487. mese

HÁLÁTLANSÁG A VILÁG FIZETSÉGE (Szavak száma: 638)

Hol volt, hol nem volt, egyszer egy gazda éppen ment át egy sűrű erdőn, amikor meglátott egy kígyót, ami kövek közé szorult. A kígyó síró hangon kérte a gazdát, hogy szabadítsa ki a kövek közül. A gazda meg is tette, de a kígyó hálából meg akarta szúrni a kezét. A gazda elrántotta a kezét és haragosan megkérdezte a kígyótól: „Azért szabadítottalak ki, hogy meg­marj?”

„Akkor hogyan mondjak neked köszönetet, mert megmarjuk a jótevőt és ez a világ fizetsé­ge?”

A gazda ezt nem hitte el, ezért a kígyó elhatározta, hogy keres egy tanút, aki ugyanezt fogja mondani. Elvezette a hitetlenkedő férfit a kutyához és megkérdezte: „Mondd csak, barátom, mi a világ fizetsége?”

„Ha a világ fizetségéről kérdeztek, akkor hagy meséljem el az életemet, mondta a kutya, és elkezdte: Egy fészer előtt születtem, mint minden kutya, és ugráltam a meleg napfényben épp úgy, mint a többi testvérem. De még ugatni sem tudtam, amikor a szomszéd gazda elválasztott az anyámtól és elvitt a gyerekeihez, hogy simogassanak, játsszanak velem. Nem mondhatom, hogy rossz volt a sorom a gyerekekkel, annyi tejet kaptam, amennyit csak akartam. Később a gyerekek azonban meguntak, és ekkor a gazda megparancsolta, hogy őrködjem a fészerben, legeltessen a teheneket, ugatással riasszam el a tolvajokat. Kétszer elkergettem egy egész rablóbandát a fészerből, tíz évig legeltettem a teheneket, és ötször kergettem el a farkas a birkáktól. Köszönetképpen a gazda tegnap elkergetett az erdőbe, mert vénségemre már nem tudom szolgálni. Én mégsem panaszkodom, ez a világ fizetsége.”

„No, hallottad?” kérdezte a kígyó és ismét meg akarta marni a gazda kezét. Az elrántotta a kezét és így szólt: „Még egy tanút akarok hallani.”

Ekkor a kígyó elvezette a lóhoz és megkérte: „Mondd meg, minekünk, hogy mi a világ fizet­sége?!”

A ló elkezdte a történetét: „Három éves koromig anyám mellett nevelkedtem, de a negyedik évemre olyan szép, karcsú és sebes lóvá nőttem, hogy az emberek megálltak az út szélén, amikor én robogtam ott a hintóval. Ez így ment a hetedik évemig. Akkor ősszel, amikor gyilkosok markából mentettem meg a gazdámat, annyit futottam, hogy két lábam megbénult, lesántultam. És a gazdám engem, a sántát, a gazdaság lovai közé sorolt, ahol sántán tíz évet leszolgáltam: szekeret húztam, gabonát csépeltem, szántottam, boronáltam. És most, amikor öregségemre már semmit sem tudok tenni, pár garasért eladott a cigányoknak. Én mégsem panaszkodom, ez a világ fizetsége.”

„No, hallottad?” kérdezte a kígyó és ismét meg akarta marni a gazda kezét.

De az elrántotta a kezét és így szólt: „Még egy tanút meg akarok hallgatni.”

Ekkor a kígyó elvezette a gazdát a rókához, és mesélt neki a vitájukról, de a róka azt mondta, hogy a vitát pontosan rendezzék, el kell menni arra a helyre, ahol az kezdődött. Amint mentek arra, a gazda halkan szólt a rókának, hogy őneki adjon igazat, de a róka halkan csak ennyit szólt: „Kapok én érte kacsát, libát, tyúkot, pulykát?” „Kapsz, kapsz!” Amint így beszélgettek, eljutottak oda, ahol a kígyót kimentette a gazda.

„No, ez az a hely, akkor mondd meg, hogy mi a világ fizetsége!” szólt a rókához a kígyó. De a róka, a ravasz, azt mondta, hogy addig nem tudja a kérdést helyesen megoldani, míg meg nem mutatja pontosan, hogy mi is volt. A kígyó ekkor bemászott a kövek közé és ismét be­szo­rult.

A róka ezt látva, felkapott egy követ, és szétverte a kígyó fejét: „Látod, ez a világ fizetsége!”

A gazda ekkor hazafelé vezette a rókát, hogy megfizessen neki. A róka a kertben leheveredett, miközben a gazda bement a gazdasszonyhoz a kacsáért és a libáért, de a gazdasszony, amikor ezt meghallotta, szörnyen megharagudott és ezt mondta a gazdának: „Valamelyik kacsa, liba, tyúk, pulyka talán a tiéd? Hívd csak ide őket, hadd lássuk. Pici, rajta, kergessétek el a ravasz komát a kertből!”

A szegény róka, védekezett, védekezett, de végül a kutyák a nadrágját is letépték. Nos, ez a világ fizetése!