szívét főkép az szaggatta,
Hogy kettős borjait nem ápolgathatta,
Kik csak tejhez szokván, még füvet nem téptek,
S gyengeségök miatt botorkázva léptek. -
Zsíros őszi fűvel rakva volt a tanya,
Melyet télre gyűjtött ez a gondos anya.
Abból ett előttök, hogy ha elszoknának
A tejtől s erősebb ételre kapnának,
Addig is míg a föld megnyitván kebelét,
Önként kitálalja a vadak ételét.
Betegsége híre elment mindenfelé,
S más nap a barlangot a néző betelé.
A látogatóknak unta várni végét.
Kérdik: hogy van? s miként érzi egészségét?
Innen egyenesen mennek a szénára,
Melyet zsugorgatott borjai számára.
Ekként látogatták sínlődő társokat,
Hogy minden nap nála megtömték hasokat. -
A szarvasnak végre történék halála,
S a sok szomorú fél helyet sem talála.
Csakhamar holt testét egy lyukba beteszik,
Azután a sarjút egy szálig megeszik. - -
Más nap virradóra, hogy kiürült hasok,
A jászolra mentek az árva szarvasok:
De fájdalmok után mely nagy lett félelmök,
Látván, hogy nincs többé egy szálnyi élelmök.
Az éhség foga közt még két nap gyötrődtek,
Azután mind ketten éhen megdöglöttek.

Ez a rövid mese céloz az olyakra,
A kik futva mennek a toros házakra,
S benyelik az árvák végső falatjokat
Az nap, melyen sírba zárták be atyjokat,
Kik a házban, melyre az úr mért siralmat,
Mintegy őt bosszantván, ütnek lakodalmat.
A hét árvák anyját itatják erővel,
Még a megholtért is isznak bolond fővel. -
Megunt hitves társát vígan temethette,
A ki legelőször a tort elkezdette.