164. mese

Gyuri vadász (Szavak száma: 747)

Gyuri ugyancsak bátor legény. Vállán puskát hord, két karjával az elejtett vadakat szoron­gatja. A kecske csodálkozva nézi az ő elkerített aklából a Gyurit, s hosszú szakálla úgy remeg, mintha azt mondaná:

- Bizony nem hittem volna, hogy Gyuri ilyen vakmerő ficzkó!

Gyuri ugyanis régóta sóvárogva szemléli, a hogy apa néha kora reggel egész sereg vendéggel vadászatra indúl a mezőre, a nádasba vagy az erdő zúgó fái közé. Ő még alszik olyankor, de egy pillanatra mindig fölébred, mikor apa homlokon csókolja. Este vigan tér vissza a kifáradt vadászó társaság, tarisznyájukról nyuszik lógatják le szomorúan félrebillent fejüket. És har­mad­nap vagy negyednap savanyú mártásban kerűl az asztalra a nyulacska és mama igy szól hozzá délben:

- Egyél, fiacskám, ezt apa hozta.

Hej, ha Gyuri egyszer egy puskát kaphatna kezébe, mindjárt menne vadászni. Jaj! szegény nyuszik, micsoda pusztítás lenne akkor a himbáló vetések között s hány jámbor nyúlmama keresné hiába az ő eltünt, szerencsétlen fiacskáját!

A Gyuri anyja így szólt egyszer:

- Ha jól viseled magad, kis fiam, a nyáron veszek neked egy puskát!

Gyuri máskor sem rossz fiú, de most alig tudott elaludni örömében. Mindig arra a pompás puskára gondolt. Milyen jól viselte magát, gyerekek, de milyen jól! Gyuri lemondott arról is, hogy az ujját a szájába dugja, mert úgy hallotta, hogy a komoly férfiak nem dugják a szájokba az ujjokat. Nem tört össze egyetlen cseréptányért se, nem mászott be az ólba a tyúkok közé, inkább ott maradt a szobában, a hol a kisasszony az ő Margit testvérét mindenféle csodálatos betűkre tanította. És bár Gyuri nem volt több, mint öt esztendős, pár hét alatt megismerkedett a csúcsos A betűvel, a gömbölyű O-val, sőt az ösztövér, egyenes I-vel is.

Anya a nyár elején selyempapirosba takart jószágot adott a kezébe:

- Nesze, kis fiam, jól viselted magad, azért adom.

Gyuri kibontotta a selyempapirost. Tudjátok-e, mi volt benne? Egy puska, gyerekek, egy igazi puska! Ha az ember beletette a hosszú nádvesszőt, s a puska kakasát lehúzta, akár oroszlánt vagy tigrist is lőhetett volna vele. De a Gyuriék birtokán nem igen kóboroltak tigrisek és orosz­lánok, s így Gyuri, egy meleg nyári délután, vadászatra indúlt a kertbe, hol tarka pillan­gók és nagy, búgó szarvasbogarak röpködtek a terebélyes fák között.

Gyuri, vállán a puskával, lassan, vigyázva indúlt meg a ribizkebokrok között, de hiába nézett, hiába kutatott, vadat nem látott sehol. Gyuri azt hitte, hogy a diófák közűl majd szembe jön vele valami elefánt vagy vizi ló. Egyszeribe lepuffantja mindakettőt; de biz sem elefánt, sem vizi ló nem jött. Később megelégedett volna már egy szarvassal vagy nyúllal is, de az egész nagy kertben, a veteményes ágyaktól a törpe bodzákig, nem lehetett látni még egy fia tapsi­fülest sem. Gyuri így szólt magában:

- Lusták a nyulak, még mindig a délutáni álmukat aluszszák!

Rálőtt egy czitromsárga fecskefarkú pillangóra, de a pille tovább repűlt a napsugárban. Később egy prücsköt vett czélba, mely kényelmesen sütkérezett a lyuk előtt, de a prücsök pajtás annyira megijedt Gyuritól, hogy egyszerre eltünt a lyuk sötét nyílásában.

Gyuri már-már szomorkodott, hogy a vadászat ilyen rosszúl végződik, mikor egyszer, a hajnalkás filagoria előtt, két ismerőst pillantott meg a kövér fűben. Tudjátok-e gyerekek, kik voltak a Gyuri ismerősei? Garas és Krajczár, a két kicsiny kutya, az öreg Tisza komondor ivadéka. Fürgén hempergőztek a fűben, s aranyos legyek után kapkodtak. Gyuri örvendve tapsolt.

- Hopp, igy szólott - meglövöm a Garast és Krajczárt...

Kilőtte a nádszálat, Garas és Krajczár meg se mozdultak. Sőt később, mikor Gyuri közelebb ment hozzájok, kérőleg emelték föl feléje picziny, vékony talpacskáikat...

- Akárhogy könyörögtök is - szólott Gyuri, - meg vagytok lőve, tehát jöttök velem.

Hóna alá kapta Garast és Krajczárt és megindúlt a ház felé. A két kis kutya nem rontotta el a Gyuri örömét és nyugodtan viselték magukat a kis vadász hóna alatt. Csak Garas lógatta le búsan fülecskéit és ezt motyogta:

- Vajjon hova czipelhet bennünket ez a bátor férfiú?

A kecske, a ki eleinte csodálkozva nézte Gyurit, később megismerte az ő két fiatal kutya­pajtását.

- Hm, - dörmögte, - ennek a fele sem tréfa! Szegény Garas nagyon szomorú ábrázatot vág.

Gyuri azonban meg sem állt a konyháig, csak ott, a Marcsa szakácsné birodalmában tette le a két kis kutyát s így szólott:

- Itt van, készítsék el Garast és Krajczárt savanyú mártásban.

Persze, hogy Marcsa hamarosan szabadon bocsátotta Garast és Krajczárt. De azért, hogy a Gyuri legelső vadászata ilyen rosszúl végződött, majd visz még ő haza igazi tapsifüleseket is, ha az Isten egyszer nagyra növeszti és akkora bajusza lesz, a milyen édes apának van.