Leszámolás. (1. rész. Szavak száma: 883)
A «nagyhatalmak» már átélték volt egy izben a tűzveszély borzalmát, amikor Abdullah a cirkuszt felgyújtotta. Sőt a tigris égő lápot is látott. De mi volt mindez a lángban álló őserdőhöz képest!
Az apró tűznyelvek mohó éhséggel kaptak bele az avarba s végig szaladtak rajta. Ahol cserje, vagy fa állotta útjokat, arra nagy gyorsasággal kapaszkodtak fel. Pirosló erek jelezték útjokat. Ezek az erek, amelyek azután mind összefolytak s egymásba olvadtak: nőttek, terjedtek, szélesedtek, amig az egész fát el nem borították lángtengerrel.
Az évezredes fa-gigások borzasztó ropogással égtek, s terebélyes ágaikkal, amelyek leghamarabb tüzet fogtak, sietve adták tovább a rajtok pusztító veszedelmet.
Mintha láthatatlan tűzszellemek üvöltöttek volna; mintha a lángtengert valaki irtózatos erővel korbácsolta volna viharzóvá.
Az erdő sírt, nyögött, ordított. A szelek megbolondúltak s egymásnak mentek neki; - összecsapódtak s forró áramlatokkal furakodtak egymásba, hogy már a nagy hőségtől is el kellett vesznie annak, aki idejében nem menekülhetett.
A tűzisten megittasult saját művének a rémítőségétől s lobogó sörényü arany paripára kapva, száguldott végig az erdőn.
Nehéz, vastag, sötét füst gomolygott a rengeteg fölött, hasonlatos az örök éjszaka felhőihez.
A füst között, mintha kitörésben levő kráter ontotta volna magából, tűzcsóvák röpködtek. Szélsodorta égő galy volt az mind.
Ezer dob pergéséhez hasonló zajjal rohantak előre a tűzparipák, s aközben néha egy-egy ágyulövés döreje hallatszott. Az összeroskadó, egymásra dülő fa-Mathuzálemek vágódtak el akkora zajjal. Vörösen izzó testtel nyúltak végig az alattok már hamuvá és perjévé vált avaron. Némelyik a Menydörgők őrvonalán a határpatakba zuhant és sisteregve forralta fel a rászakadó vizet, amelyből egy szempillantás alatt fehér gőz lett.
Az utólsó ítélet napja volt ez. A pokol belseje csak ilyen lehet.
Megtelt az égő erdő halálordítással és vészkiáltással.
Aki futni tudott, az száguldott. Akinek szárnya volt, az minden erejét összeszedte s röpült.
De mit csináljon az, akinek se lába, se szárnya?
A Vörös ördög hiába surrant egyik buvóhelyről a másikra, nem tudott megnyugodni. A fa odva most semmi. Az a legbiztosabb halál. A kövek is mind áttüzesednek: azok alatt megsül az odarejtőző kígyó. A föld alatt csak hitvány lyukak vannak, amelyek most biztos védelmet nem kinálnak; hisz’ nyílásukra dőlhet egy égő faóriás és megtöltheti füsttel-forrósággal a menedékhely titkos rejtekeit.
A Sátán reszketett. Megértette, hogy milyen senki ő ebben a pillanatban. Mit ér a méregfoga, ha hasznát nem veheti? Vagy talán menjen neki a tűznek és marja meg a lángot?
Eszébe jutott, amit Ravasz sugdosott volt egyszer a fülébe. Ime, a borzalmak napja itt van, s aki ezt okozta, az a Csíkos fojtogató.
A Sátán felszisszent dühében. Ha most hirtelen eléje vetődik a tigris: semmi se menti meg. A Vörös ördög gondolkodás nélkül ontotta volna beléje halálos mérgét.
El innen, el, akármerre! Ha csúszva is, csak el!
A sistergő vész száguldva rohan előre; azt feltartóztatni nem lehet...
A Vörös ördög halálos félelemmel és tajtékzó dühhel csúszott át árkon-bokron; céltalanúl, tanácstalanúl haladt s a vakvéletlenre bízta magát a kétségbeesés e nehéz órájában: hátha talál valahol egy mély sziklaüreget, ahol kikerülheti a fenyegető rettenetes sorsot.
Ezalatt történt, hogy a dágványos táján az oroszlán meg a tigris egymással szemközt állott.
A tigris összerándúlt. Dühében és aggodalmában már elsötétült a látása. Rekedten nyávogta: - Mit akarsz most, király? Hát nem látod, nem érzed a poklot? Most nincsen idő szemrehányásokra. Eressz utamra, vagy...
Nem folytathatta. Ez a fenyegető «vagy» megsemmisítette a király önuralmának utólsó parányát is. A berber hős neki ugrott és úgy vágta pofon rettentő tenyerével, hogy Bengália díszének az ábrázatáról rögtön lement a bőr.
Második ütésre már nem volt ideje a királynak.
A tigris hörögve, a halálos boszúvágy idétlen hangján virnyogva, mart bele. A torkát kereste s első lába éles, hegyes karmával úgy dolgozott, mint a motóla. Laposos, hosszúkás, tarka feje eltünt a király szügyére boruló sötét sörény közt. Az a sörény két másodperc múlva vértől piroslott.
A berber hős tudta, hogy nincsen mit sokat tétováznia. Ez a hóhérfajzat el nem ereszti többet, amig lélekzet lesz benne. Most már hadd vesszen minél előbb. A sistergő lángok vágtatva jönnek; a párbajnak jóval előbb le kell folynia, mielőtt azok idáig juthatnak.
Szultán nem védekezett; nem bánta, hogy foszlányokban szálldos szét a sörénye a tigriskarmok csápolásától; nem törődött vele, hogy a mellébe hegyes tőrként furódik a Zulejka foga. Kinézte egy másodperc alatt a tigris tarkóján azt a pontot, amely már a nyakba hajlott bele. Széttátotta a torkát s sziklák morzsolására alkalmas agyarával átfogta a tigris izmos nyakát.
Aztán minden erejével összeszorította a száját.
India gyöngye fuladozott, de nem mozdúlt onnan, ahová a fejét befészkelte. Ösztönszerüleg marta magát beljebb és beljebb a király mellébe. A berber hős úgy érezte, hogy tüzes vassal tépdesik szét hatalmas testét. Amint újból és újból összeroppantotta a tigris nyakát: valami átcikázott az agyán. Ugy látszik, gondolta, magam is itt maradok. Kedves rokonom kissé kényes ponton gyakorolja rajtam a művészetét.
De a halálos tusa közben egyszerre nagyot rándúlt alatta a tigris.
Ugyanakkor éles, szinte sipoló sziszegést lehetett hallani.
A berber hőst ellenállhatatlan iszonyat lepte meg s minden erejét megfeszítve ugrott talpra.
Maga is csudálta, hogy milyen könnyen tudta megcselekedni, hanem ettől a hangtól még haldokolva is en garde-ba állott volna. A tigris pedig már eleresztette.
India gyöngyének a feje félig levált volt a törzséről, de azért még élt. Már nem törődött az oroszlánnal, hanem iszonyú erőlködéssel próbált hátrafelé csapni vértől habzó szájával.
Mögötte meg nem szünt a sipító sziszegés. A fű közül most kiemelkedett a borzalmak borzalma, a Vörös ördög.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése