507. mese....

KECSKE A MENYASSZONY (Szavak száma: 1301)

Hol volt, hol nem volt, egyszer egy fürdőházban lakott egy öregember a feleségével. Öregsé­gükre mindketten megvakultak és ezért nem látták, hogy mit esznek, be sem tudtak gyújtani, sem megágyazni, sem kitakarítani. Nyomorúságukban az öregek panaszkodtak: „Ha legalább egy fiunk lenne, aki törődne velünk, a gondunkat viselné.”

Egy este az öreg megszomjazott. Így szólt: „Látod, asszony, ha lenne egy lányunk, az mind­járt elmenne a kútra.”

Mihelyt az öregember kimondta ezeket a szavakat, jött egy fehér kecske, és így szólt: „Én vagyok a ti lányotok, hozok vizet, begyújtok, szedek gombát, szamócát, rendbe teszem az ágyat, kitakarítom a szobát!”

Amikor az öregek hallották ezeket a szavakat, sírva fakadtak. A kecske azonban rájuk szólt: „Csitt, csitt! Mit sírtok itt? Mindjárt hozok vizecskét, vágok rőzsécskét, főzök kásácskát.”

A kecske feltette a szarvára a vödröt, hozott vizet, tüzet gyújtott, finom, édes kását főzött, és az öregek elé tette. Az öregek jól laktak, köszönetet mondtak a kecskének, és egész éjjel úgy érezték magukat az ágyban, mintha a mennyországban lennének.

Így tartott ez sokáig. Egy szép napon a lányok összebeszéltek, hogy elmennek szamócát szedni. A kecske a szarvára tűzte a kosárkáját és ő is elment a lányokkal. Délre a lányok kosarai csak félig voltak, de a kecskéé akkorra már megtelt.

A kecske egy nyárfáról lehántott egy kis kérget, de hamarosan az is tele lett. Éppen egy másik fáról akart kérget hántani, amikor egy fényes hintó jött, és megállt a kecske mellett. A hintó­ból kiszállt egy nagyúr és megkérdezte: „Miféle kecske vagy te, hogy ennyi szamócát szedtél?”

„A fürdőházban élők lánya vagyok, anyácskának és apácskának szedem a szamócát.”

Az úr felkapta a kecskét és elment vele a fürdőházba. Az öregeknek sok pénzt ígért a kecskéért, de azok így feleltek neki: „A kecskét semmi pénzért sem adjuk el!”

Végül az úr beleegyezett, hogy az öregek is ott legyenek a házában, azok elmentek hozzá a kecskével együtt.

Az öregek számára ott minden új és drága volt.

Egyszer az úrnak egész hétre el kellett mennie. Megkérte a három nővérét, hogy egy időre vegyék magukhoz a kecskét. A két idősebb hallani sem akart róla; a legfiatalabb azonban jószívű volt: szívesen magához vette, sőt még selyem párnákra is fektette. A következő héten hazament a földesúr és elmesélte a nővéreinek, hogy ezen meg azon a birtokon nagy lakomát rendeznek, el kellene menni. A lakoma napján az idősebb nővérek már készen is álltak az indulásra, de a legkisebb kijelentette a bátyjának: „Menjetek csak, én itthon maradok a kecskével.”

Azok hárman el is mentek. Este, amikor leszállt a sötét, a kecske megszólalt: „Nem megyünk mi is el?”

A lány ezt hallva megremegett, mert képtelen volt felfogni, hogy egy kecske beszélni tudjon.

„Ej, kecskécském, az eszembe sem jutott volna, hogy egyszer hallak megszólalni.”

„Hát, kedvesem, csak ne mondd meg a nővéreidnek, a bátyád tudhatja, de szigorúan meg kell fogadnia, hogy senkinek se mondja el. A testvéreid keményszívűek. De mondd csak, el­megyünk, vagy nem!”

„Elmennék, de hogyan?”

„Semmi, csak várj!”

A kecske kiment és mekegni kezdett. Azonnal ott termett egy négylovas ezüst hintó, két kocsissal, két szolgával. A szolgák mindkettejüknek ezüst ruhát vettek elő. A kecske levetette magáról a kecskebundát, kifordította, megrázta. Felvette az ezüst ruhát és szép lánnyá változott. A kocsisok megrázták az ostorukat és egy-kettő, a hintó nekiiramodott, és egyszerre az összegyűltek elcsodálkoztak, honnan kerültek ide. A kecske gazdája táncra kérte a kecskét és magában így gondolkodott: „Ha megszerezhetném ezt a szép lányt, mindjárt feleségül is venném!”

Mindjárt kérdezgetni is kezdte, de semmit sem mondott, hogy honnan jött és miféle. No, ha nem árulja el, az úrnak más ötlete támadt - titokban megparancsolta két lovasának, hogy álljanak készen, és kövessék majd az ezüst hintót, hogy kifürkésszék, hová való a hintó. De ez sem sikerült, mert az ezüst hintó egy szempillantás alatt eltűnt, mintha nem is lett volna.

Ők ketten már régen otthon voltak, átöltöztek, lefeküdtek, míg az úr a két nővérével csak másnap reggel ért haza.

Az idősebb nővérek még át sem lépték a küszöböt, amikor már ez volt az első szavuk: „Nem is gondolod, hogy mit láttunk! Eljött egy ezüst hintó ezüst hercegkisasszonyokkal. Meg akar­tuk tudni, hogy kicsodák ők, honnan jöttek, de nem tudtuk, mert eltűntek, ahogyan megjelen­tek. Húgocskám, teneked is vannak látomásaid?”

„Mi van a nagy látomásokkal?”

Egy idő múlva egy másik gazdag úr rendezett lakomát, amire maga a királyfi is hivatalos volt. A lakoma napján az idősebb nővérek úgy siettek, hogy szinte egymás sarkára léptek, de a legfiatalabb ismét ezt mondta a bátyjának: „Menjetek csak, menj a nővéreimmel, én itthon maradok a kecskével.”

Azok elmentek. Mihelyt besötétedett, a kecske kiment a házból, felmekegett, és azonnal meg­jelent egy arany hintó négy lóval, két kocsissal és két szolgával. A szolgák arany ruhát hoztak: a kecske levette kecskebundáját, felvette az arany ruhát és szép lánnyá változott. A kocsisok mindjárt megcsattogtatták ostorukat, és egy-kettő, a hintó el is ment: mindenki meglepetten nézte, honnan került ide. A kecske gazdája táncba vitte a kecskét, a királyfi pedig a legkisebb nővért. Amikor így táncoltak, mindketten erre gondoltak: „Milyen jó lenne feleségül venni ezt a szépséget.”

A királyfinak annyira megtetszett az úr legkisebb nővére, a kecske gazdájának pedig az, aki már korábban is megtetszett. De mit tesz ez? Csak nem árulta el, hogy honnan jött. Úgy döntött ismét, hogy a lovasait utána küldi, de hiába - a hintó mintha ködbe veszett volna!

Másnap az idősebb nővérnek hazatértek és mondják: „Képzeld el húgocskám, mit láttunk! Most egy arany hintó jött, arany hercegkisasszonyokkal, de hová tűnt, nem tudjuk. Maga a királyfi is meg akarta tudni, de nem bukkant a nyomára. Láttál már ilyesmit?”

„No, hát ez aztán egy nagy látvány!”

Egy idő múlva a királyfi rendezett lakomát és mindenkit meghívott vendégségbe. A lakoma napján az idősebb nővérek úgy sietnek, hogy szinte egymás sarkára lépnek, de a legfiatalabb ezt mondja a bátyjának: „Menj csak, menj a két nővérünkkel, én itthon maradok a kecskével.”

Azok elmentek. Amikor besötétedett, a kecske így szólt a legfiatalabb lányhoz:

„Tudd meg, húgocskám, ma este véget ér az engem sújtó varázslat, hogy kecske legyek. Most gyémánt ruhába öltözöm, és abban megyek el. Tedd te is ezt! A kecskebundámat betekerem a kendőbe és átadom a szolgának, és megparancsolom, hogy amíg mi a lakomában leszünk, égesse el azt.” Ekkor a kecske kiment, mekegni kezdett és azonnal ott termett egy gyémánt hintó négy gyémánt lóval, két kocsissal és három szolgával. Az egyik szolgának a kecske átadta a kecskebundát, és megmondta neki, hogy égesse el azt, míg ők a lakomában lesznek. „De nézd, hogy mi fog történni, mert akkor egész életedre boldogtalan leszel!”

Ezek után ők ketten gyémánt ruhába öltözve beszálltak a hintóba, és egy pillanat alatt meg is érkeztek a királyfi palotájához. Amikor bementek, mindenki elámult, hogy honnan kerültek ide. A kecske gazdája táncba vitte a kecskét, és a fülébe súgta: „Bárcsak feleségül vehetné­lek!”

Mihelyt kimondta ezeket a szavakat, a kecske odament a legfiatalabb lányhoz, a fülébe súgta: „Azonnal menjünk haza, mert az én kecskebundám megy össze!” és azonnal el is tűntek, mintha ott sem lettek volna.

Reggel futva megérkezik a földesúr, a legkisebb húga gyémánt ruhában megy ki elébe és kérdezi: „Akarod látni a kecskédet?”

„Akarom, akarom, de mondd meg nekem, hogy honnan van ez a ruhád? Vagy nem te voltál ott a királyfi bálján?”

„No, akarod, hogy megmutassam a kecskét?”

Amíg így beszélgettek, kijött a kecske, megmutatta magát. Az úr látva, szinte elájult. Húga ekkor elkezdte elmesélni neki a dolgot. Mindenki nagyon örült, csak az idősebb nővérek érezték magukat kényelmetlenül. A kezüket tördelték, és nagyon sajnálták, hogy rosszul viselkedtek a kecskével szemben.

Másnap a király, tudomást szerezve a történtekről, elment a földesúrhoz és azonnal elrendelte, hogy tartsák meg az esküvőt. Micsoda lakodalom volt az! A királyfi és a legfiatalabb lány­testvér az asztal egyik végén, az úr és a volt kecske az asztal másik végén ült.

Az öregek, akik régen a fürdőházban laktak, szintén ott voltak a lakodalomban, a földesúr alig tudta megköszönni nekik, hogy annak idején eljöttek hozzá.