492. mese

A RÓKA SZÁNKÓJA  (Szavak száma: 930)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy okos róka. Egyszer felöltözött emberi ruhába, és el­ment koldulni. Valamelyik nap bement egy házba, éjszakára szállást kért, amit meg is kapott. A gazdasszony éppen borsót főzött, a róka abból is kapott. Mivel a róka nem eszik borsót, mint az emberek, csak egyetlen egy borsót vett el.
Másnap a róka elment a borsójával egy másik házba, és megkérdezte a háziaktól, hogy hová tegye a borsót. A gazda így felelt: „Tedd az ablakba!”
A róka betette a borsót az ablakba és leült az asztalhoz. A kakas, aki korán kelt, megtalálta a borsót és megette. A róka elment a bíróhoz, bevádolta a gazdát - és annak oda kellett adnia a kakast.
A róka fogta a kakast, elment egy másik házhoz, és mindjárt megkérdezte a gazdát: „Hol hagyhatom a kakasomat?” „Tedd be a birkák mellé az akolba!”
Mihelyt betette a koldus a kakast az akolba, a kos azonnal felöklelte.
A róka most is elment a bíróhoz, bevádolta a gazdát, akinek oda kellett adnia a kost.
Fogta a kost, és elment a negyedik házhoz, és megkérdezte a gazdát, hogy hová tegye a kost.
„Vidd be a tehénistállóba!” mondta. A róka úgy is tett, azonban a bikaborjú felöklelte.
A róka most is elment a bíróhoz, bevádolta a gazdát, akinek oda kellett adnia a borjút.
Fogta a róka a borjút, és elment a következő házhoz, és megkérdezte a gazdát: „Hová tegyem ezt a bikaborjút?”
„Tedd be a lovak mellé az istállóba!”
De még csak be sem vezethette az istállóba, mert kijött a gazda lova és agyonrúgta a borjút.
A róka most is elment a bíróhoz, bevádolta a gazdát, akinek oda kellett adni a lovat.
A róka fogta a lovat és elment az erdőbe egyenes és görbe fáért. Amikor a fa megvolt, így beszélt: „Egyenes fa, görbe fa, legyen belőletek szánkó!” Háromszor kellett csak elmondania ezeket a szavakat, amikor a levegőből leesett egy új, derék szán. A róka befogta a szánba a lovat, és a szán egyre távolabbra ment.
Így ment a szán, és egyszercsak találkozott egy nyúllal. A nyúl megkérdezte: „Hová mész, te, koma?”
„Csak megyek, szánkózom!”
„Vegyél magad mellé!”
„Szívesen felvennélek, de még összetöröd a szánkómat. De ha annyira akarsz szánkázni, tedd fel az első lábaidat!”
A nyúl fel is tette az első lábait. Egy darabig mentek, ekkor a róka megszólalt: „Ha nagyon elszakítod így a csizmádat, akkor tedd fel mind a négy lábadat!”
A nyúl fel is tette, és mentek tovább.
Megtettek egy darabot, találkoztak a farkassal. A farkas megkérte, hogy őt is vigyék maguk­kal. A róka így felelt neki: „Te túl nagy vagy és nehéz, még összetöröd a szánkómat, de azért két lábadat felteheted.”
A farkas feltette a két első lábát, és mentek tovább. Ezután a farkas feltette a másik két lábát is a szánkóra.
Megtettek egy darabot, találkoztak a nagy barna medvével. A medve így szólt: „Komám, ha tudnád, mennyire elfáradtam. Nem tudnátok elvinni egy kicsit?” A róka így felelt: „Tedd fel csak két lábadat, és akkor mehetünk.” A medve erre: „Kettőt nem érdemes, én majd melléd ülök.”
„No rajta!” mondta a róka: „Gyere, ülj mellém!” És egyszerre mi történt? Mihelyt felült a szánkóra a medve, az azon nyomban összetört.
Nem volt mit tenni, a nyúlnak el kellett menni az erdőbe fáért, hogy újabb szánkót készít­se­nek, de az csak vékony rőzsét hozott, amiből a róka semmit sem tudott csinálni.
Ekkor a farkasnak kellett elmennie. Ő vastagabb nyírfát hozott, de amikor a róka megnézte, az sem felelt meg a célnak - és eltörte. Akkor a medve ment el az erdőbe és vastag tölgyfát hozott, de a róka azt is összetörte.
Ekkor a medve így szólt: „No, róka-koma, most rajtad a sor!” A róka így felelt: „Igen, igen, így is van, de amíg én az erdőben leszek, ti felfaljátok a lovamat. Ezért te nyúl figyeld, és amikor fel akarják falni a lovat, te kiabálj, hogy meghalljam!”
Amikor a róka elment az erdőbe, a farkas így szólt a nyúlhoz: „No figyelj, ha csak meg mersz szólalni, akkor mi előbb téged falunk fel és csak azután a lovat.”
A nyúl még csak egy fél szót sem szólt, és hárman felfalták a lovat, csak a csontjai és a bőre maradt meg. A csontokat bedugták a bőrbe és felállították a lovat, mintha élne, ők maguk pedig elfutottak.
A róka az erdőben ugyanazokat a szavakat mondta, mint korábban: „Egyenes fa, görbe fa, legyen belőletek szánkó!” Miután háromszor megismételte, a levegőből lezuhant egy vadonat­új szánkó. A róka fogta a szánkót, és kezdte kihúzni az erdőből. Kihúzta, és elcsodálkozott: hová tűnt a medve, a farkas meg a nyúl? Megint körülnézett, de sehol senki. Ekkor odament a lovához, háromszor rácsapott, de az nem mozdult, hanem eldőlt. Megnézte jól, és meglátta, hogy a ló nem él. No, ekkor már semmire sem gondolt, csak gyorsan a gazemberek után eredt. Egy kis folyónál utolérte őket, és így szólt: „No, ti, gazemberek! Felfaltátok a lovamat?” De azok egyre-másra csak makacskodtak, és azt állították, hogy egyikük sem vétkes.
Ekkor a róka ravaszsághoz fordult. „Aki átmegy ezen a folyón a másik partra, az ártatlan.”
Elsőként a nyúlnak kellett próbálkoznia, mert így akarta a róka. A nyúl így felelt: „Én fiatal, és könnyű legény vagyok, könnyen átjutok a túlpartra.”
És nekifutott, majd hopp, ugrott, de belezuhant a folyóba és megfulladt. Így történt a farkassal és a medvével is. No, most a rókán a sor. Így gondolkodott: „Én jó ugró vagyok, és ha mégis beleesem, abból sem lesz nagy baj, mert jól tudok úszni.” Miután ezt mondta, ő is nekifutott, de hogy, hogy nem, ő is beleesett és belefulladt, mint a nyúl, a farkas meg a medve.