NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
A HOLLÓMONDA
A
dagály és apály szabályozása 3. rész. (Szavak száma: 489)
A holló a sziklás partokra ért, hát látja ám, hogy hirtelen kinyílik egy ajtó. Gyorsan elrejtőzködött egy kiugró szikla mögé, mert tudta, hogy a vénasszony lakik itt, aki uralkodik dagály és apály fölött.
Messze kint a vízben hínár nőtt. A holló szárnyra kapott és odarepült, a hínárba kapaszkodva lemászott a tengerfenékre, ahol néhány tengeri sünt talált. Összeszedte a sünöket, kimászott velük a partra, kezdte őket eszegetni, közben nagy hangosan csámcsogott.
Erre felfigyelt a sziklapart mélyén a vénasszony, és tréfálkozni kezdett vele:
- Melyik apálynál szedted a sünöket?
A holló úgy tett, mintha nem is hallotta volna, de magához intette a vidranyestet, aki éppen arra járt, anélkül, hogy a csámcsogást abbahagyta volna.
Mikor a vénasszony megismételte a kérdést, rákiabált:
- Mi közöd hozzá! Maradj csendben, mert megszurkálom a hátsó feledet!
De a vénasszony nem ijedt meg a fenyegetéstől, tovább gúnyolódott, úgyhogy a holló végül is nagy dühösen fogta a kést, amellyel a sünöket felnyitogatta, és felhasította a sziklát, amelynek mélyéről a vénasszony hangja hallatszott. Egyetlen ugrással odalent termett, földre teremtette a vénasszonyt, és szurkálni kezdte a sünök tüskéivel.
- Elég, holló! Elég! - üvöltötte a vénasszony. - Inkább visszarendelem a dagályt.
A holló erre így szólt szolgájához, a vidranyesthez:
- Szaladj csak, és nézd meg, mennyire vonult vissza a víz!
A nyest hamarosan visszatért és jelentette:
- Csak most kezd apadni!
Mikor másodszor tért vissza, azt jelentette:
- Tovább apad!
Harmadszor:
- Egészen leapadt, messze visszahúzódott. Minden, ami a partok közelében a vízben volt, hozzáférhető!
Erre azt kérdezte a holló a vénasszonytól:
- Hajlandó vagy ezentúl hónapról hónapra, évről évre a dagályt és az apályt szabályosan váltakoztatni?
A vénasszony ígéretet tett.
Csak azért váltakozik ma is dagály és apály olyan szabályosan, mert a holló azokban a régi időkben, amikor a világot rendbe szedte, alaposan megszurkálta a vénasszonyt.
Mikor pedig az apály teljesen beállt, a holló kiment a partra a vidranyesttel, és így szólt hozzá:
- Mostantól fogva a tengeri sün legyen a táplálékod.
A
tűz megszerzése
Látta egyszer a holló, hogy valami különös dolog úszik a vízen. Sodorta, dobálta a hullám nem messze a parttól, mégsem sodródott kijjebb semmivel.
Összegyűjtötte hát a holló maga köré a legkülönbözőbb madárnemzetségeket, és tanácskozott velük.
Estefelé, sok tanácskozás után úgy döntött, hogy az a különös valami nem lehet más, csak a tűz.
Megparancsolta a héjának, akinek akkoriban még igen hosszú csőre volt, hogy nyomban repüljön oda, ne késlekedjen és ne habozzon, hanem nagy bátran csapjon le, és amennyit csak meg tud szerezni a tűzből, hozza el mind hiánytalanul.
A héja oda is ért arra a helyre, ahol a tűz úszott a vízen, meg is ragadott belőle valamennyit, és szélsebesen repülni kezdett visszafelé. De hiába! Akármilyen gyorsan repült is, közben leégett a fele csőre, azért olyan rövid ma is.
A holló pedig fogta a vörös cédrusfát meg a parti kavicsot, és elrejtette bennük a tüzet.
Ezért van aztán, hogy a tűz mind a mai napig az egész világon mindenhol fellelhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése