Az ördög és a két
leány (Szavak száma: 1440)
Volt egyszer egy
szegény ember meg egy szegény asszony, mind a kettő özvegy volt, s mind a
kettőnek volt egy-egy leánya, csakhogy az ember leánya szép volt, az asszonyé
meg csúnyább a hátramenésnél.
Egyszer az ember
sütni akart, de nem volt dagasztóteknője. Azt mondja a leányának:
- Eredj át, leányom,
ide a szomszédasszonyhoz, kérj tőle egy dagasztóteknőt, míg megdagasztunk
benne.
Átment a leány a
szomszédba.
- Szomszédasszony,
azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy dagasztóteknőt adni,
mindjárt visszahozom, csak megdagasztunk benne.
- Bizony nem adok én,
édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz
dagasztóteknőtök.
Hazament a leány,
elmondta az apjának, hogy mit mondott a szomszédasszony. Megdagasztották hát
nagy üggyel-bajjal, be is fűtötték a kemencét, de már szénvonójuk nem volt,
amivel a kemence alját feltisztítsák.
Azt mondja az ember a
leányának:
- Eredj át, leányom,
ide a szomszédba, kérj egy szénvonót, mondjad, hogy mindjárt visszaviszed.
Átment a leány megint
az özvegyasszonyhoz.
- Szomszédasszony,
azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy szénvonót adni, míg a
kemence alját feltisztítjuk.
- Bizony nem adok én,
édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz
dagasztóteknőtök is, szénvonótok is.
Hazament a leány,
elmondta, hogy mit mondott a szomszédasszony, nagy nehezen elkészítették hát a
kemencét is meg a tésztát is, csak be kellett volna vetni, de nem volt
vetőlapátjok. Azt mondja a szegény ember a leányának:
- Eredj át még
egyszer, leányom, ahhoz az asszonyhoz próbáld meg, ha adna egy vetőlapátot,
mondjad, hogy ne sajnálja olyan nagyon, nem esik itt semmi baja, nem esszük
mink meg, ebbe a nyomba visszaviszed.
Átment a leány
harmadszor is, elmondta, hogy mi járatban van, mit izent az apja, de az
özvegyasszony erre is csak azt mondta, hogy biz ő nem adja.
- Mondd meg apádnak,
vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök is, szénvonótok is, lapátotok is.
Hazament a leány,
elmondta az özvegyasszony izenetét; szeget ütött ez a szegény ember fejibe,
hogy biz azt az asszonyt jó is volna elvenni, lám, akkor lenne dagasztóteknője
is, szénvonója is, vetőlapátja is; úgyannyira gondolkozott ezen, hogy utoljára
is az lett belőle, hogy elvette az özvegyasszonyt. De bezzeg nem úgy sütött ki
a dolog, ahogy azt a szegény ember kigondolta, mert alighogy megesküdtek, az
asszony lett az úr a háznál, mindenből ő parancsolt, férjemuramnak pedig ajtó
mögött volt a helye. A szegény leányt is mindig ütötte-verte az asszony, a maga
csúnyábbnál is csúnyább leányát pedig mindig cicomázgatta, tejbe-vajba
fürösztötte, ettől meg még a betevő falatot is sajnálta. Nem állhatta a leány
ezt a keserves életet, bement az apjához.
- No, édes apámuram,
én tovább nem leszek senki lába kapcája, csak úgy bánnak itt énvelem, mintha a
szél hajított volna ide, elmegyek világtalan világra, majd csak találok valahol
szolgálatot.
A szegény ember se
nagyon marasztotta, mert látta, hogy bizony neki magának is jóformán kifelé áll
a szekere rúdja, vagy legalább igen kevés becsülete van a háznál, elindult hát
a leány. Sütött neki a mostohája hamupogácsát.
- Legalább ne mondd,
hogy nem sütöttem útravalót.
Ment, mendegélt a
szegény leány, előtalált egy kis házat, abba bement, mert el volt fáradva, de
odabent nem talált mást, csak egy kis fehér macskát. Leült a leány a padkára,
elkezdte eszegetni a hamupogácsát. Odamegy hozzá a kis fehér cicus.
- Nénikém, nénikém,
adjál egy kis kalácsot, én is adok tanácsot!
Adott neki a leány; a
kis macska megette, aztán megint kért, míg a pogácsa mind el nem fogyott, akkor
felkuporodott a leány ölébe, ott fonogatott szép csendesen. Egyszer csak
megzörgetik kívülről az ajtót.
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, nyiss ajtót!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Nyisd ki neki.
A leány kinyitotta,
bekullogott egy nagy, csúnya ördög.
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, rakj tüzet!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát rakd meg neki.
A leány tüzet rakott.
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, főzz ételt!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát főzz neki.
A leány meg is
főzött, ki is tálalt.
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, gyere, egyél!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát egyél vele.
A leány jóízűt evett,
mert éhes is volt.
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, bonts ágyat!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát bontsd el neki.
A leány elbontotta.
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, feküdj mellém!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát feküdj mellé.
A leány melléfeküdt.
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, nyúlj a bal fülembe!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát nyúlj bele.
A leány belenyúlt, a
kezébe akadt valami, azt elkezdte húzni kifelé, hát mi volt? Nem egyéb, mint
temérdek sok arany-ezüst, de annyi, hogy alig bírta kihúzni a leány.
Megint megszólalt az
ördög:
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, nyúlj a jobb fülembe!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát nyúlj bele.
A leány belenyúlt,
hát mit húzott ki? Tán nem is hinnék kentek, ha nem mondanám - nem egyebet,
mint egy gyönyörű aranyos hintót, hat cifra, sallangos paripával. Ezeket az
ördög mind a leánynak adta, ez a sok aranyat-ezüstöt mind felrakatta a hintóba,
maga is beleült, azzal hazahajtatott.
Otthon a háznép
köz-káptalanságba esett, sehogy se tudta senki elgondolni, hogy juthatott ehhez
a sok kincshez, a leány meg nem mondta senkinek, csak az apjának beszélte el,
de annak is a szívére kötötte, hogy tovább ne adja.
A csúnya leánynak
majd kifúrta oldalát az irigység, hogy a mostoha testvérje úgy meggazdagodott,
utoljára úgyannyira gyötrődött, hogy nem tudott otthon maradni, megmondta az
anyjának, hogy ő is elmegy szolgálatot keresni: “Látja kend, édesanyám, az a
kutya csak három napig volt oda, mégis hogy meggazdagodott, én is megpróbálom,
hátha nekem is szolgálna a szerencse.” Az anyja is helybenhagyta, hogy: “A
bizon jó lesz” - sütött is neki az útra pogácsát, de hej, nem hamuból ám, hanem
olyan tiszta búzának a lisztjéből, amelyet a galamb hord össze.
Elindult a leány,
ment, mendegélt, ez is elért ahhoz a kis házhoz, be is ment; hogy nem talált
odabent senkit, leült a padkára ez is, várni a gazdát. Csakhamar eszébe jutott,
hogy neki pogácsája is van, elővette hát, s elkezdte eszegetni. Odament hozzá a
kis fehér macska.
- Nénikém, nénikém,
adjál egy kis kalácsot, én is adok tanácsot!
De a leány nem adott
neki, a kis macska még egyszer kért, de a leány akkor se adott, hanem még
kinevette:
- Ó, szegény kis
csipás szemű macska, ugyan miben tudnál te nekem tanácsot adni, ilyen
haszontalan létedre?
A szegény kis macska
meghunyászkodott, félreült a kuckóba, a leány meg a padkán eszegetett. Amint
ott eszeget, amint ott eszeget, egyszer csak megzörgetik az ajtót.
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, nyiss ajtót!
Akkor már odaszaladt
ám a leány a kis macskához.
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát ne ereszd be.
A
leány nem eresztette be, az ördög berúgta az ajtót, mikor bent volt, megint
elkiáltotta magát:
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, főzz ételt!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát ne főzz neki.
A leány nem főzött,
az ördög nem szólt érte semmit, hanem csak mikor maga meg is főzött, ki is
tálalt, akkor szólalt meg:
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, gyere, egyél!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát ne egyél vele.
A leány nem evett, az
ördög maga ette meg mind az ételt, azután megint csak rákezdte a nótát:
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, bonts ágyat!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát ne bontsd el.
A leány nem bontotta
el, hanem magának az ördögnek kellett megágyazni.
Meg is ágyazott, bele
is feküdt, aztán megint rákezdte:
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, feküdj mellém!
- Jaj,
cicuskám-micuskám, mit csináljak?!
- Hát ne feküdj
mellé.
A leány nem feküdt
mellé, csak megállt az ágya fejénél, de az ördög megint rákezdte:
- Tányértalpam,
lompos farkam, szép leány mátkám, nyúlj a bal fülembe!
A leány, hogy látta,
hogy az ördög idáig nemhogy bántotta volna, de még egy rossz szót se szólt
hozzá, bátorságot vett magának, s rákiáltott nagy mérgesen:
- Majd én abba a
piszkos füledbe nyúlkálok!
Az ördög még erre se
szólt semmit, szép csendesen belenyúlt maga a jobb fülébe, kihúzott belőle egy
vashintót meg négy tüzes paripát, a hintónak egy katlanja volt, abba az ördög
tüzet rakott, a leányt belezárta a hintóba; azzal a négy lovat nekicsapkodta,
azok repültek, mint a sárkány, a hintó mindig jobban-jobban áttüzesedett,
utoljára olyan lett, mint a láng, a leány ízzé-porrá égett.
A szép leány meg
otthon nagyon gazdag lett a sok kincsből, amit az ördög adott neki, nemsokára
elvette egy gazdag úrfi, nem mondom meg, gróf volt-e vagy báró, herceg-e vagy
királyfi, de bizonyosan valamelyik a négy közül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése