2011. november 29., kedd

8. mese


Nyárfalevél (Szavak száma: 889)
Volt egyszer, hol nem volt, egy szegény napszámos. Egy fia volt meg egy lánya, János és Krisztinka.
Alighogy a gyerekek felcseperedtek, meghalt az apjuk. Krisztinka zsenge lány volt még, jó emberek vették magukhoz, János pedig szolgának szegődött el egy gazdag grófhoz.
Mielőtt kedves húgától elbúcsúzott, megfestette a szép lány arcképét egy jó barátjával, hogy ha másként nem, a képen láthassa húga arcát a messze idegenben, mert nagyon szerette.
A gróf nagyon megkedvelte a derék, szorgalmas legényt. Észrevette, hogy néha egy arcképet vesz elő, hosszan nézi, aztán megcsókolja. Megkérdezte tőle:
-       Talán a jegyesed?
-       A húgom – felelte János.
Megnézte a gróf a képet, elámult a szépségén. Nem látott még soha hozzá fogható gyönyörű teremtést.
-       Ha az életben is ilyen szép a húgod – mondta a gróf – olyan jó is, mint amilyen szép, feleségül kérem!
-       Életben még százszorta szebb – felelte János.
Befogatott akkor a gróf aranyos hintajába, s elküldte a dajkáját Krisztinkáért.
Útnak indult a dajka, megkeresse Krisztinkát, és azt mondta neki:
-       Édes bátyád küldött hozzád, látni kíván, jöjj el hozzá uram kastélyába!
Vágyódott Krisztinka édes bátyja után, nem sokat gondolkozott, felült a hintóra az öreg dajka mellé. Csak egy kis kutyát vitt magával, egyetlen jószágát. Vízből mentette ki egyszer, még gyermekkorában. Amikor kihúzta a folyóból, a szegény kis állat úgy reszketett, mint a nyárfalevél, s Krisztinka nyomban elnevezte Nyárfalevélnek. Hűséges állat volt, minenüvé követte Krisztinkát, s a lány se vált volna meg tőle semmi kincsért.
Boldogan indult útnak Krisztinka, de a dajka gonosz tervet forralt.
Tiszta vizű, csendes folyó hídján vezetett át az útjuk. A híd közepén így szólt a dajka Krisztinkához:
-       Nézd csak, milyen szép aranyhalacskák úszkálnak a folyóban!
Krisztinka kihajolt a hintóból, a gonosz öregasszony pedig csak ezt várta: kilökte a lányt, egyenest a folyóba! A kocsis nem vett észre semmit, továbbhajtott. Egy helyen aztán, ahol megitatta a lovakat, a dajka titokban húgát csempészte a hintóba, egy pártában maradt, csúf leányt, aki egy bokorba rejtőzve várta.
Megérkeztek a kastélyba, a dajka a gróf elé vezette a rút leányt. Sűrű fátyol födte a lány arcát, s a vén dajka azt mondta a grófnak:
-       Fogadalmat tett ez a szépséges hajadon, hogy fél esztendeig nem veti le a fátylát.
Kíváncsi volt az arcára a gróf, szerette volna látni. De bízott a hűséges Jánosban, aki azt mondta neki, hogy húga életben százszorta szebb, mint a képen. Megülte hát a dajka húgával a lakodalmat.
Amikor aztán egybekeltek, az ifjú asszony már nem húzódozott, eldobta a fátylát. Megijedt a gróf, mert csúnya volt, mint a sötét éjszaka. Azt hitte, becsapta hűséges szolgája, haragjában megkötöztette, és börtönbe záratta, hiába esküdözött János, hogy ez a lány nem az ő Krisztinkája. Az arcképet pedig a gróf felakasztotta a füstnyílásba.
Egy éjjel a gróf ajtónállója különös dolgot látott. Csodálatos szép tündérleány közeledett a kastély kapujához. Zöld fátyol volt a ruhája, fején vizinefelejcsből font koszorú. Megállt a tündérlány a kastély kapujában, s halkan elkiáltotta magát:
-       Nyárfalevél. Nyárfalevél!
Ott hált a kiskutya a küszöbön, mert a vén dajka meg a húga nem tűrte meg a kastélyban. Odaszökkent a szépséges tündérlány mellé, és azt felelte emberi hangon:
-       Itt vagyok, kis gazdám, itt vagyok, Krisztinkám!
-       Hol az én édes bátyám? – kérdezet a tündérlány.
-       Vasban-láncban, börtön mélyén!
-       Hol a képem?
-       Füstön függ.
-       Hol a dajka húga?
-       Nyugszik a gróf nyoszolyáján.
-       Istenem, teremtőm! – sóhajtott a tündérlány.
-       Eljöhetek még kétszer, de ha nem lesz, aki megváltson, nem lehetek földi leány többé!
Mondta, s azzal eltűnt, mint a pára.
A gróf ajtónállója azt hitte, csak álmodott, s nem szólt róla az urának.
A következő éjszaka újra megjelent a szép tündérlány, s hajszálra úgy történt minden, mint előző éjjel. Azt mondta végül a hajadon:
-       Most már csak egyszer, örökre ott kell maradnom a vizitündérek birodalmában.
Aztán eltűnt megint, mintha ott se lett volna.
Az ajtónálló most már tudta, hogy nem álmodott. Tisztán hallotta tündér szavait. Jelentette urának, mi történt az éjszaka.
A következő éjjel a gróf elrejtőzött a kastély kapuja mögött, s várta a szép tündérlányt. Nem kellett sokáig várnia, pontban éjfélkor megjelent, és szólította a kutyát:
-       Nyárfalevél, Nyárfalevél!
Odaszökkent hozzá a kiskutya, csóválta a farkát örömében.
-       Itt vagyok, kis gazdám, itt vagyok Krisztinkám!
-       Hol van az én édes bátyám?
-       Vasban-láncban, börtön mélyén!
-       Hol a képem?
-       Füstön függ.
-       Hol a dajka húga?
-       Nyugszik a gróf nyoszolyáján!
-       Jaj, nekem! – sóhajtotta a szép tündérlány. – Ha most sem vált meg földi ember, nem jöhetek vissza soha többé!
Előlépett akkor a gróf, s mielőtt a tündérlány eltűnhetett volna, karjába zárta. Abban a szempillantásban lefoszlott a hajadonról a tündérfátyol, eltűnt fejéről a vizinefelejcskoszorú, földi ruhában áll a gróf előtt, s amikor az rátekintett, nyomban ráismert az arckép élő mására
Elbeszélte neki rendre Krisztinka, mit művelt vele a gonosz dajka, hogyan taszította be a hídról a folyóba. Csakhogy nem fúlt vízbe, mert a vizitündérek karjukra vették, s befogadták víz alatti birodalmukba. Azt kívánták, legyen tündértársuk, de megengedték neki, hogy három éjjel elmehessen a gróf kastélyához. Hogyha földi ember karjába zárja, újra földi lány lehet belőle, de ha nem, örökre vissza kell térnie a tündérek birodalmába.
Elámult a gróf, most már mindent értett. Kastélyába vezette Krisztinkát, bátyját pedig nyomban kiszabadíttatta a börtönből, s magas rangra emelte. A gonosz dajkát meg a csúf húgát záratta a helyébe. Aztán lakodalmat ült Krisztinkával, s boldogan éltek, míg meg nem halak.

3 megjegyzés:

  1. ez a kedvenc régi meséskönyvem cimadó meséje, amit nem találok meg, különösen a kedvenc mesém belőle, a hamufujkáló kukta! Egy halvány rózsaszin mesekönyv volt, ellopták a telkünkről hajdan, és nem találom, már több mint száz éves mesekönyv lehetett. Tud valaki segiteni a fellelésében, vagy legalább abban a szép mesében, a Hamufujkálóban még? Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Rákerestem a neten a mesédre, Ludwig Bechstein meseíró,
      Ludwig Bechstein legszebb meséi vagy A kökestolvaj megtalálható :)
      Én megveszem a gyerekeimnek, olyan szépen írtál róla! Köszi

      Törlés
  2. Az enyemet is eloptak az iskolaban ,csak az enyem aranykotesben volt.



    VálaszTörlés