A háború (2. rész, szavak száma: 705)
A fiskális, mert ő volt a magánbeszédet tartó alak, sunyi mosolyra torzította a száját. Annyi bizonyos, egészítette ki elmélkedését, hogy én nyaralni megyek, mert itt nagyon meleg kezd lenni. Doktor úr kérem, melyik vidéket ajánlja? mondja csak.
E szavakkal egy álmos bagolyhoz
fordult, amely épp akkor libegett le egy vén bükkfa keresztága közé.
- Erigy a pokolba, hagyj békét, dohogott a bagoly. Egész éjjel olyan lárma volt a környéken, mintha nappal lett volna. Most meg egy Menydörgő miatt üvöltöznek a többiek, akit éjfél tájban Bengália leányának felfalnia tetszett.
- Már megint! szörnyűködött Ravasz. No, azzal a dámával se lehet már bírni. Tele van vérivó szenvedéllyel és nem tud uralkodni magán, ha embert pillant meg. Kiváncsi vagyok, megyek; részleteket szeretnék megtudni.
Eloldalgott; a bagoly pedig megrázta magát s szunyókálni kezdett.
Nagybajúszú éppen ekkor esküdött véres boszút a tigris fejére. Hisz’ az ő szolgája volt az, akit az emberevő az éjjel megfojtott.
A szegény szolga híven teljesítette ura parancsát s a legrövidebb úton igyekezett a sátrakhoz jutni. Egy völgyön kellett végig haladnia s amint a magas fű közt bukdácsolva sietett előre, halkan fütyölgetett, hogy az egyedüllét félelmét leküzdje.
Egyszer csak úgy rémlett neki, hogy valaki követi.
Sompolygó mozgás neszét hallotta a bozótban. Eleinte azt hitte, őz, vagy szarvas jár ott; de azok egyike se lett volna ilyen csöndes, hanem vadúl robogott volna el, meglehetős zajjal.
Azután úgy gondolta, hogy talán valamelyik társa bújt itt meg, aki szintén tele van félelemmel, mint ő, azért nem szól.
- Ki az? - kérdezte elfogódva.
- Ki az? - viszhangozta a hegy, kísértetiesen.
Tovább ment, de már nem fütyölt. Alig, hogy elindúlt, a halk szöszmötölést ujra hallotta maga mögött. Arra hirtelen megfordúlt. A hold éppen kibujt a felhők közűl egy pár pillanatra. A szerencsétlen szolga torkába befagyott a hang. Haja égnek meredt; lába a földbe gyökerezett.
Halálsápadtan meresztette üveges szemét a rémre, aki ott lapult mögötte, ugrásra készen.
India gyöngye volt.
Egy pillanat múlva a Nagybajúszú küldöttje már a tigris karma között vonaglott. A sors megkönyörült rajta, mert szívszélhűdés érte, mielőtt a tigris fogát érezhette volna.
Mindezt Csúnya látta, aki kalandozása közben találkozott a hercegnővel s egy darabon csupa kiváncsiságból elkisérte.
*
Az uj hajnal még nagyobb keveredésre gyúladt ki az égen. A Menydörgők itt is, ott is medvéket vettek észre az erdőségben. Gyanús morgás hangzott fel a szakadékokból. Nagybajúszú sátra közelében egy nagy vörössárga hiúz villant el. A hegyoldalból felzúgott a király hördülő bőgése. A máskor oly hallgatag, néma erdő valóságos forradalom jelével telt meg. A Menydörgők mindenütt vadkan-agyarak csattogását és fenevadak ordítozását hallották. A bőgésbe, üvöltésbe, vonításba belevegyült a tűzdarazsak jajgatáshoz hasonló zúgása.
A háború megindúlt. Vége volt a csöndes, óvatos csatározásnak; a Menydörgők seregestől nyomúltak előre. A sátrakban csak azok maradtak, akik folyvást szemmel tartották, hogy ki vált be az erdőbe és ki megy ki belőle.
A vadászok gyűrűje mindösszébb-összébb szorúlt a rengetegben. Barlangi egy darabig bátran állta meg a helyét, de amikor az első tűzdarázs megcsípte, ordítva-bőgve loholt visszafelé. Egyik társa súlyos sebet kapott, amiatt felbőszült s nekik rohant a Menydörgőknek. Valamelyiket megragadta és maga alá gyűrte. Akközben folyvást rettentően bőgött. Viszhangossá lett tőle az erdő. A Menydörgők összefutottak, hogy megmentsék társokat. Mind egyszerre sütötték el puskájokat s a tűzdarazsak tucatja nyomban megölte a nagy, fekete medvét. - Abban a pillanatban borzasztó ordítás reszkettette meg a levegőt.
A Menydörgők hajmeresztve fordúltak meg erre a hegyeket összeomlasztó hangra, amely hasonlatos volt a földrengést kísérő robajhoz.
A sűrűség szélén ott állott a király, az állatkirály, a berber oroszlán, alig néhány ölnyire tőlök.
Szeme tüzet sistergett. Szája nyitva volt s borzasztó torkába be lehetett látni. Sörénye úgy lengett kormosbarna szinével, mint hatalmas gyászlobogó. Első lábai oszlopként, mereven feszültek meg. Az egész remek állat maga volt a felséges bátorság.
A Menydörgők nem tudták, nem merték használni fegyveröket. Szivdobogva bámulták a csudás jelenséget s egyszerre hanyat-homlok rohantak vissza, amerre menekvést reméltek.
A futó vadászok zaja még nem hangzott el egészen, amikor szemközt a királlyal szétnyilt egy bokor s Zulejka szökött ki belőle. Bengália leánya semmit sem törődött e percben a királlyal. Doromboló hangot hallatott, s a játszó, de egyszersmind vérszagot szimatoló macska elvakúltságával ment neki az agyonlőtt medve alatt vonagló vadásznak. Megragadta s egy rántással a hatalmába kerítette. Borzasztó foga közé kapta. Felemelte és iramodni készült vele titkos, rejtelmes, halottszaggal telített berkeibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése