A nyelves
királykisasszony (Szavak száma: 567)
Hol volt, hol nem
volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szép leánya, de az a
leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelíteni se
tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó
szó. Búsult ezen a nagy nyelvességen a király, kivált ha látta, hogy a többi
király- és hercegkisasszonyok soha egy rossz szót, egy káromkodást ki nem
eresztenek a szájukon, az ő leányától meg mást se lehet hallani soha. Ezenkívül
az is bántotta, ha elgondolta, hogy hogy tegyen ezzel valami becsületes embert
szerencsétlenné, hisz aki elveszi, csak keserűség lesz az élete. Utoljára
gondolt egyet.
- No, leányom -
mondta a leányának -, kihirdettetem az országban, hogy aki téged le tud
nyelvelni, annak adlak feleségül.
A leány még megörült
neki, ahelyett, hogy megszontyorodott volna rajta.
- Jó lesz biz a,
felséges atyám, legalább nem lesz olyan alamuszi tedd ide, tedd oda uram.
A király látta, hogy
csakugyan nincs más mit tenni, hát kihirdettette, hogy aki rá tud arra menni -
mikor az ő leányával beszél -, hogy nem a leányé, hanem az övé legyen az utolsó
szó, annak adja feleségül fele királyságával együtt.
Mentek aztán
szerencsét próbálni mindenféle emberek: hercegek, grófok, nagy süvegű tótok, de
egyik se tudott kettőt se szólani a kisasszonyhoz.
Meghallotta azt három
sváb fiú is, ők is elindultak, hogy megpróbálják, mire mennek. Ha nyernek, jó
lesz; ha nem nyernek, se káruk, se hasznuk benne. A legkisebb fiú eszelős volt,
a bátyjai el se akarták vinni.
- Ne is gyere te,
Jankó, úgyse lesz az a kisasszony a tied.
- Csak azért is
elmegyek, majd ott megválik, hány zsákkal telik, kié lesz a királykisasszony!
Mentek, aztán
mendegéltek, a két bátyja már nagyon elhagyta Jankót, mert az akármit látott
úton-útfélen, mindent felszedett. Egyszer talált egy tojást; elkezd kiabálni a
bátyjai után:
- Gyertek csak, hé!
Mit találtam!
A két bátyja azt
gondolta, hogy legalábbis egy véka aranyat-ezüstöt talált, visszaszaladtak nagy
lóhalálába, hát látják a tojást. No iszen nekiestek Jankónak, úgy elverték,
mint a kétfenekű dobot, azután otthagyták. Jankó is feltápászkodott, eltette a
tojást, ment utánok. Kevés idő múlva megint talált egy rossz szeget, megint
elkezdett kiabálni:
- Hát most mit
találtam, gyertek csak!
Azok megint visszaszaladtak,
hogy isten tudja, mit talált, mit nem Jankó!
Hát látják a rossz
szeget, no ezért megint jól helybehagyták. Jankó eltette a szeget is.
Harmadszor meg talált egy rakás ganéjt, akkor is kiabált, de rá se
hederítettek. Jankó eltette azt is a sipkájába. Ment aztán a bátyjai után, de
azok már úgy elhagyták, hogy mire a palotához ért, azok már visszafelé jöttek
nagy szomorúan.
- Ne is menj te oda
be, úgyse lesz az a tied - mondták Jankónak.
- Már mért ne lehetne
az az enyim?
- Csak. Nincs hozzávaló
eszed.
- Hm! Csaknak zsák
kell, papnak ágy kell. Azért is megmutatom, hogy az enyim lesz!
- Nem éred meg
hajasan, kopaszon is bajosan.
De Jankó csak bement.
Mindjárt beszédbe eredt a kisasszonnyal:
- De piros a
kisasszony!
- Tűz ég ám bennem!
- Itt egy tojás,
süssük meg nála.
- Lyukas ám a
serpenyő!
- Itt egy szeg,
foltozzuk be vele.
- Igen biz a ganéjt!
- Az is van itt egy
sipkával!
No, erre a kisasszony
egy szót se tudott szólani, hozzá kellett neki menni a bolondhoz.
Másnap megesküdtek,
nagy lakodalmat tartottak, máig is élnek, ha meg nem haltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése