154. mese

Király és kapás (Szavak száma: 227)

Egy király utazván, egy mezőn megszállott,
S egy paraszttal, ki ott kapált, szóba állott.
Jó ember! serény vagy látom a munkában,
Izzadásod bére mi lehet napjában?
Négy garas, jó uram, a kapás felele.
Igen kevés, mond ő, hogy éred meg vele?
Egy napról más napra egyen erőt veszek,
Egyet interesre, jó kéznél leteszek,
Egygyel fizetgetem régi adósságom,
A negyedik garast mindíg sárba vágom.
A király elhülvén nem várt bátorságán,
S okosan tréfáló szava fontosságán,
Elment, s e szép mesét sokaknak feltette,
De hogy senki köztük azt meg nem fejthette,
Végre a vén kapást magához hivatta,
Ki tréfás szavának ily értelmét adta:
Az első garassal éltemet táplálom,
S erőt veszek, melylyel a földet kapálom.
A másikkal fiam ruházom s nevelem,
Kinél interessel azt egy nap meglelem.
Régi adósságom egygyel fizetgetem,
Mert mint lehet azzal vén atyám tengetem.
Negyedikkel tartom egy eladó leányom,
S azért mondám, hogy azt mindig sárba hányom;
Mert ez vissza nekem nem fogja fizetni,
Ha férjhez megy, majd rám ügyet sem fog vetni.

Mint a föld, mely az ég meleg zsírját iszsza,
A belé szórt magot bőven adja vissza:
Úgy a mit költöttek szüléitek rátok,
Vénségökben fiak nekik megadjátok.
Ti is leányok ebben restek ne legyetek,
Szembe tünő példát, sőt abban tegyetek,
Hogy hazudott a vén utolsó szavába’,
Mert a rátok költ pénz, nem hull a Dunába.