1019. mese...

 

 A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

 HAZUG MESÉK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK

PAUL BUNYAN, AZ ÓRIÁS FAVÁGÓ (5. rész. Szavak száma: 910)

Ekkor megéhezett, lement a táborba, és odaszólt a szakácsnak, hozzon pattogatott kukoricát, mert azt nagyon szereti. A szakács befogott négy lovat a szekérbe, megjött a kukoricaszállít­mány, a szakácsinasok pedig pattogtatták a kukoricát. Paul ette a kukoricát, és gondolkozott. Minél gyorsabban gondolkozott, annál gyorsabban evett, és minél gyorsabban evett, annál gyor­sabban gondolkodott. Végül annyira gyorsan mozgott a keze, hogy nagy szél támadt, amely egész fákat csavart ki. Olyan hangosan morzsolta a szájában a kukoricát, mintha néhány száz kávédaráló darálna egyszerre. Alig múlt el a nap, és körös-körül minden telve volt a pattogatott kukorica törmelékével, kétezer kis madár és állat nézte azt a fehér dolgot a levegő­ben szállongani, és arra a megállapításra jutottak, hogy hóvihar van, és azonnal megfagytak. (A favágók napokig szedték össze a megfagyott állatokat, madarakat, volt is húsleves bőven akkor a táborban.)

De térjünk vissza Paul Bunyanhoz.

Mire elfogyott a pattogatott kukorica, kigondolta, hogy a kék ökröt, Bébét a folyó elé fogja, és elhúzatja vele a folyót. Bébé olyan erős volt már, hogy csaknem mindent el tudott húzni, ami elé fogták. Nem lehet pontosan tudni, hogy milyen nagy volt, de azt mondják, hogy ötszáz ujjnyi magas volt, csak nem lehet tudni, hogy közönséges favágóujjra gondoltak, vagy pedig Paul Bunyan ujjára, hiszen a kettő nem volt egyforma. Azt is mondják, hogy egyszer egy sas elhatározta, hogy Bébé jobb szarván fog fészket rakni. Majd elhatározta, hogy mégis jobb lesz, ha a másik szarvára rakja le fészkét. Elindult tehát, és repült éjjel-nappal, repült jó időben, rossz időben, és júliustól a következő év márciusáig el is érkezett a másik szarvig, és ez alatt az idő alatt tizenhétszer újult meg a szárnya. Ilyen nagy volt tehát már akkor Bébé.

Most meg az okozott gondot Paul Bunyannak, hogyan fogja Bébét a folyó elé, mert hiszen jól tudni, hogy a fatönkök összekötésére és szállítására használt eszközökkel nem lehet a vizet meg­kötni. Megevett három sült birkát, utána egy félszekérnyi krumplit, sárgarépát és még valami édességet is, s azután lement a kovácsműhelybe. Az öreg svéd kovács, akinek volt egy mindentudó naptára, leült, és abból olvasta ki, hogy mit csináljanak. Paul is elolvasta a könyvet elölről a végéig, közben a svéd meg a végétől az elejéig olvasta, aztán mind a ketten elolvasták föntről le és lentről föl, de sehol nem volt arról szó, miképpen lehet befogni egy folyót.

Márpedig valamit ki kellett találni, mert valahányszor a folyó fütyülni kezdett, Paul annyira haragudott, hogy meg kellett kötözni, nehogy nekimenjen a folyónak.

Minthogy azonban különleges nehézségekkel állt szemben, különleges módszert is talált arra, hogy legyőzze. Ilyen volt Paul Bunyan. Legjobban akkor tudott gondolkodni, amikor sétált, és akkor az emberek kilométerekre elkerülték, hogy ne zavarják a gondolkodásban. Megtörtént, hogy amikor nagy dolgot kellett kigondolnia, egyszerre Ausztráliában találta magát, mert oda sétált el gondolkodás közben.

Nos, fölvette Bunyan régi szőrmesapkáját, háta mögött összekulcsolta két kezét, föl s alá járt és gondolkodott. Járt és gondolkodott, minél gyorsabban járt, annál gyorsabban gondolkodott. Minden félórában megfordult saját nyomán, és visszatért oda, ahonnan elindult. Reggelre ez az út már annyira ki volt taposva, hogy térdig ért neki is, és szólni kellett az embereknek, vigyázzanak a szarvasmarhákra, nehogy beleessenek a mély szakadékba, s lábukat törjék.

Harmadnapra olyan mély utat vágtak lábnyomai, hogy létrával kellett lejutnia magának is az útra. De amikor véget ért a séta, még reggelit sem kért, hanem fütyült Bébének, és elindultak ketten az északi dombok felé. A favágótelepen dolgozó emberek nem tudták, mire készül Bunyan, de biztosra vették, hogy valami jó dolog lesz a nagy sétálásból. Ezért háromszoros éljent kiáltottak, és ittak Paul egészségére. Aztán lefeküdtek, és jót aludtak.

Paul Bunyan és ökre azonban közben mentek, mendegéltek, de akkora por támadt a nyomukban, hogy hónapokig nem lehetett látni az utat tőle. Egyesek azt állítják, hogy a texasi porfelhők még mindig Paul Bunyannak és ökrének emlékét hirdetik.

Másnap délidőben már az Északi-sark környékén jártak, és rövid idő múlva odaérkeztek, ahol nyáron a téli szélviharok legelésznek. Paul ekkor levett a válláról egy zsákot, és csapdát állí­tott a szélviharoknak. Csalétekül a zsákokba friss jégcsapokat rakott az Északi-sark tetejéről. Azután elment ebédelni, de előzőleg gondosan eltüntette lábnyomait. (Később erre a fogásra megtanította az indiánokat is.) Ebéd után azzal szórakozott, hogy nagy jégdarabokat dobott a vízbe Bébének, s ez úgy fogdosta őket a vízben, mint a kutyák szokták. De hamarosan véget kellett vetni ennek a mulatságnak, mert valahányszor az ökör a vízbe ugrott, óriási szökőár pusztította el az amerikai partokat. Némelyik jégdarab, amit Paul Bunyan a vízbe dobott, még ma is ott úszik az óceán tetején, és nagy gondot okoz a jégtörő hajóknak.

Két óra felé visszament a csapdához, és látta, hogy a zsákban két teljesen kifejlett szélvihar és egy öreg északnyugati szél van már, ez utóbbi nagy zűrzavart okozott, s azon volt, hogy leti­porja a fiatalabb szélviharokat. Végül azonban Paul még néhány kamasz nagyságú szélvihart is dugott a zsákba, és elindult velük hazafelé. Éjfél volt, mire a táborba került, és előhívta az öreg svéd kovácsot:

- Készítsd el számomra a legnagyobb láncot, amelyet valaha csináltál, amíg én kiszedem a zsákból ezeket a szélviharokat. Holnap reggel befogjuk a folyót a láncba.

Azután elment a folyó torkolatához, odakötötte az egyik felnőtt szélvihart az egyik parton álló fához, a másik felnőtt szélvihart pedig a másik oldalra kötötte. A kisebb kamasz szélviharokat a folyó két partján helyezte el itt is, ott is. Alighogy kikötötte a szélviharokat, a folyó kezdett befagyni. Tíz perc múlva már az egyik parttól a másikig keményre fagyott a folyó, pedig a szélviharok még csak éppen hogy munkához kezdtek. Paul kis ideig nézte a működésüket, azután visszament a táborba felmelegedni.