478. mese

AZ ÖT KÜLÖNÖS ERŐS EMBER (Szavak száma: 891)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy család, és a fiatal fiúnak meghaltak a szülei. El kellett indulnia a nagyvilágba munkát és szerencsét keresni. Amint ment, mendegélt, találkozott egy emberrel, aki szintén ott ment az úton, de a lábához malomkövek voltak kötve. A fiú meg­lepetten kérdezte: „Miért kötöttél a lábadra ilyen nehéz köveket?”

„Ha nem lennének ilyen nehéz kövek a lábamon, akkor már képtelen lennék egy helyben maradni. Egy rövid pillanat alatt körberohanom az egész világot.”

„Menjünk inkább együtt szerencsét keresni!”

A férfi beleegyezett és kettesben mentek tovább. Amint így mentek, találkoztak egy férfivel, aki a fákat tépte ki gyökerestől-lombostól. A fiú megkérdezte: „Mit csinálsz?”

„Az anyámnak viszek rőzsét.”

„Nem jössz velünk szerencsét keresni?”

A fanyüvő is beleegyezett és hármasban mentek tovább. Amint így mentek, találkoztak egy emberrel, aki egy hosszú puskát tart a szeme előtt és lőni készül, de nem lát egy vadat sem, amit le kellene lőni. A fiú megkérdezte: „Mit lövöldözöl itt hiába, ha nem látsz sem egy vadat, sem egy madarat?”

„Le akarom lőni a szúnyogot, amelyik tízversztányira repdes egy tölgyfa körül.”

„Inkább gyere velünk szerencsét keresni!”

A puskás is velük ment. Amint így mentek, látták, hogy ott forog három szélmalom, de a levegőben egyáltalán nem érezték a szelet. Végül meglátták, hogy egy árokban feküdt egy férfi, aki az egyik orrlyukán át fújt, a másikat pedig betömte egy ronggyal. A fiú őt is meg­kérdezte: „Mit csinálsz?”. „A szélmalmokat hajtom.”

„Miért dugtad be az egyik orrlyukadat?”

„Ha mindkét orrlyukamon keresztül fújnék, magukat a malmokat is elfújnám.”

„Eljöhetnél velünk szerencsét keresni.”

Már öten voltak együtt. Amint így mentek, találkoztak egy hatodikkal, aki a sapkáját az egyik fülére húzta. A fiú megkérdezte: „Miért nem teszed rendesen a fejedre a sapkát?”

„Ha rendesen a fejemre tenném a sapkát, olyan hideg lenne, hogy az egész Föld megfagyna.”

„No, akkor te is gyere mivelünk!”

Ők hatan együtt mentek tovább, és eljutottak egy királyi várba. Annak a királynak volt egy nagyon szép lánya, aki nagyon gyorsan futott. A szép lánynak sok kérője volt, és ő nem tudta, hogy melyiket válassza. Végül kijelentette, hogy azt válassza, aki futásban legyőzi, azonban egyik kérő sem tudta még csak utol sem érni. A fiatal fiú is, az útitársai segítségével, ki akart állni a lánnyal. A király beleegyezett és a Futó állt be a fiú helyére.

Másnap a király adott egy korsót a lányának és egy korsót a futónak, hogy szaladjanak el a forráshoz, ami hét versztányira van a királyi vártól. Aki elsőnek ér vissza a korsó vízzel, az lesz a győztes.

A futó leoldotta a lábáról a köveket, villámsebesen elfutott a forráshoz, megtöltötte a kancsót vízzel és szaladt vissza. Félúton van egy nagy tölgyfa és ott a futó megállt egy kicsit fel­frissül­ni, mert melegen sütött a nap. Leült és el is aludt. A királylány, aki épp akkor futott még csak arra, meglátta, hogy a futó ott alszik, kiöntötte annak a korsójából a vizet, és szaladt a forráshoz. Amint futott visszafelé, elszaladt a futó mellett és örült, hogy ő lesz a győztes.

A fiú az útitársaival együtt nagyon csodálkozott, hogy a futó ilyen sokáig késlekedik. A Lövő körülnézett és meglátta, hogy a Futó ott alszik a tölgyfa alatt. Lelőtt a tölgyfáról egy gallyat, ami az alvó fejére esett, és felébresztette. A Futó megpillantva az üres korsót, visszaszaladt a forráshoz, gyorsan telemerte a korsót és a királylánynál gyorsabban visszaszaladt a királyi várba.

A királylánynak, az ígérete szerint, feleségül kellett mennie a fiúhoz. De a hercegkisasszony­nak nem tetszett az ilyen egyszerű legény, és nem akart hozzá menni. Ez járt magának a királynak is a fejében, és meg akart szabadulni a fiútól. Nagyon forróra befűttetett a fürdőben és elküldte a fiút fürdeni. A fiú rosszat sejtett, de nem akart szembeszállni a királlyal, ezért elment fürödni az útitársával, aki a hideget terjeszti. A fürdőben olyan nagy a hőség, mint egy kemencében, és a király azt gondolta, hogy mindkettőjüknek vége lesz ott, azonban a legény útitársa rendesen a fejére teszi a sapkáját, és a fürdőben ekkor már nem is érezték a hőséget. Reggel a fiú még panaszkodott is a királynak, hogy nem fűtöttek be eléggé a fürdőben.

Akkor a király meg akart békélni a legénnyel és pénzt adott neki. Még bőkezűbb akart lenni, és annyi aranyat meg ezüstöt ígért neki, amennyit egy ember el tud vinni. A fiú így felelt: „Semmiképpen sem mondhatok ellent a királynak. Ahogyan ígéri, jó lesz úgy.”

Ezután a legény a városban összevásárolt minden vásznat és azokból egy nagy, erős zsákot varrt. A király szórta bele az aranyat és az ezüstöt. Végül már egész kincsét beleszórta, de a zsák még mindig nem telt meg. A legény azonban nem kért többet, és ekkor a Fanyüvő a vállára vetette a zsákot és nyugodtan elmentek.

A király nagyon sajnálta a kincseit, és összehívta egész katonaságát, és rájuk parancsolt, hogy vegyék üldözőbe az embereket és vegyék el tőlük az arannyal teli zsákot.

Amikor a katonák utolérték az erős embereket, a Fújó szabaddá tette mindkét orrlyukát és azokon keresztül fújni kezdett. Minden katona felrepült, mintha csak pihék lettek volna. A király és a lánya már megbánta, amit tettek, be kellett volna tartaniuk az ígéretüket. A király maga elment az erős emberek után és bocsánatot kért a legénytől, aki jószívű volt, és visszaadta a királynak az aranyat meg az ezüstöt.

A legény ekkor feleségül vette a királylányt, és az útitársai annyit ettek és ittak, amennyi csak jólesett nekik.