A KIRÁLYLÁNY MEG A NAP LÁNYA (Szavak száma: 1449)
Hol volt, hol nem volt, élt
egyszer egy király. Volt egy fia meg egy nagyon szép lánya. Ennek
a királynak a felesége már meghalt. Hamarosan megbetegedett maga a
király, és ő is meghalt. Csak a fia meg a lánya maradt életben.
A királyfi, saját kezébe
véve az apja egész örökségét és az uralkodást, elhatározta,
hogy megnősül. A Föld szinte minden országába küldötteket
küldött, hogy keressenek neki egy lányt, ha nem is szebbet, de
legalább olyan szépet, mint amilyen a húga.
Egy idő múlva visszatértek
a küldöttek és elmesélték a királyfinak, hogy bejárták az
egész földet és sok szép lányt láttak, de olyan szépet, mint
az ő húga, sehol sem láttak, sehol sem találtak.
Akkor a királyfi elgondolta,
hogy feleségül veszi a húgát. Hamarosan el is mondta neki az
ötletét. A királylány sírva fakadt, de semmi sem segített: a
bátyja határozottan kijelentette, hogy hozzá kell mennie
feleségül.
A királylány nagyon kétségbe
esett: hogyan is menjen feleségül a saját bátyjához? Három nap
és három éjjel sírt, zokogott, és a negyedik napon kezdett
készülődni az esküvőre.
Az esküvő napján a királyfi
öltözött fel elsőnek, és várta a húgát. Várja, várja, de
csak nem jön. Végül bekiált neki:
- Húgocskám, felöltöztél
már?
- Felvettem már a cipőmet -
felelte a húga, és térdig besüllyedt a földbe. A királyfi még
várja, de csak nem győzi kivárni, hogy jöjjön a húga, és ismét
kérdi:
- Húgocskám, felöltöztél
már?
- Felvettem már a szoknyámat
- felelte a húga és nyakig besüllyedt a földbe.
A királyfi megint várja, de
csak nem győzi, és megint kérdi:
- Húgocskám, felöltöztél
már?
- Feltettem már a koszorúmat
- felelte a húga és teljesen besüllyedt a földbe.
A királyfi egy pillanatig még
várt, majd megint hívta a húgát, de már senki sem szól neki
vissza. Akkor ő maga bement a szobába. Látja, hogy ott egy
teremtett lélek sincs. Mindent megnézett, átkutatta, csak nem
találja a húgát.
Így meghiúsult a királyfi
esküvője.
A királylány pedig, miután
besüllyedt a földbe, egy pillanat múlva kinyitotta a szemét.
Látja: ott fekszik egy tágas, szép mezőn. Köröskörül virágok
illatoznak, a magasban süt a nap. A királylány sétálni indul a
réten, szamócát szed magának és eszik belőle.
Estére nagyon rosszul kezdte
érezni magát. Egészen egyedül járkált, sehol sem látott egy
teremtett lelket sem, végül körülnézett, és elindult
egyenesen át egy erdőn. Már sötétedni kezdett, a királylány
félve lépdelt, és mindig nézelődött köröskörül.
Hirtelen megpillantott a fákon
át egy kis villódzó fényt. Miután közelebb ért, meglátott egy
kis kunyhót. Bement. Ott egy nagyon szép lányt talált. Az
asztalnál ült és varrt. Köszöntötték egymást, beszélgetni
kezdtek.
- Én királylány vagyok -
kezdte a vándor. - Nincs se apám, se anyám, csak egy bátyám. Az
apám halála után a bátyám kezdett uralkodni, és mivel nem
talált magához illő lányt, rám parancsolt, hogy menjek hozzá
feleségül. Amikor az esküvőre öltözködtem, valahogyan
eljöttem tőle, de magam sem tudom, hogy hogyan kerültem erre
a rétre, és hogyan jöttem ide.
- Engem pedig a Nap Lányának
hívnak - mondta a másik lány. - Rossz dolog, hogy ide kerültél.
Ez a kunyhó egy gonosz boszorkányé. Ő engem is itt tart, és nem
enged el sehová sem. És neked is bajod lesz, ha itt talál, amikor
hazaér.
- Szökjél meg tőle - mondta
a királylány.
A Nap Lánya így felelt:
- Megszökném, de nem tudom,
hogy hová. Engem még kiskoromban rabolt el az anyámtól a
boszorkány, és úgy őriz, hogy senki sem tud rólam. Végtelenül
szomorú vagyok itt. És mi lesz később, nem tudom.
Amint kettesben így
beszélgettek, hideg szél támadt, a fák megremegtek, a föld is
reszketett. A Nap Lánya megérezte, hogy a boszorkány repül
hazafelé. Akkor mindjárt a falhoz állította a királylányt és
fölötte a falba beszúrt egy tűt cérnával. Ez a tű egy varázstű
volt: így a boszorkány semmit sem láthatott.
Amint belépett a kunyhóba, a
boszorkány azonnal kiabálni kezdett:
- Milyen emberhús bűzlik
itt?
- Itt semmi sem bűzlik -
felelte a Nap Lánya. - Talán te magad kented össze magad
embervérrel, emberszaggal.
A boszorkány körülnézett,
majd még egyszer, ezután leült és lihegve pihent egy keveset,
majd ismét elrepült.
Miután elrepült a
boszorkány, a Nap Lánya kivette a falból a tűt, és tovább
beszélgetett a királylánnyal.
- Hogyan lehetséges az, hogy
a boszorkány nem látott meg engem? - csodálkozott a királylány.
- Hát így - felelte a Nap
Lánya. - Ezt a varázstűt és cérnagombolyagot, kefét, és
törülközőt nemrég hozta nekem egy öregember. Azt mondta, hogy
hamarosan eljön hozzám a bátyám, és akkor ezeknek a dolgoknak
majd a hasznukat veszem.
A királylány köszönetet
mondott a Nap Lányának, és kérve kérte, hogy szökjön most meg
a boszorkánytól.
- Itt vannak ezek a
varázseszközök - mondta. - Könnyen megszöksz a boszorkánytól,
és engem is megmentesz. Ismerem én a mi országunk útjait.
Fussunk!
A Nap Lánya hallgatott a
királylányra, magához vette a varázseszközöket, és mindketten
elszöktek.
Hazajött a boszorkány, és
nem találta a Nap Lányát. Ezért szörnyen megharagudott, és
kezdett köröskörül szaglászni, szimatolni, és rábukkant a
szökevény nyomára, de nem is egyre. Felkapta a sarokból a
mozsarat, beleült, és a Nap Lánya nyomába eredt.
A Nap Lánya meghallotta, hogy
dobog a föld, és megértette, hogy repül utána a boszorkány.
Mindketten nagyon megijedtek, és ledobták a gombolyagot. Ebből a
gombolyagból hegy lett - magas, meredek és terjedelmes. A
boszorkány odaérve ahhoz a hegyhez, megpróbált átrepülni
felette, de nem tudott olyan magasra emelkedni. Majd megpróbálta
körbeszaladni, de túl nagy volt az a hegy. Akkor hazarepült egy
ásóért, és elkezdett ásni. Gyorsan átásta a hegyet, és megint
üldözi a menekülőket, olyan gyorsan, hogy szélvihar kerekedett,
a fák meggörbültek.
Közben a Nap Lánya és a
királylány már nagyon messzire elszaladt, de megint érzik, hogy
remeg a föld: a boszorkány megint kergeti őket. Akkor a Nap Lánya
ledobta a kefét. Ebből a keféből olyan sűrű és hatalmas erdő
keletkezett, hogy a boszorkány sem egyenesen nem tudott átmenni
rajta, sem megkerülni nem tudta, sem átrepülni. Nem volt mit
tenni, megint hazarepült, most egy fejszéért. Elhozta a fejszét,
utat vágott magának és megint, beülve a mozsárba, száguld,
miközben szimatolja a nyomokat.
A Nap Lánya és a királylány
meghallotta, hogy remeg a föld. Megértették, hogy megint a
nyomukban van a boszorkány. A Nap Lánya azonnal ledobta a
törülközőt. Abból a törülközőből egy olyan nagy és
mély tó keletkezett, hogy a boszorkány sehogyan sem tudta sem
átúszni, sem átrepülni. Akkor hasra feküdt, és kezdte
lefetyelni a vizet, mondogatva: „Lefetyeld mozsár, én is
lefetyelem.” Pont ez jár a mozsár fejében! Egyáltalán nem
gondolt arra, hogy lefetyeljen. A boszorkány egyre csak issza a
vizet. Már szinte mindent kiivott, felfúvódott, olyan mint egy
hegy. Már csak egy vödörnyi víz maradt, de ő azt az utolsó
kortyig ki akarta inni, és durr, szétpattant...
A Nap Lánya meg a királylány,
miután megérezte, hogy a boszorkány már nem kergeti őket, a
legkisebb félelem nélkül ment tovább. Hamarosan elértek egy
nagyon szép palotához. A királylány felismerte a bátyja
palotáját.
Amikor bementek abba a
palotába, a királyfi nagyon megörült, de kétségbe is esett,
mert nem tudta megállapítani, hogy melyik is a nővére: ők ketten
olyanok voltak, mintha egyek lettek volna. Így is nézi, úgy is
nézi, nem tudja kiválasztani a húgát. Akkor a királyfi
ravaszsághoz folyamodott: nagy lakomát rendezett, megparancsolta a
böllérnek, hogy levágva az állatokat, egy hólyagot töltsenek
meg vérrel, de úgy, hogy senki se tudjon róla, és adják oda
neki. Ő ezt a hólyagot a nyakába köti úgy, hogy senki se vehesse
észre.
Elkezdődött a lakoma. A
vendégek nagyon vidámak voltak, de leginkább a királyfi. Vidáman
beszélget a szép lányokkal, de még mindig nem tudja, hogy melyik
a húga. Úgy látszik, hogy ők ketten összebeszéltek, hogy nem
árulják el magukat. A királyfi néhányszor kérdezte, és nagyon
szépen kérte, de egyik sem mond semmit, ez minden. Akkor kirántotta
a kardját, a nyakára csapott és a hólyagból kieresztett minden
vért.
Mindenki nagyon megijedt,
ugrottak menteni a királyfit, de az egyik lány fájdalmasan
felkiáltva odarohant, és sírva kötözte be a nyakát. A
királyfi úgy tett, mintha meghalt volna, és mozdulatlanul feküdt.
Akkor a lány még rosszabbul lett, és a királyfit simogatva
hangosan zokogni kezdett:
- Oh bátyám, bátyuskám,
mit is tettem! Oh, én szegény, mit is tettem!
A másik, habár sajnálta a
királyfit, nem olyan nagyon.
Most, amikor megtudta, hogy
melyik a húga, a királyfi épen és egészségesen felugrott,
boldogan elnevette magát, és megcsókolta a húgát.
Megismerkedett a Nap Lányával és megkérte a kezét. A Nap Lánya
beleegyezett, hogy feleségül vegye, csak előbb találkozni akart a
bátyjával, aki megígérte, hogy megkeresi.
Amint így beszélgetnek,
észrevették, hogy közeledik egy nagyon szép királyfi. A Nap
Lánya felismerte benne a bátyját.
Mekkora volt az öröm, nehéz
azt leírni. A két királyfi azonnal megesküdött a két szép
lánnyal. Olyan lakodalmat tartottak, amilyenről még nem hallottam,
amilyent még nem láttam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése