36. mese

Tapasztó Matyi kaladjai: Matyi a levegőben. (Szavak száma:848)

Egy este Tapasztó-apa így szólt Matyihoz:

- Holnap reggel bejösz velem a városba.

Matyi még sohasem volt a városban.

Egész éjjel azon gondolkozott, milyen lehet az a város. Azt hitte, hogy mézeskalács minden; a házak, sövények, kardok, puskák, tornyok mind mézes kalácsból vannak. Mert mézeskalácsot szoktak neki hozni a városból.

Bezzeg elbámúlt másnap, mikor a városba érkeztek. Mézeskalácsos sátrak helyett nagy háza­kat látott, de olyan nagy házakat, hogy odahaza a templom sem volt akkora soha. Az egyik házon, - megolvasta, - épen hatvanhat ablak volt.

- Apám, - szólott csodálkozva, - nagy fáradsága lehet annak, a ki itt lakik.

- Miért? - kérdezte az apja.

- Azért, - felelt Matyi, - mert hatvanhat ablakon kell neki kinézni az utczára, holott nekünk két ablak is sok.

Azután meg a boltok tábláin csudálkozott. A csizmadia előtt csizmát látott kifestve, a fűszeres előtt mindenféle bolti szert, a hentes előtt nagy fölvágott disznókat.

- Apám, - szólott, - sok kép van itt az utczán, több, mint nálunk a szobákban.

Akkor az apja megmagyarázta neki, hogy ez a sok kép a kereskedőké meg az iparosoké, s arra valók, hogy könnyen meg lehessen őket találni.

- Itt ki lakik? - kérdezte Matyi egy nagy fehér házra mutatva, a hol a kocsi megállott.

- Egy jó barátom, - felelt az apa, - nyugalmazott katonatiszt.

- Hát az miért nincs kifestve? - kérdezte Matyi. - Én úgy gondolnám, ki kellett volna festeni, a mint a kanapén nyugszik.

Mikor elhelyezkedtek Bandi bácsinál, a nyugalmazott katonatisztnél, Matyi az ablakon át egy nagy csomó tarka golyót látott az utczán lengedezni.

- Mi az? - kérdezte az apjától.

- Léggolyók, - felelte az apja.

Bandi kiszökött a szobából és a léggolyós után futott.

- Megálljon csak, bácsi! - kiáltott utána.

Az ember megállott.

- Mennyiért ad egy golyót?

- Tíz krajczárért.

- Annyi pénzem nincsen, - szólt Matyi, - csak két krajczárom van.

- Azért nem adhatok golyót, - felelt az ember.

- Hát legalább csak megfogni engedje, - rimánkodott Matyi. - Én még sohasem fogtam ilyen szép golyókat; nagyon szeretném egy kicsit a kezemben tartani.

- Jól van, - felelt az ember, - úgyis be akarok menni ide a boltba, s a golyókat nem vihetném be. Hát fogd, de erősen fogd ám.

Matyi örömmel vette a kezébe a madzagokat s ugyanabban a pillanatban föl is lebbent a levegőbe.

A golyók fölemelték.

Matyi megijedt, de nem bocsáthatta el a zsineget, mert mikorra észrevette, hogy száll, már akkor messze volt a földtől, s kitörte volna a nyakát.

Mondom, ugyancsak meg volt ijedve. Kezének minden erejével fogta a zsineget és csak úgy félszemmel látta, hogy alant a tornyok is csudálkozva néznek fölfelé.

Dicséretére legyen mondva, nem sokáig tartott az ijedtsége.

- Csak legalább azt tudnám, hova repűlnek velem ezek a golyók? - így tünődött a magasban. Jaj ha a csillagokig mennék! De szeretnék egypár fényes csillagot a zsebembe dugni! Este előraknám a szobában és ragyognának nekem.

Csakhogy az égen nem voltak fenn a csillagok. A nap sütött, Matyi csak a felhőket látta maga fölött fehérleni.

Eszébe jutott egy kép. Az angyalok voltak lefestve azon, a mint a felhők hátán hemperegve játszottak.

Matyi még sohasem játszott a felhők hátán hemperegve.

- Bárcsak oda repűlnénk, - gondolta - szeretnék egypár jóképű kis angyallal játszani.

- Adjon Isten, Matyi! mondanák azok, a mint meglátnának.

- Fogadj Isten, angyalkák, felelném én hozzájuk lépve.

- Mit hoztál? - kérdeznék kiváncsian.

- Szép színes léggolyókat, - felelném nevetve.

Azzal közzéjök ülnék és a léggolyókat szétosztva játszadoznánk.

Így gondolkozott Matyi az ég felé szállva, de a felhők még messze voltak és a levegőben egyetlenegy kis angyal sem röpködött.

Matyi lenézett. A föld a messze mélységben ócska mappa gyanánt tarkállott, megismerte a saját faluját is. Akkorának látszott az csak, mint egy kis darázsfészek, az emberek pedig olyan piczinyeknek látszottak, mint a hangyák.

A mint így lefelé vizsgálódik, látja ám, hogy nagy sereg madár repűl utána. A madarakat egy sas vezette. Nagy sas volt.

A két kiterjesztett szárnya elfödhetett volna egy kisebb fajta háztetőt.

- Jaj nekem! - szólt nevetve Matyi, - a madarak megválasztanak királynak. Madárkirály lesz belőlem!

A madarak csakugyan csudálkozással röpködték körűl Matyit. Bizonyosan azt hitték, hogy ő is madár. Utólérték Matyit, rászállottak a léggolyókra és ott himbálóztak, olyan csicsergéssel, a minőt a madarak választó gyűlésétől várhat is az ember. A sas a legfelső léggolyóba kapasz­kodott és ott billegett rajta.

A léggolyók egymásután pukkadtak szét a körmei között, mire Matyi lefelé kezdett eresz­kedni, mert a megmaradt léggolyók már nem bírták el a súlyát.

A madarak ijedten rebbentek szét. Maga a sas is megijedt. Azt hitték, Matyi pukkadozik harag­jában. Elrepűlt.

Matyi pedig ereszkedett szép lassan lefelé.

A saját faluját látta maga alatt mindinkább nagyobbodni.

A házakból kiszaladtak az emberek az utczára és kiáltozva mondogatták:

- Nini, micsoda madár jön!

- Nem madár az, - szólt egy czigányasszony, - hanem sárkány!

Bezzeg nagy volt a csudálkozás, mikor látták, hogy se nem madár, se nem sárkány, hanem Tapasztó Matyi ereszkedik le nagy borzasan a magas egekből.

- Honnan jösz, Matyi? - kérdezgették tőle.

Mire Matyi nagybüszkén megfelelt:

- Már csaknem a mennyországban jártam!