33. mese

A nagy alvó (Szavak száma: 281)

Furcsa história,
De megtörtént egyszer:
Korán akart kelni
Szegény Jónás mester.
Megszólal a kakas:
“Fölkelne, ha tudna,
De mikor úgy alszik
Mindig, mint a bunda!”
Kotkodákol a tyúk:
“Bújék el, csak bújék!
Van is a világon
Ilyen álomszúszék!”
Dorombol a czicza:
“Hálósipka, kabát!
Átaluszik Jónás
Tizenkét éjszakát!”

Szegény Jónás mester
Mérgesen hallgatja,
Czicza, tyúk és kakas
Hogy mulatnak rajta:
“Várjatok csak, lurkók!
Megmutatom mégis,
Hogy fel tudok kelni
Korán reggel én is.
Hamarabb köszöntöm
A derengő reggelt,
Keltő órát veszek,
Az, tudom hogy felkelt.
Kelts föl, édes órám,
Hajnalhasadáskor,
Czicza, tyúk és kakas
Ne csúfoljon máskor.
Ébreszsz fel álmomból
Zörgő lármát csapva,
Mikor a mutatód
A négyet mutatja.”
“Jól van, édes gazdám,
Csak te aludj bátran!
Négy óránál tovább
Nem maradsz az ágyban!”

Jónás mester korán
Elbontja az ágyát,
Édesen aluszsza
A boldogok álmát.
Mikor a mutató
A négyet mutatja,
Felkiált az óra:
“Itt az idő, rajta!
Kelj föl, Jónás mester
A paplanas ágyból!
Gyüjti már a mézet
Méhe a virágról.”
Birreg-berreg, zörög
Az ébresztő óra,
Hej de Jónás mester
Nem hallgat a szóra.
Ágyút süthetnének
El a füle mellett:
Neki csak sóhajtás,
Csak viráglehellet,
A boldogok álmát
Horkolva aluszsza,
Ő tőle, ha tetszik,
Ránk törhet a muszka.

Az ébresztő óra
Megharagszik szörnyen,
Látja, hogy Jónással,
Nem boldogúl könnyen.
Kapja az ütőjét
Szörnyű haragjába’
Jó nagyokat koppint
Jónás homlokára.
Szegény Jónás mester
Egy perczre fölébred.
De azután megint
Uj álomba mélyed.
Dalol a pacsirta
Kék ég sugarában,
Szántóvető ember
Szántogat vidáman.
Kiabál a kakas:
“Fölkelne, ha tudna!
Szegény Jónás mester
Alszik, mint a bunda!”
Kotkodákol a tyúk:
“Bújék el csak, bújék!
Van is a világon
Ilyen álomszuszék!”
Dorombol a czicza:
“Hálósipka, kabát!
Átaluszik Jónás
Tizenkét éjszakát!”