A mészáros legény
(Szavak száma: 1274)
Volt egyszer a
világon egy vándorló mészáros-legény. A mint mén mendegél, egyszer egy nagy
vadon erdőben elestveledett; sötét volt, hogy szinte harapni lehetett volna;
orditottak a fenevadak, hogy szinte rengett bele az erdő.
Itt az egyszeri mészáros-legény
azon tünődött, hogy hol hajtsa le a fejét az éjszakai nyugodalomra, mikor se
egy hajlék, se egy korcsmára nem akadt. A mint mén mendegél, hát messziről
látja, hogy valahol ott az erdőben tűz ég. A mészáros-legény azt gondolta, hogy
az valami pásztor-tűz, azért feléje irányozta a lépteit; de útközben más
gondolatra tért, gondolván magában, hátha ott zsiványok tüzelnek: azért egy
másik utra csapott át.
Csak mén, csak
mendegél, hát egyszer ujra előtte ég a tűz. Itt a mészáros-legény nem tudta a
dolgot mire vélni, azért ujra másik utra csapott át.
Csak mén, csak
mendegél, egyszer harmadszor is előtte égett a tűz. Kapja a lelkét mit mit nem
cselekedett, visszafordult, majd hol az egyik, hol a másik oldalra tért által,
de a tűz mindig előtte égett.
Mit volt mit tenni a
mészáros-legénynek, látta, hogy nincsen szabadulás, neki ment egyenesen a
lángos-lobogós tűznek. Hogy odaért, hát látja, hogy ott egy vén asszony szitja
a tüzet s ugyancsak sütkérezik nála.
- Adjon isten jó
estvét, édes öreganyám!
- Fogadj isten,
mészáros-legény, hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár se jár?
- Mi türés tagadás,
édes anyám, biz én fedél alá szeretnék jutni, hogyha befogadna kigyelmed.
- Édes fiam, én
szivesen adok szállást, hanem azt előre megmondom, hogy az én szobámban minden
istenadta éjszaka, ugy 12 óra után ördögök járnak, kik mindenkit, a ki csak
abban a szobában hál, minden irgalom és kegyelem nélkül, diribról darabra,
izzé-porrá tépnek.
- Ej, édes öreganyám
nem félek én az ördögöktől; mert volt már velük dolgom: azért csak vezessen be
abba szobába, majd elűzöm én őket, hisz ez a mesterségem!
S ezzel a vénasszony
a mészáros-legényt bevezette a mondott szobába, ágyat vetett neki s aztán
szerencsés jó éjszakát kivánván, magára hagyta a vendéget. Itt a mészáros-legény,
hogy magára maradt: az ajtót ablakot jól becsinálta, lánczczal erősen
bekötözte, majd a csizmája szárából kihúzott egy nagy kést, azt az asztalra
tette, bunkós botját a feje mellé az ágyhoz támasztotta s aztán minden ruhástól
együtt ledőlt az ágyba, de álom sehogyse jött a szemére. Az asztalon ott égett
a gyertya, az ajtó küszöbjén pedig ott feküdt a mészáros-legény szamár-nagyságu
két kutyája.
Itt eljön a tiz óra,
el a tizenegy, el a tizenkettő is, ép éjfél volt s ekkor iszonyu csörömpölés, csattogás
és zúgás hallatszott a padláson, mintha ezer meg ezer lánczot keresztülkasul
húzgáltak volna. A két szelindek szükölt s csunyául vonitott, mintha
valakinek a halálát előre érezték volna, a mészáros-legényben pedig a vér is
megfagyott; félt, reszketett, elkékült, elsáppadt. Itt a zúgás, csörömpölés és
csattogás mindinkább közelebb-közelebb jött A két szelindek vonitott keservesen
s ugyancsak kaparták az ajtót, hogy ereszsze be őket is a gazdájuk; de biz az
most aranyért se mozdult volna a helyéről. Végre a kutyavonitás is többé nem
hallatszott; mert valaki azokat diribról-darabra tépte s az ablakon mind
behajigálta abba a szobába, hol a mészáros-legény feküdt.
S ekkor ugyancsak
ripeg-ropog az ajtó, szakad a láncz, elalszik a gyertya, sötét lesz, hogy
szinte harapni lehetett volna s betörik az ajtót. A mészáros-legény egyszerre
talpon volt, kezébe kapta a fütyköst s várta, hogy mi lesz már ebből.
Itt az ajtón magátul
bejön egy láda, a ládából kinyúlik egy bot, a botnak a végén pedig egy vörös
sipka volt s neki egyenesen a mészáros-legénynek.
Ez sem rest, félre
ugrik s a fütykössel leütötte a vörös sipkát a bot végéről, mely ugy az ágy alá
esett be.
Az ördögnek minden
ereje ebben a vörös sipkában állott. S mig ezért az ördög bebújt az ágy alá,
addig a mészáros-legény kiugrott a szobából s az ajtó előtt egy keresztet vont.
Ezért az ördög nem mehetett utána, de a kakas is megszólalt, biz ő kigyelmét,
mintha nemis lett volna, hazaparancsolták.
A mészáros-legény
aztán meghuzta magát az ajtószegben s várta, hogy mi lesz már ebből.
A konyhában ott égett
a nagy rakás tűz egy irdatlan üst alatt, melyben olvasztott forró szurok
zubogott.
Egy szép kis leány
sirdogált ott a tűz mellett, ki néha-néha egy-egy darab fát tett a tűzre.
A mészáros-legény
megszánta a kis leányt s azt kérdi tőle:
- Mit sirsz, mit
risz, szép kis leány, olyan keservesen?
- Hogyne sirnék,
hogyne rinék, mikor ily zsenge koromban csúf halállal kell kimulnom, csak
azért, hogy im boszorkány nem akarok lenni; mert ebbe a forró szurokba, mikor legjobban
zubog, elevenen, minden ruhástul együtt dob be ez a kutyának való boszorkány.
- No kis leány, ne
félj semmit, biztatta a mészáros-legény, még én is itt vagyok ám, ne sirj s ne
rij; mert én el nem hagylak; hanem légy csendesen mindaddig, mig a boszorkány
ki nem jön s bele nem akar dobni. Majd én ekkor az ajtószegből izibe előugrom,
te csak a fedőt vedd le s a vén banyát belevetem a forró szurokba.
No jól van, a
mészáros-legény visszaállott az ajtószegbe, a kis leány pedig a tűz körül forgolódott.
Itt egyszer nyilik az
ajtó s kijön rajta a vénasszony, három rét görnyedve a botjára támaszkodva, s
oda tipegetett a tűzhöz.
- No, zubog-e már a
szurok, te kis k...a? kérdé a boszorkány.
- Zubog, felelt a
leány.
- Még egyszer kérdem,
mert most még nem késő, akarsz-e boszorkány lenni, akarsz-e a gonosznak
szolgálni?
- Nem akarok.
- Még egyszer kérdem,
kis k...a, mert még most nem késő, akarsz-e boszorkány lenni akarsz-e az
ördögnek szolgálni?
- Nem akarok.
- Még egyszer és
utoljára kérdem, mert még most se késő, akarsz-e boszorkány lenni, akarsz-e az
ördögnek szolgálni?
- Nem akarok.
- No hát légy igy is
az ördögé.
S ezzel a boszorkány
meg akarta fogni a kis leányt, de az elsikoltván magát, félre ugrott.
Ej, a mészáros-legény
sem rest, hirtelen odaszökik, megragadja a vénasszonyt s hamarább a kimondott
szónál felkapta a levegőbe s beledobta az üstbe. S aztán egy nagy vasrúddal lenyomta
a forró szurok közé.
A boszorkány azonnal
szörnyet halt; de a nyelve kiütötte magát a rézüstön s elkezdte csúfolni a
mészáros-legényt.
Ez sem rest, beszalad
a nagy késért, hogy majd levágja; de bár a kés olyan éles volt, mint a beretva,
nem fogta el a vénasszony nyelvét, hanem kitöredezett az éle; de nemis csoda!
mert a vénasszony nyelve, olyan igaz, mintha saját két szemük világával látták
volna kigyelmetek, szőrös volt.
Most mi tevő legyen a
mészáros-legény, a szőrös nyelv nem hallgatott, hanem egyre handrikált, egyre
öltögette magát s egyre csúfolódott: elkezdte a bunkós bottal ütni-verni. De ez
se használt semmit, mert a szőrös nyelv annál jobban öltögette ki magát, annál
jobban csúfolódott.
Itt megharagszik a
mészáros-legény, elkapja a nyelvet, tövestül együtt kiszakasztotta és belevetette
az izzó tűz közé; de a nyelv itt se égett el, hanem a lobogós láng közül
kiőtögette magát s mindegyre csúfolta a mészáros-legényt.
Most még jobban
megharagszik a mészáros-legény, a szőrös nyelvet kivette a tűz közül, ledobta a
földre s a keze ügyében levő fejszefokkal ugyancsak hozzálátott, s ezzel
kellett neki agyonverni.
Aztán a kis leány
elvezette a mészáros-legényt a pinczébe, hol káddal állt az arany meg az ezüst
élire verve. Itt aztán kettecskén kihordták a temérdek kincset a pinczéből s az
erdőben egy bizonyos helyre lerakták.
Mikor ezzel is készen
voltak, a mészároslegény a vörös kakast felültette a boszorkánytanyára s az
porrá égett.
Aztán azt mondták
egymásnak: én a tiéd, te az enyém, ásó-kapa se választ el egymástól, s ezzel
megölelték, megcsókolták egymást.
A sok pénzt
bevitették a városba szekéren, melyből házat, szőlőt, pinczét s földet vettek;
de még ekkor is jutott is, maradt is, s holtuk napjáig se tudták elkölteni.
Eddig volt, mese
volt, talán igaz se volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése